Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

„Nem tetoválom kétszer ugyanazt a mintát“

2015. október 6. 17:08
Középiskolás korában döntötte el, hogy tetoválni szeretne. Egy rövidebb svájci kitérőt követően most itthon próbál szerencsét, a napokban Veszprémben nyitja meg saját tetováló szalonját. Sperg Urszulával beszélgettünk.

Hogyan kerültél kapcsolatba a tetoválással?

Gyerekkorom óta tetováló szerettem volna lenni, először leginkább a művészeti része fogott meg. Maradandót akartam alkotni, ami megváltoztatja az emberek életét, ezért egy időben az orvosi pálya felé is kacsintgattam. Később rájöttem, hogy a tetoválás egy köztes út, hiszen számos vendégem tetoválásának fontos mondanivalója van, ami segít lezárni vagy éppen emlékezetessé tenni az életének egy bizonyos korszakát, történéseit.

Sperg UrszulaSperg Urszula

Tizenhat évesen besétáltam egy tetováló szalonba, hogy megtudjam, mi kell ahhoz, hogy elindulhassak ezen az úton. Akkoriban máshogy működtek a dolgok, és rengeteg pénzre lett volna szükségem, amit a középiskolás évek alatt nem tudtam előteremteni, így maradt a rajzolás. Közel tíz évvel később kerültem újra kapcsolatba a tetoválással. Megismertem egy mestert, aki megtanította az alapokat, a steril környezet megteremtését, és rengeteget csiszolt a rajztudásomon. Tőle kaptam a legfontosabb tanácsot is, hogy a művészet irányából közelítsem meg a dolgot. Alkossak egyedi, a vendégek személyiségéhez illő tetoválásokat.

Egy rövid ideig Svájcba költöztem, ahol először vendég tetoválóként, később első számú tetoválóként dolgoztam egy ismert stúdióhálózat egyik szalonjában. Honvágyam és a szeretteim hiánya hamar hazahozott, és úgy döntöttem, hogy itt, Veszprémben nyitok egy olyan stúdiót, ami kizárólag a kreativitásról és a művészetről szól.

A „tetovált“ jelző sokszor negatív érzéseket vált ki az emberekből. Sokan előítéletekkel néznek a tetovált emberekre. Szerinted mi ennek az oka?

Pár évtizeddel ezelőtt valóban a bűntetett előéletű emberekre volt jellemző leginkább a tetoválás, mára azonban sokat változott a helyzet. Azt gondolom, hogy egy szép tetoválás öltöztet. Munkám során sokszor tapasztaltam, hogy egy igényes, szépen megtervezett és kivitelezett tetoválás láttán a kétkedők is sokkal nyitottabbá és érdeklődőbbé válnak. Erre a legjobb példa édesanyám, aki a mai napig nem békélt meg a saját tetoválásaimmal, azonban elismeri a munkám, és művészetként tekint rá.

Urszula kezén látható szívet anyukája tetoválta rá. Ez volt az első és utolsó tetoválása is. Urszula kezén látható szívet anyukája tetoválta rá. Ez volt az első és utolsó tetoválása is.

Az előítéleteket az a tény is erősíti, hogy nagyon sokan otthon, ellenőrizetlen körülmények között készítenek tetoválásokat.

Nekem az egyik személyes célom, hogy rávegyem a tetoválásra vágyó embereket, hogy az olcsó és sokszor veszélyes házi megoldások helyett inkább szakemberekre bízzák ezt a feladatot.

Az elfogadásban sokat segített, hogy az utóbbi években rengeteget változtak az eszközök, a körülmények, és számos stílusirányzat is kibontakozott. A nyugati országok sokkal előrébb járnak ezen a területen, Svájcban tetováltam hatvan év körüli hölgyet is, aki vezető beosztásban dolgozott egy multinacionális cégnél.

Próbálod irányítni a vendégeid kéréseit? Volt már olyan, amire azt mondtad, hogy ezt inkább nem csinálod meg?

Általában közösen gondolkozunk a vendéggel. Természetesen én nem dönthetek, és nem is akarok dönteni helyette, de terelgethetem olyan irányba, ami a tapsztalataim szerint a legmegfelelőbb számára.

Én nem tetoválom kétszer ugyanazt a mintát, arra törekszem, hogy minél személyesebb és testhezállóbb dolgot alkothassak.

A vendégeim nagy része szerencsére hallgat rám, és figyelembe veszi az elképzeléseimet.

Van olyan kérés is, amit azért nem vállalok el, mert úgy gondolom, hogy más tetoválóművészek alkalmasabbak a feladatra. Fontos az is, hogy a vendég és a tetoválóművész között jó kapcsolat és bizalom alakuljon ki, hiszen a tetoválás egy éltre szól, nem radírozható ki.

Mint a festészetben, itt is vannak különböző stílusirányzatok?

Az utóbbi években ezen a területen is rengeteg változást történt. Korábban alig pár elkülöníthető stílus létezett, a technika és a festékek fejlődésének köszönhetően ma már szinte minden megvalósítható. Én leginkább a fotorealisztikus stílust és a nőiesebb mintákat szeretem, szörnyeket vagy hasonló lényeket ne várjanak tőlem a vendégek!

A napokban nyílik meg a saját szalonod Veszprémben. Említetted, hogy a Soul of Queens a kreativitás és a művészet köré épül. Mit értesz ezalatt?

Szeretném, ha ez a hely nem csak egy tetováló szalon lenne, hanem egy olyan galéria, ami lehetőséget ad a helyi művészeknek tehetségük megmutatására.

A különleges bútorok és berendezés miatt a szalon tökéletes helyszíne lehet egy fotózásnak vagy egy kiállításnak. Azt gondolom, hogy a helyi művészek csak akkor tudnak előrelépni, ha munkájukkal, hozzáértésükkel segítik egymást.

Csepely Máté
Domján Attila
további cikkek
Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület kultúra Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület Ritka az a beszélgetés, amelyben ennyi küzdelem, ennyi hit és szenvedély egyszerre tud megszólalni. Viktória Podolszkajával, a Victoria Art &Sport Egyesület balettmesterével, a Csermák Antal Művészeti iskola tanárával év végén ültünk le beszélgetni, eredetileg a barcelonai verseny, a YOUTH American Grand Prix apropóján, de nagyon gyorsan világossá vált: bőven van még miről beszélni azon túl is. Amit Veszprémben és a nemzetközi színpadokon látunk, az egy hosszú, évek óta tartó, tudatosan épített szakmai út eredménye. tegnap 14:40 Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. tegnap 11:40 Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! karácsony Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! Nem mindig könnyű a hétköznapok rohanásából hirtelen az ünnepekre hangolódni, még akkor sem, ha ez a kedvenc időszakunk az évben. Ahhoz, hogy észrevegyük magunk körül a csodát, nem elég a bejgli íze, a töltöttkáposzta illata. Segíthet a kultúra is! Ahogy egész évben! Jöjjön egy személyes összeállítás a hangolódáshoz! 2025. december 23. 14:03

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.