Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Két nap örömködés a Sédvölgyben

2015. augusztus 15. 12:20
Tűzvirág szertartással és köszöntőkkel kezdődött szombat délelőtt a második Veszprém Varázslat-Örömünnep a Sédvölgyben.

A vasárnap estig tartó rendezvényen hat helyszínen zajlanak majd az előadások és a spirituális programok, ahol a kedvező időjárás mellet egy olyan környezetben engedhetjük el magunkat, ahol közel lehetünk a természethez. Az ingyenes rendezvényen bárki bármilyen programhoz kapcsolódhat, sétálgathat, és megpihenhet- mondta Gecs Mónika, a rendezvény házigazdája.

És tényleg. Már az első nap délelőttjén andalgó, a fák árnyékában nyugodtan piknikező, sétálgató, petanqueozó és a masszázssátrakat felkereső örömteli emberekkel találkoztunk.

A város egyik legszebb pontján köszönthetem az örömre vágyó embereket- mondta megnyitó beszédében Némedi Lajos, Veszprém alpolgármestere, aki nagyszerű kezdeményezésnek nevezte a második Örömünnepet.

„ Az öröm Isten egyik legnagyobb ajándéka, hiszen öröm nélkül nincs szeretet, tisztelet, barátság. Öröm nélkül még a szomorúságot sem tudjuk igazán megélni”- fogalmazott.

Olyan gyors életet élünk, hogy alig jut időnk egymásra, alig tudunk megpihenni- kezdte könnyeivel küszködve Kálazi Ági az Örömünnep ötletgazdája. A két napos rendezvényen azonban lesz idő megpihenni, mely a fesztiválokkal ellentétben az értékes, szeretetteljes emberi kapcsolatokat ünnepli.

Aki örömködni menne a Sédvölgybe, és kíváncsi a programokra, IDE KATTINTVA informálódhat.

Ge. Á.
Domján Attila
további cikkek
Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület kultúra Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület Ritka az a beszélgetés, amelyben ennyi küzdelem, ennyi hit és szenvedély egyszerre tud megszólalni. Viktória Podolszkajával, a Victoria Art &Sport Egyesület balettmesterével, a Csermák Antal Művészeti iskola tanárával év végén ültünk le beszélgetni, eredetileg a barcelonai verseny, a YOUTH American Grand Prix apropóján, de nagyon gyorsan világossá vált: bőven van még miről beszélni azon túl is. Amit Veszprémben és a nemzetközi színpadokon látunk, az egy hosszú, évek óta tartó, tudatosan épített szakmai út eredménye. tegnap 14:40 Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. tegnap 11:40 Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! karácsony Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! Nem mindig könnyű a hétköznapok rohanásából hirtelen az ünnepekre hangolódni, még akkor sem, ha ez a kedvenc időszakunk az évben. Ahhoz, hogy észrevegyük magunk körül a csodát, nem elég a bejgli íze, a töltöttkáposzta illata. Segíthet a kultúra is! Ahogy egész évben! Jöjjön egy személyes összeállítás a hangolódáshoz! 2025. december 23. 14:03

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.