Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A káli medence művészeinek munkái árverésen

2015. augusztus 1. 14:24 // Forrás: mti
A káli medence művészeinek grafikáit, bőrdíszműves munkáit, festményeit, szobrait és fotóit bocsátják árverésre a salföldi Pajta Galériában augusztus 8-án, a befolyt összeg egy részét a salföldi faluház felújítására szánják.

A salföldi Pajta Galériát Török László fotóművész és felesége, Török Éva alapította és irányítja. Török Éva az MTI-nek elmondta: első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal a salföldi falunap alkalmából rendezik meg a művészeti aukciót az elsősorban fotós kiállítótérként működő galériában, amely jövőre ünnepli alapításának 25. évfordulóját. A művészeti aukcióra szánt több mint 30 tárgy a faluhoz és környékéhez köthető művészek munkáiból kerül ki, a licitálásból keletkező hasznot pedig a faluház támogatására fordítják. Az érdeklődők licitálhatnak többek között Boka Gábor népművész és színházi rendező bőrmunkáira és színházi plakátjára, Somogyi Győző Kossuth-díjas festőművész alkotásaira, Korényi Dalma japán fürjet ábrázoló szobrára, valamint Raffay Dávid öt kisplasztikájára.

A Szomjas György és András Ferenc filmrendezők által felajánlott egy-egy eredeti filmplakát mellett Greskovits András fotós képeit, valamint Harnóczy Örs Fotószobrok No1. című munkáját is kínálják az érdeklődőknek. Emellett Török László fotósnak, a galéria alapítójának és tulajdonosának több munkája - Cigányok VI. és Cigányok VII. 1984-ből - is szerepel az aukciós anyagban. Licitálni lehet Kovács István költő, író, lengyel műfordító Bem tábornok – Az örök remények hőse című könyvére, Szent-Györgyi Miklós festőművész képére, rézkarcokra, valamint Rácz Rita selyemfestő festményére.

vehir.hu
további cikkek
Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület kultúra Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület Ritka az a beszélgetés, amelyben ennyi küzdelem, ennyi hit és szenvedély egyszerre tud megszólalni. Viktória Podolszkajával, a Victoria Art &Sport Egyesület balettmesterével, a Csermák Antal Művészeti iskola tanárával év végén ültünk le beszélgetni, eredetileg a barcelonai verseny, a YOUTH American Grand Prix apropóján, de nagyon gyorsan világossá vált: bőven van még miről beszélni azon túl is. Amit Veszprémben és a nemzetközi színpadokon látunk, az egy hosszú, évek óta tartó, tudatosan épített szakmai út eredménye. tegnap 14:40 Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. tegnap 11:40 Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! karácsony Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! Nem mindig könnyű a hétköznapok rohanásából hirtelen az ünnepekre hangolódni, még akkor sem, ha ez a kedvenc időszakunk az évben. Ahhoz, hogy észrevegyük magunk körül a csodát, nem elég a bejgli íze, a töltöttkáposzta illata. Segíthet a kultúra is! Ahogy egész évben! Jöjjön egy személyes összeállítás a hangolódáshoz! 2025. december 23. 14:03

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.