Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kisvonat és kalandtúra is lesz a jövő heti Kabóciádé Fesztiválon

2015. június 5. 13:30 // Forrás: mti
A június 12 és 14 között megrendezendő fesztivál idén két helyszínen várja a kisgyermekes családokat.

A Hotel mögötti Szent Imre téren, valamint a Kolostorok és Kertek Rendezvénytéren rendezik meg a XXI. Kabóciádé Családi Fesztivált. Jövő szombaton a két helyszín között ingyenes kisvonat szállítja majd a családokat- mondta a péntek délelőtti sajtótájékoztatón Székely Andrea, a Kabóca Bábszínház igazgatója.

Székely AndreaSzékely Andrea

Az igazgató elmondta még, hogy a korábbi ígéreteknek megfelelően idén a veszprémi Ünnepi Könyvhéttel szorosabban rendezik meg a fesztivált. A háromnapos rendezvényen helyet kap az irodalom, a színház, a zene és a bábművészet is.

Sipos Tekla művészeti titkár elmondta: a fesztivált péntek délután az óriásbábok Kossuth-utcai felvonulása nyitja majd meg, szombaton pedig író-olvasó találkozót szerveznek Varró Dániellel a Szent Imre téren. A Veszprém-völgyben a nagyváradi Szigligeti Színház bábtársulata lép fel, este hat órától pedig Palya Bea ad családi gyermekkoncertet kicsiknek és nagyoknak, emellett pedig Danny Bain interaktív mesejátékát is megtekinthetik az érdeklődők. Az izgalmasnak ígérkező éjszakai kalandtúra a Jezsuita templomtól indul majd, amelyet a Kompánia Társulat Fricskában tartandó koncertje zár.

Sipos teklaSipos tekla

Vasárnap a Kabóca Bábszínház Kutya-macska barátság című előadását követően iskolások bábcsoportjainak produkcióját is láthatják a Veszprémvölgybe látogatók, valamint a Kereplő Színház mutatja be Csizmás kandúr című darabját. A Zenekar a gomba alatt című interaktív zenés mesét Módri Györgyi és Máté P. Gábor tolmácsolásában láthatja a közönség, a győri Vaskakas Bábszínház pedig az Ilók és Mihók című produkcióval érkezik. A részletes program IDE KATTINTVA érhető el.

Eső esetén a belvárosban nem, csak a Jezsuita templomban zajlik majd a fesztivál.

Ge. Á.
Domján Attila
további cikkek
Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület kultúra Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület Ritka az a beszélgetés, amelyben ennyi küzdelem, ennyi hit és szenvedély egyszerre tud megszólalni. Viktória Podolszkajával, a Victoria Art &Sport Egyesület balettmesterével, a Csermák Antal Művészeti iskola tanárával év végén ültünk le beszélgetni, eredetileg a barcelonai verseny, a YOUTH American Grand Prix apropóján, de nagyon gyorsan világossá vált: bőven van még miről beszélni azon túl is. Amit Veszprémben és a nemzetközi színpadokon látunk, az egy hosszú, évek óta tartó, tudatosan épített szakmai út eredménye. tegnap 14:40 Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. tegnap 11:40 Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! karácsony Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! Nem mindig könnyű a hétköznapok rohanásából hirtelen az ünnepekre hangolódni, még akkor sem, ha ez a kedvenc időszakunk az évben. Ahhoz, hogy észrevegyük magunk körül a csodát, nem elég a bejgli íze, a töltöttkáposzta illata. Segíthet a kultúra is! Ahogy egész évben! Jöjjön egy személyes összeállítás a hangolódáshoz! 2025. december 23. 14:03

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.