Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Hungarikumokat bemutató információs pont és vásár nyílt a várban

2015. május 8. 12:09
A Szeresd a magyart nevű információs pont Veszprém megye és a Kárpát medence értékeit mutatja be. Az országban ez az első ilyen intézmény.

A Tűztorony lábánál nyílt információs pont ötletgazdája a Pannon Térség Alapítvány, mely azzal a céllal hozta létre a helyiséget, hogy Veszprémben népszerűsítse a hungarikumokat és a kiemelt nemzeti értékeinket. Az érdeklődők egy mini kiállítással is találkozhatnak, ahol a Megye kiemelt értékeit mutatják be a Herendi Porcelántól, az Ajkai Kristályon, a Balaton-felvidéki csipkéken és hímzéseken át egészen az alsóörsi permi vöröshomokkőig.

A magyar lakta területeken bármerre járnak az emberek a Kárpát medencében, mindenhol találnak értéket. A Szeresd a magyar információs pont ezeknek az értékeknek ad bemutatkozási lehetőséget, ahol nem csak azokat az értékeket hirdetik, melyek már most a hungarikumok gyűjteményében , vagy a kiemelt nemzeti értékek között vannak, hanem azokat is, melyek méltán jelentkezhetnek erre a „listára”- mondta a péntek délelőtti ünnepélyes megnyitón a nemzeti értékek védelméről szóló törvény egyik alkotója, dr. Horváth Zsolt.

dr.horváth zsoltdr.horváth zsolt

Porga Gyula, Veszprém polgármestere arról beszélt, hogy a városban most zajló Gizella-napokhoz és a héten megnyitott volt várbörtönhöz hasonlóan az új információs pont is a város és a nemzet értékeinek bemutatására hivatott, ezért a turistáknak és a veszprémieknek egyaránt hasznos lehet. A polgármester elmondta: reméli, hogy az információs pont más városoknak is példaként szolgálhat.

porga gyulaporga gyula

V. Németh Zsolt a Vidékfejlesztési Minisztérium vidékfejlesztésért felelős államtitkára elmondta, a hungarikumokról szóló törvény megalkotásakor nem gondolták volna, hogy országszerte ilyen aktivitás és lelkesedés alakul ki körülötte, majd felidézte, hogy a törvény nyomán 19 megyében és 486 településen hoztak létre értéktárat.

v. németh zsoltv. németh zsolt

Az államtitkár kiemelte, hogy Veszprém tevékenysége már eddig is példamutató volt a hungarikumok kezelése tekintetében, a "Szeresd a magyart" Információs Pont és Vásár pedig további példaként szolgálhat, segítve azt, hogy értékeinek ne maradjanak rejtve, sem helyben, sem országosan.

Ge. Á.
Domján Attila
további cikkek
Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület kultúra Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület Ritka az a beszélgetés, amelyben ennyi küzdelem, ennyi hit és szenvedély egyszerre tud megszólalni. Viktória Podolszkajával, a Victoria Art &Sport Egyesület balettmesterével, a Csermák Antal Művészeti iskola tanárával év végén ültünk le beszélgetni, eredetileg a barcelonai verseny, a YOUTH American Grand Prix apropóján, de nagyon gyorsan világossá vált: bőven van még miről beszélni azon túl is. Amit Veszprémben és a nemzetközi színpadokon látunk, az egy hosszú, évek óta tartó, tudatosan épített szakmai út eredménye. tegnap 14:40 Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. tegnap 11:40 Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! karácsony Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! Nem mindig könnyű a hétköznapok rohanásából hirtelen az ünnepekre hangolódni, még akkor sem, ha ez a kedvenc időszakunk az évben. Ahhoz, hogy észrevegyük magunk körül a csodát, nem elég a bejgli íze, a töltöttkáposzta illata. Segíthet a kultúra is! Ahogy egész évben! Jöjjön egy személyes összeállítás a hangolódáshoz! 2025. december 23. 14:03

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.