Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Május végéig lehet elkölteni a SZÉP-kártyákra 2013-ban feltöltött pénzt

2015. április 28. 15:53 // Forrás: mti
A SZÉP-kártyákra 2013-ban feltöltött pénzt május 31-ig lehet elkölteni - figyelmeztetett az M1 aktuális csatornának nyilatkozva kedden a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) turizmusért felelős helyettes államtitkára.

Ruszinkó Ádám ismertetése szerint a SZÉP-kártyák forgalma tavaly 73 milliárd forint volt, ez a turizmusra fordított belföldi kiadások - nagyjából 290-300 milliárd forint - egynegyedét jelenti. Hozzátette, hogy ez megmutatkozik a vendégek számának és a vendégéjszakák számának növekedésében is: előbbi 10 százalékkal, a belföldi vendégéjszakák száma pedig 8 százalékkal nőtt 2014-ben az egy évvel azelőttihez képest. A belföldiek turizmusra fordított költése 15 százalékos emelkedést mutat.

Kitért arra, hogy idén a tavalyihoz hasonlóan jók a belföldi turizmus kilátásai, a SZÉP-kártyákról felhasznált összeg az első negyedévben 9,5 százalékkal nőtt 2014-hez képest. A főszezon előtt a helyettes államtitkár nem akart találgatásokba bocsátkozni, de reményét fejezte ki, hogy az ágazat a tavalyihoz hasonló 8-10 százalékos bővülést el tudja érni. Ehhez az kell, hogy minél többen és minél gyakrabban használják a SZÉP-kártyájukat belföldi utazásra - fogalmazott. Felhívta a figyelmet arra: a 2013-ban feltöltött összegeket május végéig lehet elkölteni a SZÉP-kártyákról, amire a következő két hosszú hétvége - a május elsejei, és a pünkösdi - jó alkalmat kínál.

A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleménye szerint az elmúlt két hétben 400 millió forinttal csökkent kártyákra 2013-ban feltöltött és május 31-ig felhasználható összeg. A pihenőkártyák három zsebében a két éve feltöltött 67,8 milliárd forintból még 2,4 milliárd forint várja, hogy tulajdonosaik valamilyen rekreációs célú szabadidős tevékenységre, szállásra, éttermi fogyasztásra költsék el az elkövetkező hónapban. Az NGM szakértői elképzelhetőnek tartják, hogy idén 1 milliárd forint alá csökken a "bent ragadó", tehát a munkáltatókhoz visszautalt pénz.

Közölték: a SZÉP-kártyát használó munkavállalók száma 2015-ben meghaladja az 1,1 milliót, az ilyen juttatást nyújtó munkáltatóké pedig megközelíti a 25 ezret. Az idei első negyedévben a munkáltatók a tavalyi 20,6 milliárd forintnál több mint 20 százalékkal, azaz 4 milliárddal nagyobb összeget, 24,7 milliárd forintot töltöttek fel dolgozóik kártyáira. Az első háromhavi költés ebből 13,8 milliárd forint volt, ami 9,5 százalékkal több mint a tavalyi év azonos időszaki.

vehir.hu
további cikkek
Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő közélet Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő Közvetlenül hétszázezer család jövedelmi viszonyait javítja a jövő évi bérmegállapodás - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a dokumentum aláírásán csütörtökön Budapesten. tegnap 11:28 A balatoni turizmus nem ignorálhatja az itt élőket Balaton A balatoni turizmus nem ignorálhatja az itt élőket Veszprémben tartott fórumot turisztikai szakemberek részére a Visit Balaton 365, amelyben összefogásra és közös gondolkodásra invitálták a térség szereplőit. 2025. december 2. 22:42 Bizonytalan világgazdaságban próbálnak helyt állni a veszprémi cégek – nem is sikertelenül Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara Bizonytalan világgazdaságban próbálnak helyt állni a veszprémi cégek – nem is sikertelenül Ha egyetlen szóval kellene jellemezni a világgazdaság idei állapotát, az kétségtelenül a bizonytalanság lenne, a Veszprém vármegyei cégek teljesítményük alapján így még inkább elismerésre méltóak, hangzott el pénteken a Veszprém Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara Business Eminence 2025 Veszprém vármegye üzleti kiválóságainak találkozóján a CODE-ban, ahol az is kiderült, hogy melyik az a gazdasági terület, ahol az egész országban a veszprémi cégek járnak az élen, megelőzve még a fővárost is. 2025. november 29. 2:04

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.