A tavalyi nagy sikerre való tekintettel a 2015-ös Bor-Blues-Böllér napok keretein belül idén is megrendezték a karitatív süteménysütő versenyt, melyre több, mint 50 torta és egyéb sütemény érkezett. Az elbírálásról három tagú zsűri gondoskodott, melynek tagja Horváth Klaudia a Mackó cukrászda cukrásza, Egresi Zsuzsa a Petőfi Színház igazgatóhelyettese, és Brányi Mária Veszprém alpolgármestere volt.
A süteménysütő verseny karitatív jellegéből adodóan nem az eredmény eléréséről szólt, hiszen az eredmények kihirdetése után azokat jó hangulatú árverésre bocsájtották a közönség részére. Az összegyűlt 123.010 forint teljes egészét a veszprém megyei autista gyermekekért dolgozó Autispektrum Egyesületnek ajánlották a szervezők. Tavaly a Megyei Kórház kapta meg a felajánlást.
A harmadik helyezett a csokisrudacska, a második Boldogi nagyrózsa az első pedig egy narancs ízesítésű torta lett. A versenyen külön dícséretben részesültek a "Kolbásztorta", "Malac a pácban", "Dióskrémes", és a "Flóratorta" elnevezésű sütemények.
Az első három helyezett és a különdíjasok a Petőfi Színháztól két főre szóló belépőjegyeket kaptak.

