Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Programok a szeretet jegyében

2015. március 3. 16:04
A belső csend és béke megtalálása a célja A csendtől a varázsig című rendezvénysorozatnak, ami márciusban indul Veszprémben.

A Csend Napok és Varázs Veszprém eseményei nagy érdeklődés mellett zajlottak a megyeszékhelyen az elmúlt évben, most a két sorozat összefonódásábój új projekt jött létre A csendtől a varázsig címmel.

Civil szervezetek és kulturális intézmények közösen alkották meg a programokat – mesélt a szervezésről Poller Imre, a sorozat egyik szervezője. Elmondása szerint olyan rendezvényeket hoztak tető alá, melyek a belső csend és béke felé igyekszik elvinni az embereket, egyfajta teljesség varázsát nyújtva az arra nyitottaknak.

Az eseménysorozat első állomásaként kortárs táncműsor várja az érdeklődőket március 4-én, szerdán 17 órától az Eötvös Károly Megyei Könyvtár Kisfaludy-termében. Az est folyamán összesen négy produkció lesz látható, eredményeképp a tánc, a zene és a látvány varázsa kényezteti majd a látogatókat.

Sokan vesznek részt a csend sétánSokan vesznek részt a csend sétán

Március 10-én, kedden 17 órától a már hagyományosnak mondható csend sétával folytatódik a program a Dubniczay-palota elől. Egy-másfél órán keresztül „csak” sétálnak a résztvevők Kálazi Ági reiki mester vezetésével, lassan, csendben, hogy mindenki észrevegye a felhőket az égen és a csillogást a patak vizében.

A tél végén tapasztalható erősödő depresszióra kínál megoldást Kardos Klára pszichológus estje A lélek szivárványszínei címmel. A probléma felismerése mellett a program végére eljuthatunk az élet teljességéig, a lélek szivárvány színéig, hiszen minden ember szeretetre és boldogságra született, csak az élet nehézségei erről időről időre letérítik.

Érdekes eseménynek hangzik az úgynevezett Városmeditáció március 20-án, pénteken 16 órától a Dubniczay-palotában, amit Varga Csaba író, filozófus és jövő kutató vezet. A rövid bevezetőt követően csoportos meditációt tartanak elősegítve, hogy a város kollektív tudatában is egyre inkább a szeretet domináljon, illetve a város életét érintő közös célokat határoznak meg.

Ezeken kívül két fővárosi esemény is társul programsorozathoz márciusban. A következő időszak ajánlata megtalálható lesz a Varázs Veszprém Facebook oldalán.

Cseh Zoltán
további cikkek
Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület kultúra Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület Ritka az a beszélgetés, amelyben ennyi küzdelem, ennyi hit és szenvedély egyszerre tud megszólalni. Viktória Podolszkajával, a Victoria Art &Sport Egyesület balettmesterével, a Csermák Antal Művészeti iskola tanárával év végén ültünk le beszélgetni, eredetileg a barcelonai verseny, a YOUTH American Grand Prix apropóján, de nagyon gyorsan világossá vált: bőven van még miről beszélni azon túl is. Amit Veszprémben és a nemzetközi színpadokon látunk, az egy hosszú, évek óta tartó, tudatosan épített szakmai út eredménye. tegnap 14:40 Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. tegnap 11:40 Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! karácsony Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! Nem mindig könnyű a hétköznapok rohanásából hirtelen az ünnepekre hangolódni, még akkor sem, ha ez a kedvenc időszakunk az évben. Ahhoz, hogy észrevegyük magunk körül a csodát, nem elég a bejgli íze, a töltöttkáposzta illata. Segíthet a kultúra is! Ahogy egész évben! Jöjjön egy személyes összeállítás a hangolódáshoz! 2025. december 23. 14:03

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.