Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kulturális vitamin

2015. március 3. 11:22
Idén nyolcadik alkalommal rendezik meg a Veszprémi Tavaszi Fesztivált. A hétvégén induló programsorozatról Vándorfi László, a Pannon Várszínház igazgatója beszélt kedden.

Vándorfi László, a Pannon Várszínház igazgatója, egyben a Veszprémi Tavaszi Fesztivál főszervezője kedden délelőtt elmondta, hogy a fesztivál elsődleges célja, hogy a vendég produkciók segítségével egyfajta kulturális vitaminként frissítse fel a Hangvilla és a Pannon Várszínház programkínálatát. A fesztivál szombati nyitóelőadása, az Edith és Marlene című darab két kiváló énekesnő, Edith Piaf és Marlene Dietrich életét és kapcsolatát dolgozza fel. A Mészáros Márta által rendezett darabot Botos Éva és Nagy-Kálóczy Eszter viszi színpadra. A Női furcsa pár darab bemutatója szintén különleges lesz, hiszen Iváncsics Ilonán és Hűvösvölgyi Ildikón kívül számos ismert színésznő lép színpadra benne.

Vándorfi LászlóVándorfi László

A két vendégelőadáson kívül a látogatók a fesztivál keretein belül megtekinthetik a Pannon Várszínház Black Comedy című komédiáját, a Három testőr kalandjáték és a Pannon Egyetem által szervezett Magyar Napok programsorozathoz kapcsolódva újra színpadra kerül a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című előadás is.

A fesztivál részletes programját ide kattintva tekintheti meg.

Csepely Máté
Domján Attila
további cikkek
Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület kultúra Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület Ritka az a beszélgetés, amelyben ennyi küzdelem, ennyi hit és szenvedély egyszerre tud megszólalni. Viktória Podolszkajával, a Victoria Art &Sport Egyesület balettmesterével, a Csermák Antal Művészeti iskola tanárával év végén ültünk le beszélgetni, eredetileg a barcelonai verseny, a YOUTH American Grand Prix apropóján, de nagyon gyorsan világossá vált: bőven van még miről beszélni azon túl is. Amit Veszprémben és a nemzetközi színpadokon látunk, az egy hosszú, évek óta tartó, tudatosan épített szakmai út eredménye. tegnap 14:40 Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. tegnap 11:40 Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! karácsony Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! Nem mindig könnyű a hétköznapok rohanásából hirtelen az ünnepekre hangolódni, még akkor sem, ha ez a kedvenc időszakunk az évben. Ahhoz, hogy észrevegyük magunk körül a csodát, nem elég a bejgli íze, a töltöttkáposzta illata. Segíthet a kultúra is! Ahogy egész évben! Jöjjön egy személyes összeállítás a hangolódáshoz! 2025. december 23. 14:03

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.