Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ötven éve a pályán Szilágyi Tibor

2015. március 2. 14:05
A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész múlt héten a Pannon Egyetem vendége volt, ahol Felföldi Gábor kérdezte őt pályafutásáról.

Az 1942-ben született Szilágyi Tibor 50 éve, 1965-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. „A magyar színészképzés olyan korszaka volt ez, amikor a színészet divatosnak számított, sokan akarták csinálni” – emlékezett vissza Szilágyi. – „Hat-nyolcezer emberből választották ki azt a harmincat, akiket felvettek. Az akkori mesterek deklaráltan a magyar színészet krémjét akarták nevelni. Az első két év minden félévében rosta vizsgák voltak, a harmadik év végén pedig azért is meg kellett küzdeni, hogy az ember diplomázhasson. Az akkori mestereknek igazuk volt, akik ma élünk abból az osztályból, azokat mind felismerik.”

Főiskolai éveiről elmondta: ahhoz képest, amit a kor szelleméről gondolunk, meglepően színes darabokkal találkozott. „Ma már tudjuk, hogy még '62-ben is voltak politikai kivégzések, de ez az utcán és a színpadon nem látszott. Arthur Miller, Tennessee Williams művei jöttek be, ez a főiskola szempontjából nagyon kreatív év volt.”

Azonban nem csak a főiskolán került jó kezek közé, már a gimnáziumban sem mindennapi személyiségek oktatták. „1956-ban kezdtem a gimnáziumot, azokat az egyetemi tanárokat, akiket nem csuktak le vagy nem tudtak eltávolítani a szakmából, visszaminősítettek középiskolai tanárrá. Így alakult, hogy engem csodálatos emberek tanítottak.”

Azzal azonban már nem ennyire elégedett, amerre a színészképzés az elmúlt ötven évben haladt. „Ma már minden szoba-konyhában működik színi iskola, olyanok tanítanak, akik maguk sem tudták megtanulni. Az egyetemi színvonal minősége is romlott azzal, hogy a tanodák felhígítják a szakmát. Persze a nem diplomás színészek között is vannak kiváló művészek, Hollósy Frigyes is segédszínészként kezdte.”

Az elmúlt fél évszázadban többször is Veszprémbe hozta a sors. Először 1968-ban szerződött a Petőfi Színházba. „Önként szerződtem át Veszprémbe, mert ez egy kiváló egytagozatos prózai színház volt. (…) Soha nem a pénz miatt szerződtem át, csak szakmai okok miatt. ” Elmondta: Veszprém „akkoriban kisváros volt, csütörtök-péntek-szombaton lehetett játszani, a többi napon vidéken.” A következő évadot már a fővárosban kezdte. A kilencvenes években Vándorfi László meghívására tért vissza, eljátszotta a Hyppolit, a lakáj címszerepét, majd több darabot is rendezett városunkban, köztük Nóti Károly Nyitott ablakját, Ray Cooney Páratlan párosát vagy Brandon Thomas Charley nénjét.

Jelenleg A fizikusok című darabban láthatja a veszprémi közönség Newton szerepében.

Schöngrundtner Tamás
Domján Attila
további cikkek
Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület kultúra Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület Ritka az a beszélgetés, amelyben ennyi küzdelem, ennyi hit és szenvedély egyszerre tud megszólalni. Viktória Podolszkajával, a Victoria Art &Sport Egyesület balettmesterével, a Csermák Antal Művészeti iskola tanárával év végén ültünk le beszélgetni, eredetileg a barcelonai verseny, a YOUTH American Grand Prix apropóján, de nagyon gyorsan világossá vált: bőven van még miről beszélni azon túl is. Amit Veszprémben és a nemzetközi színpadokon látunk, az egy hosszú, évek óta tartó, tudatosan épített szakmai út eredménye. tegnap 14:40 Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. tegnap 11:40 Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! karácsony Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! Nem mindig könnyű a hétköznapok rohanásából hirtelen az ünnepekre hangolódni, még akkor sem, ha ez a kedvenc időszakunk az évben. Ahhoz, hogy észrevegyük magunk körül a csodát, nem elég a bejgli íze, a töltöttkáposzta illata. Segíthet a kultúra is! Ahogy egész évben! Jöjjön egy személyes összeállítás a hangolódáshoz! 2025. december 23. 14:03

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.