Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Sikeres negyvenesek a Portréban

2015. február 9. 17:05
Pénteken bemutatták a Veszprém Portré online folyóirat legfrissebb számát.

A SZABAD-SAJTÓ Egyesület által kiadott Veszprém Portré első száma 2012-ben jelent meg, azóta összesen 40 ezer egyéni látogatót, és több mint 111 ezer oldalletöltést generált. A sikeres veszprémi negyveneseket bemutató lapszám a 12. a sorban. A civil kezdeményezés sikere egyértelműen a tagságé és azon kevés támogatóé, akik a lap mögé álltak.

A Fricskában tartott pénteki bemutatót Buvári Tamás filmrendező tárcájával nyitották, amelyben A belső szoba szimbolikája nem másra, mint a sokak által vitatott, el nem fogadott vagy meg nem értett, ennek dacára mégis mindenkiben tetten érhető lélekre hívta fel a figyelmet; majd Pethő Imre, a magazin főszerkesztője beszélt a 40+ című lapszámról.

„Azért választottuk a negyvenes korosztályt, mert azt szokták mondani, hogy ebben a korban az embernek még van szellemi és fizikai ereje is, ami ráadásul állítólag bölcsességgel és egy bizonyos tudatossággal is párosul.”

Pethő ImrePethő Imre

Az „Arcvonal” rovatban a negyvenesek életének szociológiai, pszichológiai és egészségügyi hátterét, sajátosságát taglalja a lap, a „Képmás” rovatban M. Tóth Gézával és Kiss Sándor operatőr-vágóval olvasható interjú, a „Helyi érték”-ben pedig olyan veszprémi kötődésű emberek szólalnak meg (többek között Ókovács Szilveszter, Körmendi György, Sótonyi László), akik meghatározót alkottak, hoztak létre a képzőművészet, a sport, a tudomány, vagy a gazdaság területén. "Ezek nem szokásos portrék, szerintem sokkal több van bennünk. Akik megszólalnak a lapban, sok mindent átéltek, és még mindig nagy céljaik vannak az életben. Ezek olyan mini-életregények, amikből mindannyian sokat tudunk tanulni." – tette hozzá Pethő Imre.

A meghívottak és a szerkesztőség tagjai ezután a magazinban is szereplő M. Tóth Géza Oscar díjra is jelölt animációs rövidfilmjét, a Maestro-t tekintették meg, melyben egy énekes előadás előtti utolsó perceit láthattuk a sminkszobában, majd Kiss Sándor A kéz élete című filmből láthattunk részletet. Reider László borászként tűnik fel a legújabb Veszprém Portréban, de a mostani bemutatón a Rubber Puppet tagjaként zenélt a közönségnek.

A szokásos VPortré bemutatókhoz méltóan az estet pénteken is baráti borozás, falatozás és beszélgetés zárta.

Ge. Á.
további cikkek
Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület kultúra Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület Ritka az a beszélgetés, amelyben ennyi küzdelem, ennyi hit és szenvedély egyszerre tud megszólalni. Viktória Podolszkajával, a Victoria Art &Sport Egyesület balettmesterével, a Csermák Antal Művészeti iskola tanárával év végén ültünk le beszélgetni, eredetileg a barcelonai verseny, a YOUTH American Grand Prix apropóján, de nagyon gyorsan világossá vált: bőven van még miről beszélni azon túl is. Amit Veszprémben és a nemzetközi színpadokon látunk, az egy hosszú, évek óta tartó, tudatosan épített szakmai út eredménye. tegnap 14:40 Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. tegnap 11:40 Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! karácsony Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! Nem mindig könnyű a hétköznapok rohanásából hirtelen az ünnepekre hangolódni, még akkor sem, ha ez a kedvenc időszakunk az évben. Ahhoz, hogy észrevegyük magunk körül a csodát, nem elég a bejgli íze, a töltöttkáposzta illata. Segíthet a kultúra is! Ahogy egész évben! Jöjjön egy személyes összeállítás a hangolódáshoz! 2025. december 23. 14:03

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.