Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ezeket hallgattuk idén

2014. december 31. 12:03 // Forrás: Kép: recorder.blog.hu
Az idei év legnagyobb hazai és külföldi slágereiből szemezgettünk, melyek kétség nélkül megszólalnak a szilveszteri bulikban is.

Kelemen Kabátban – Maradjatok gyerekek

A nyár legnagyobb magyar slágere egyértelműen a Kelemen Kabátban formáció nevéhez köthető. Külön öröm, hogy a dalban egy veszprémi kötődésű rapper, a Hősök egyik frontembere Eckü is közreműködik.

Calvin Harris - Summer

Ha már a nyári dalokkal kezdtük listánkat a külföldi előadók dalai közül Calvin Harris került ki győztesként. 

Wellhello – Apuveddmeg

A Fluor Tomi és Diaz által idén megálmodott formáció második dala az Apuveddmeg, ami a Rakpart után szintén vezette az országos zenei listákat. A toplisták mellet az index szerkesztősége szerint az idei év videoklipjét is ehhez a számhoz készítették. Vigyázat: a dal nagy mennyiségű iróniát tartalmaz!

Maroon 5 – Animals

Szeptember elején jelent meg a Maroon 5 zenekar legújabb albuma, aminek egyik húzó dala az Animals. A dalhoz forgatott videóklip megjelenését óriási közfelháborodás övezte. Sokak szerint nem szabadna összekeverni a bűncselekménynek számító zaklatást a romantikával. Az biztos, hogy a botrány jót tett a dalnak, hiszen hetekig vezette a világ slágerlistáinak nagy részét.

Irie Maffia – Jump Up

Az egyik legismertebb hazai zenekar, az Irie Maffia is készült valami újdonsággal ebben az évben. A Jump Up megjelenése után szinte azonnal beverekedte magát a slágerlistákra és a lemezlovasok lejátszási listájára. A dal arról az állapotról szól, amikor az ember örömében ugrálni kezd.

Avicii – The Days

A svéd zenei producer és lemezlovas Avicii szinte minden dala listavezető lesz a megjelenése után pár nappal. Ez az idei, Robbie Williams-el készített közös slágerével is így történt.

Pharrell Williams – Happy

Az idei év legnagyobb durranása mindenképpen Pharell Williams nevéhez köthető. A Happy című dal mozgalommá nőtte ki magát és rengeteg nagyváros, köztük Veszprém is újraforgatta a szám videóklipjét.

One Republic – Love runs out

A tizenegy évvel ezelőtt alakult amerikai pop-rock- és alternatívrock-együttes, a One Republic is sikeresen szerepelt a nemzetközi toplisták idei versenyén. 

Punnany Massif  - Hétköznapi Hősök

A pécsi kötődésű Punnany Massif zenekar számos slágert hozott ár világra. Az Évezd és a Szabadon című daluk után a Hétköznapi Hősök is sokáig vezette a magyar rádiók játszási listáit. Külön öröm, hogy a srácok Veszprémben az Utcazene Fesztiválon forgatták a dal videóklipjét, amit az elmúlt három hónap alatt, több mint egy millióan láttak a legnagyobb videó megosztó portálon. 

DJ Earworn – United States of Pop 2014

Akinek többre vágyik a válogatásunknál annak a következő négy perc talán eleget tesz. Egy amerikai zenész, DJ Earworn minden évben elkészíti United States of Pop című mixét, amiben az elmúlt 12 hónap legnagyobb slágereit keveri össze. Az idei  négy perces válogatásban válogatásban Katy Perry és Taylor Swift mellett feltűnik a One Direction és John Legend is. 

Csepely Máté
további cikkek
Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület kultúra Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület Ritka az a beszélgetés, amelyben ennyi küzdelem, ennyi hit és szenvedély egyszerre tud megszólalni. Viktória Podolszkajával, a Victoria Art &Sport Egyesület balettmesterével, a Csermák Antal Művészeti iskola tanárával év végén ültünk le beszélgetni, eredetileg a barcelonai verseny, a YOUTH American Grand Prix apropóján, de nagyon gyorsan világossá vált: bőven van még miről beszélni azon túl is. Amit Veszprémben és a nemzetközi színpadokon látunk, az egy hosszú, évek óta tartó, tudatosan épített szakmai út eredménye. tegnap 14:40 Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. tegnap 11:40 Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! karácsony Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! Nem mindig könnyű a hétköznapok rohanásából hirtelen az ünnepekre hangolódni, még akkor sem, ha ez a kedvenc időszakunk az évben. Ahhoz, hogy észrevegyük magunk körül a csodát, nem elég a bejgli íze, a töltöttkáposzta illata. Segíthet a kultúra is! Ahogy egész évben! Jöjjön egy személyes összeállítás a hangolódáshoz! 2025. december 23. 14:03

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.