Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kis gourmet beszámoló a karácsonyi vásárról

2014. december 7. 23:19
Kilátogattunk a Kossuth utcai karácsonyi vásárba, ahol ízlelgettünk és szagolgattunk egy kicsit. Fotóriporttal üzenjük, hogy miért érdemes kimenni.

A forralt bor mindenhol sláger. Átlagosan 150-200 forintot kell fizetni decinként.

Külön pálinkás házikó is van, amit állítólag már délelőtt is fel-fel keresnek...

...valószínűleg ezért.

Aki megéhezik, a grillpultnál állhat sorba.

Itt a különböző lepényeket viszik a legtöbben

Pecsenyék, hurkák, kolbászok és csülkök közül választhatunk.

Ugyanitt ízesített forraltborok is kaphatók: vaníliás, marcipános és tabascoval ízesített csípős is.

Egy többszörösen kitüntetett sajtmesternél házi, érlelt és birka-, valamint kecskesajtok is kaphatóak. Itt épp egy kemény fajtából kapunk ízelítőt.

Kemény, lágy és félkemény sajtok a teljesség igénye nélkül.

Jobbra egy igazi különlegesség, a pestos, amit bazsalikommal, oregánóval és fenyőmaggal ízesítenek. Ebből több féle is kapható.

Ha valaki nem csak a forralt bort inná, az megtalálja egy felsőörsi pincészet italait is.

Itt a Köveskút Királya nevű késői rizlingből ittunk egy kortyot. Ízlett!

Az édességpultnál a megszokott nyalókák, medvecukrok és drazsék mellett igazi különlegességekkel is találkoztunk.

Az aszalt gyümölcsök például egyáltalán nem tartalmaznak sem színezéket, sem tartósítószert. Csak annyi cukor van bennük, amennyi a gyümölcsben megtalálható.

Az aszalt gyümölcsök Mátraházán készülnek egy családi manufaktúrában. Védjegyük a technikájuk, amiről csak annyit árultak el, hogy fatüzelésű kemence kell hozzá.

Itt bárki kaphat kóstolót ingyen és bérmentve.

Kürtős kalács - az örök klasszikus. Van kókuszos is!

Erdélyi kézműves csokit is árulnak a srácok. A pisztáciás kifejezetten ízlett.

A szalvétán malmozhatunk is.

Ge. Á.
Domján Attila
további cikkek
Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület kultúra Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület Ritka az a beszélgetés, amelyben ennyi küzdelem, ennyi hit és szenvedély egyszerre tud megszólalni. Viktória Podolszkajával, a Victoria Art &Sport Egyesület balettmesterével, a Csermák Antal Művészeti iskola tanárával év végén ültünk le beszélgetni, eredetileg a barcelonai verseny, a YOUTH American Grand Prix apropóján, de nagyon gyorsan világossá vált: bőven van még miről beszélni azon túl is. Amit Veszprémben és a nemzetközi színpadokon látunk, az egy hosszú, évek óta tartó, tudatosan épített szakmai út eredménye. tegnap 14:40 Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. tegnap 11:40 Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! karácsony Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! Nem mindig könnyű a hétköznapok rohanásából hirtelen az ünnepekre hangolódni, még akkor sem, ha ez a kedvenc időszakunk az évben. Ahhoz, hogy észrevegyük magunk körül a csodát, nem elég a bejgli íze, a töltöttkáposzta illata. Segíthet a kultúra is! Ahogy egész évben! Jöjjön egy személyes összeállítás a hangolódáshoz! 2025. december 23. 14:03

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.