Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Meggyújtották a második gyertyát

2014. december 7. 18:50
Felker Zsolt, a Szent Mihály Bazilika káplánja vasárnap délután gyújtotta meg a Szentháromság téren található városi adventi koszorú második gyertyáját.

A Szaléziánumban eközben adventi kézműves délután és Mikulásvásár, valamint jótékonysági és karácsonyi vásár várta az oda érkezőket, ahol arcfestéssel és gyertyamártással ismerkedhettek a legkisebbek. A Veszprém Főegyházmegyei Karitász szervezésében pedig közös ajándék-készítéssel és csomagolással lehetett hozzájárulni a rászoruló gyermekek boldog karácsonyához.

A Szentháromság téren Felker Zsolt, a Szent Mihály Bazilika káplánja osztotta meg adventi gondolatait, kiemelve a többi ember, a rászorulók és bajbajutottak megsegítését.

Brányi Mária alpolgármester köszöntőjében Zsolt atya gondolatához kapcsolódva a jelenlevőket arra biztatta, hogy a lelkünket megnyitva és a másikra odafigyelve legyünk egy sikeres veszprémi közösség. Az eseményen a Petőfi Színház színművésze, Dominek Anna működött közre.

A második adventi gyertya gyújtásával kezdődött el a Katolikus Karitász „egymillió csillag a szegényekért” nevű programja is, amelynek kapcsán Zagyva Richárd karitászigazgató részletezte az programot, melyből kiderült, hogy a Katolikus Karitász szervezeteinél az önkéntesek gyújtanak gyertyákat az ország különböző főterein, amiket szív vagy kereszt alakban formáznak meg. Az esős idő miatt idén ezeket a gyertyákat a korábbi évekkel ellentétben nem a Szentháromság téren, hanem a bazilikában gyújtották meg.

A bazilikában a gyertyagyújtás után a veszprémi Liszt Ferenc kórustársaság adott jótékonysági koncertet „Zenés áhítat advent jegyében” címmel.

Ge. Á.
Domján Attila
további cikkek
Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület kultúra Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület Ritka az a beszélgetés, amelyben ennyi küzdelem, ennyi hit és szenvedély egyszerre tud megszólalni. Viktória Podolszkajával, a Victoria Art &Sport Egyesület balettmesterével, a Csermák Antal Művészeti iskola tanárával év végén ültünk le beszélgetni, eredetileg a barcelonai verseny, a YOUTH American Grand Prix apropóján, de nagyon gyorsan világossá vált: bőven van még miről beszélni azon túl is. Amit Veszprémben és a nemzetközi színpadokon látunk, az egy hosszú, évek óta tartó, tudatosan épített szakmai út eredménye. tegnap 14:40 Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. tegnap 11:40 Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! karácsony Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! Nem mindig könnyű a hétköznapok rohanásából hirtelen az ünnepekre hangolódni, még akkor sem, ha ez a kedvenc időszakunk az évben. Ahhoz, hogy észrevegyük magunk körül a csodát, nem elég a bejgli íze, a töltöttkáposzta illata. Segíthet a kultúra is! Ahogy egész évben! Jöjjön egy személyes összeállítás a hangolódáshoz! 2025. december 23. 14:03

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.