Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Itt a felfújható Nemzeti Múzeum

2014. december 4. 23:09
Vasárnapig látogatható a Magyar Nemzeti Múzeum vándorkiállítása az Óváros téren felhúzott mobil pavilonban.

Csütörtökön dr. Császtvay Tünde, a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatóhelyettese mutatta be a pavilont a sajtó képviselőinek. Elmondta, hogy a XXI. századi eszközökkel – projektorokkal, LED-kijelzőkkel, hangtechnikával – felszerelt sátorral elsősorban a fiatal generációt szeretnék megszólítani, megmutatni nekik, hogy a múzeum nemcsak egy vitrinekkel telepakolt épület, hanem igazi közösségi tér is, ami az értékeit a saját nyelvükön kívánja megosztani a fiatalokkal.

Porga Gyula polgármester nyitotta meg a tárlatot, hangsúlyozva: Veszprémben nap mint nap történelmi díszletek között járhatunk, a Nemzeti Múzeum azonban tágabb közösségünk, a nemzet múltját eleveníti meg a jövő eszközeivel.

A gömbsátor belső kialakításában a kreatív koncepció az új vizuális nyelv szemszögéből megfogalmazott kiállítói tér volt: innovatív látványelemek kidolgozása, fényfestés, fény installációk alkalmazása hagyományos díszlet-kiállító tér együttesében. A gömbsátor adottságait kihasználva egy teljes, 360 fokban körbejárható kiállítói tér jött létre.

A megújuló MNM arra szeretné ösztönözni minden lehetséges látogatóját, hogy keressék fel őket a Múzeum körúton és más tagintézményeikben is. A vándorkiállítást december 7-ig tekinthetik meg az Óváros téren.

Schöngrundtner Tamás
Domján Attila
további cikkek
Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület kultúra Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület Ritka az a beszélgetés, amelyben ennyi küzdelem, ennyi hit és szenvedély egyszerre tud megszólalni. Viktória Podolszkajával, a Victoria Art &Sport Egyesület balettmesterével, a Csermák Antal Művészeti iskola tanárával év végén ültünk le beszélgetni, eredetileg a barcelonai verseny, a YOUTH American Grand Prix apropóján, de nagyon gyorsan világossá vált: bőven van még miről beszélni azon túl is. Amit Veszprémben és a nemzetközi színpadokon látunk, az egy hosszú, évek óta tartó, tudatosan épített szakmai út eredménye. tegnap 14:40 Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. tegnap 11:40 Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! karácsony Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! Nem mindig könnyű a hétköznapok rohanásából hirtelen az ünnepekre hangolódni, még akkor sem, ha ez a kedvenc időszakunk az évben. Ahhoz, hogy észrevegyük magunk körül a csodát, nem elég a bejgli íze, a töltöttkáposzta illata. Segíthet a kultúra is! Ahogy egész évben! Jöjjön egy személyes összeállítás a hangolódáshoz! 2025. december 23. 14:03

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.