Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Újra itt a Mojszejev Balett!

2014. november 3. 13:54
Oroszország fantasztikus táncegyüttese visszatér! December 11-én a Veszprém Arénában láthatjuk őket.

Az alapító Igor Mojszejev nevét viselő társulat immár 77 éve hódítja a világot, így a magyar közönség körében is nagy népszerűségnek örvend. 2014. december 7-én Miskolcon, 9-én Szegeden, 10-én Szombathelyen, 11-én Veszprémben, valamint két alkalommal, 6-án és 8-án Budapesten az Erkel Színházban látható a produkció.

A néhai Balettmestert a róla elnevezett stílus tette ismertté, amelyet a különböző népek táncai és a hagyományos balett elemek ötvözésével alakított ki. A Moszkvai Nagyszínház stúdiója után 1924-ben már a Bolsojban táncolt, majd a húszas-harmincas években gyalog és lóháton bejárta az országot, ismerkedett a különböző népek táncaival, gyűjtötte az élményeket és motívumokat.

Mojszejev sokat küzdött a „felkent” szakértőkkel, hogy érvényesíthesse elképzelését - a cselekményesség erőteljes kifejezését a táncban, továbbá a néptánc és az akadémikus balett elemeinek ötvözését -, de táncosaival is, amíg kialakította saját stílusukat. Első műsoruk, „A Szovjetunió népeinek tánca" azonnal ismertté tette őket. Később következtek a cselekményes balettek, az eltáncolt életképek. Az egyedülálló műfaj, a szcenikus néptánc sok gyötrelmes munka során alakult ki. Különleges képességű és képzettségű táncosokra volt szükség hozzá, s az utánpótlás biztosítására 1943-ban az együttes táncstúdiót alakított. Az együttesbe kerülni rang volt, Mojszejev maga válogatott a jelentkezők között, nagy hangsúlyt fektetve az alkalmasságra, tehetségre, s a lányok esetében a szépségre is.

Igor Mojszejev művészetét számos rangos kitüntetéssel díjazták. A Szovjetunió Népművésze, többszörös Állami-díjas, a Lenin-rend birtokosa volt, megkapta a Dance Magazine díját és az amerikai tánc-Oscart, a Francia Nemzetgyűlés tiszteletbeli tagjává választotta, és Magyarországon is kitüntették. Századik születésnapja alkalmából Vlagyimir Putyin orosz államfő Igor Mojszejevet lakásán kereste fel, hogy átadja neki a legújabb kitüntetést. 2007 novemberében halt meg 101 évesen, de a társulat azóta is világszerte aratja sikereit.

A mintegy 300 műsort színpadra vitt társulat egyedülálló stílusa olyan, azóta világhírnévre szert tett táncművész munkásságára volt hatással, mint Michael Flatley, vagy a török Mustafa Erdogan. Mojszejevéket mindig a tökéletes felkészültség, a gazdag koreográfia, virtuozitás, a zene, valamint a stilizált népviseletek nyújtotta káprázatos látvány összhangja jellemezte, jellemzi. Az együttes több mint hatvan országban járt már és több mint százhatvan külföldi turnét tudhat maga mögött. Budapesten 1946 óta tizenhárom alkalommal szerepelt nagy sikerrel, legutóbb 2012-ben. A magyarországi fellépéseiket mindig hatalmas érdeklődés övezi. 2014 decemberében egy különleges adventi turné keretében öt magyar városban is láthatják a nagyszerű társulatot.

A magyarországi turné állomásai:

2014. december 6. (szombat), 20:00 – Budapest, Erkel Színház
2014. december 7. (vasárnap), 19:00 – Miskolc, Generali Aréna
2014. december 8. (hétfő), 20:00 – Budapest, Erkel Színház
2014. december 9. (kedd), 19:00 – Szeged, Városi Sportcsarnok
2014. december 10. (szerda), 19:00 – Szombathely, Savaria Aréna
2014. december 11. (csütörtök), 19:00 – Veszprém, Veszprém Aréna

vehir.hu
további cikkek
Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület kultúra Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület Ritka az a beszélgetés, amelyben ennyi küzdelem, ennyi hit és szenvedély egyszerre tud megszólalni. Viktória Podolszkajával, a Victoria Art &Sport Egyesület balettmesterével, a Csermák Antal Művészeti iskola tanárával év végén ültünk le beszélgetni, eredetileg a barcelonai verseny, a YOUTH American Grand Prix apropóján, de nagyon gyorsan világossá vált: bőven van még miről beszélni azon túl is. Amit Veszprémben és a nemzetközi színpadokon látunk, az egy hosszú, évek óta tartó, tudatosan épített szakmai út eredménye. tegnap 14:40 Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. tegnap 11:40 Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! karácsony Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! Nem mindig könnyű a hétköznapok rohanásából hirtelen az ünnepekre hangolódni, még akkor sem, ha ez a kedvenc időszakunk az évben. Ahhoz, hogy észrevegyük magunk körül a csodát, nem elég a bejgli íze, a töltöttkáposzta illata. Segíthet a kultúra is! Ahogy egész évben! Jöjjön egy személyes összeállítás a hangolódáshoz! 2025. december 23. 14:03

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.