Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Vidáman telt a szezonzáró

2014. október 11. 21:24
Gazdag programokkal várta az érdeklődőket a negyedik alkalommal megrendezett Lombhullás elnevezésű szezonzáró családi nap szombaton a Kolostorok és kertek rendezvényterületén.

A kora délelőttől késő délutánig tartó eseményen több ezren megfordultak, sokan családostul keresték fel a helyszínt, hogy tartalmasan töltsék el a hétvége első napját.

Némedi LajosNémedi Lajos

Némedi Lajos alpolgármester az esemény megnyitója alkalmából emlékeztetett, a Kolostorok és Kertek Kft. vezetőinek mandátuma az év végén lejár, ebből az alkalomból megköszönte az eddigi munkát, de hozzátette, bízik benne, hogy újabb bizalmat kap a vezetés az önkormányzattól, hiszen eredményes időszak áll mögöttük. 

Szabó Péter és Leitold LászlóSzabó Péter és Leitold László

Leitold László, a Szövetség az Egészséges Veszrémiekért Egyesület elnöke arról beszélt, hogy a nap folyamán játékgyűjtést szerveztek, hiszen sok megunt játék van az otthonokban, ami másnak az újdonság varázsával hat. A gyűjteményt végül a kórházban lévő beteg gyerekeknek, illetve nagycsaládoknak ajánlották fel. 

Szabó Péter, a Kolostorok és Kertek Kft. ügyvezető igazgatója emlékeztetett, az önkormányzat által 2011 februárjában azzal a céllal alakult a cég, hogy jó gazdái legyenek a parknak, miközben gazdag programmal is megtöltik a helyszínt, ennek pedig eleget tettek. 

A számos mozgalmas kikapcsolódás mellett a színpadon is változatos program várta a látogatókat. Fellépett a Hangadók zenekar, a Company Live Band, a Hollywoodoo, valamint az LGT emlékzenekar. 

Horgászversenyre is várták a jelentkezőket a szervezők, ahol Tóth Balázs volt a legügyesebb, a korábban meghirdetett fotópályázaton pedig Lendvai István felvételét értékelte a legjobbnak a zsűri. 

 

Cseh Zoltán
Domján Attila
további cikkek
Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület kultúra Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület Ritka az a beszélgetés, amelyben ennyi küzdelem, ennyi hit és szenvedély egyszerre tud megszólalni. Viktória Podolszkajával, a Victoria Art &Sport Egyesület balettmesterével, a Csermák Antal Művészeti iskola tanárával év végén ültünk le beszélgetni, eredetileg a barcelonai verseny, a YOUTH American Grand Prix apropóján, de nagyon gyorsan világossá vált: bőven van még miről beszélni azon túl is. Amit Veszprémben és a nemzetközi színpadokon látunk, az egy hosszú, évek óta tartó, tudatosan épített szakmai út eredménye. tegnap 14:40 Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. tegnap 11:40 Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! karácsony Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! Nem mindig könnyű a hétköznapok rohanásából hirtelen az ünnepekre hangolódni, még akkor sem, ha ez a kedvenc időszakunk az évben. Ahhoz, hogy észrevegyük magunk körül a csodát, nem elég a bejgli íze, a töltöttkáposzta illata. Segíthet a kultúra is! Ahogy egész évben! Jöjjön egy személyes összeállítás a hangolódáshoz! 2025. december 23. 14:03

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.