Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Újjáépül a Bakonyi Ház

2014. október 8. 16:26 // Forrás: Laczkó Dezső Múzeum
Megkezdődött a tavaly ősszel, 2013. november 30-án leégett Bakonyi Ház kiállítóhely helyreállítása.

A házat ért tűzeset következtében keletkezett károk helyreállítását az épület biztosítási kerete, valamint a Veszprém város által a Magyar Állam „Vis major” alapjából lehívott forrása fedezik. A helyreállítás költségei a romeltakarítással együtt elérik 20 millió forintot.

A 2013 telén ideiglenes védő tetőszerkezet került a házra, hogy az épület száradhasson. Ezt a szerkezetet lebontották, és 2014. szeptember 17-én a VEMÉVSZER Kft. munkatársai hozzákezdtek a tavaly novemberben esett tűzvész okozta károk kijavításához és a tetőzet felépítéséhez. Az épületet újra nádazzák, a megsüllyedt födémet a helyére húzatják, a füsttől kormos falakat átmeszelik. Az épület belsejében esett károk miatt cserélni fogják a padlózatot és a Laczkó Dezső Múzeum restaurátorai közreműködésével az oltáskor tönkrement cserépkályhát is visszaállítják.

A munkálatok körülbelül két hónapot vesznek majd igénybe, a kivitelező legrosszabb esetben is nyolcvan napos vállalást tett. A város a Laczkó Dezső Múzeummal közösen sikeres ALFA pályázatot adott be, így megvalósulhat egy régóta dédelgetett álom: az épület első ütemben korszerű temperáló fűtést kap, a jövőben pedig biztonságtechnikai fejlesztések is történnek, hogy a sajnálatos tűzeset többször ne ismétlődhessen meg.

vehir.hu
további cikkek
Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület kultúra Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület Ritka az a beszélgetés, amelyben ennyi küzdelem, ennyi hit és szenvedély egyszerre tud megszólalni. Viktória Podolszkajával, a Victoria Art &Sport Egyesület balettmesterével, a Csermák Antal Művészeti iskola tanárával év végén ültünk le beszélgetni, eredetileg a barcelonai verseny, a YOUTH American Grand Prix apropóján, de nagyon gyorsan világossá vált: bőven van még miről beszélni azon túl is. Amit Veszprémben és a nemzetközi színpadokon látunk, az egy hosszú, évek óta tartó, tudatosan épített szakmai út eredménye. ma 14:40 Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. ma 11:40 Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! karácsony Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! Nem mindig könnyű a hétköznapok rohanásából hirtelen az ünnepekre hangolódni, még akkor sem, ha ez a kedvenc időszakunk az évben. Ahhoz, hogy észrevegyük magunk körül a csodát, nem elég a bejgli íze, a töltöttkáposzta illata. Segíthet a kultúra is! Ahogy egész évben! Jöjjön egy személyes összeállítás a hangolódáshoz! tegnap 14:03

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.