Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Kulcsfontosságú időszak jön

2014. szeptember 29. 12:20
A vállalkozások részére hasznos, a következő hét éves uniós ciklusban elengedhetetlen információkat adott a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének megyei rendezvénye hétfőn délelőtt.

A Vállalkozói akadémia névre keresztelt eseményen a felmerülő témákat jól ismerő szakemberek tartottak előadást Veszprémben. – A jelenlegi dinamikusan változó gazdasági környezet nem teszi lehetővé, hogy 3-4 éves stratégiai elképzelésekkel dolgozzanak a vállalkozók, a siker érdekében elengedhetetlen a folyamatos változás – mondta el érdeklődésünkre Gazsi Attila, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének megyei elnöke, az esemény házigazdája. Hozzátette, az előadások a sikeres működéshez szükséges információkat tartalmazták.

Gazsi Attila és Porga GyulaGazsi Attila és Porga Gyula

Porga Gyula polgármester köszöntőjében kiemelte, Veszprémben mindössze 50 olyan cég található, ahol 50 főnél többen dolgoznak, miközben 6000 vállalkozás működik, legnagyobb foglalkoztatók tehát a kis és közép vállalkozások. – Hálásak vagyunk munkájukért, hiszen nekik köszönhetően tartósan 4 százalék alatti a munkanélküliség városunkban – fejtette ki. A polgármester emlékeztetett, 2009 óta mintegy négyezer munkahely jött létre – ezek főként a termelő és a szolgáltató szektorban létesültek. Rámutatott, az előttünk álló hét éves uniós fejlesztési ciklus kulcsfontosságú számunkra, hiszen a beérkező források 60 százalékát munkahelyteremtésre kívánja fordítani a kormány, a fejlesztéspolitika fő motorjai pedig a megyei jogú városok lesznek. 

A nap folyamán többek között szó volt a következő következő hét évre vonatkozó stratégia alkotásról, az e-marketingről, konfliktus-kezelésről, munkajogi ismeretekről, valamint a külpiaci helyzetről is. 

 

Cseh Zoltán
további cikkek
Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! közélet Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! A nagy karácsonyi hajtás közepette segítünk egy kis kikapcsolódást csempészni a decemberi hetekbe. Nyereményjátékunkkal két különleges veszprémi élményre is belépőt nyerhetnek olvasóink: a CODE Digitális Élményközpontba és a Várbörtön Kiállításra. ma 16:43 Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák közélet Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák, a jövő évi éves országos és vármegyei e-matricák mellett az új terméknek számító éves M1 regionális úthasználati jogosultság is megvásárolható lesz a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.-nél és a legtöbb viszonteladó partnerénél, online és offline módon is - közölte a NÚSZ Zrt. ma 10:47 Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését közélet Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését December ötödikén mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Nóti Károly-Zágon István-Eisemann Mihály Hippolyt, a lakáj című történetét, melyet Dolhai Attila Jászai Mari-díjas színész állított színpadra. Első színházi rendezése tehát a királynék városához kötődik, elsősorban erről kérdeztük a színész-rendezőt, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatóját. tegnap 22:52

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.