Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Vetési csontjait vizsgálják

2014. szeptember 3. 8:22
Vetési Albert püspök csontjainak biológiai és orvosi antropológiai, genetikai vizsgálatát végezteti, grafikai és 4D-s számítógépes arcrekonstrukciót készíttet a Veszprémi Érsekség kincstára, a Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény.

Biológiai és orvosi antropológiai vizsgálat, modern genetikai vizsgálat, többek között rokonsági genetikai vizsgálat elvégzése, valamint grafikai és 4D-s számítógépes arcrekonstrukció elkészítése céljából, egy éves előkészítő munkálatok és engedélyeztetési eljárások után, Dr. Márfi Gyula veszprémi érsek egyetértő támogatásával, Kőfalvi Vidor és Fekete Attila kőrestaurátorok közreműködésével 2014. szeptember 1-jén felnyittatta Vetési Albert püspök, diplomata (1410 körül–1486. június) sírját a veszprémi Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény, a Veszprémi Érsekség egyházművészeti gyűjteménye. A sírfelnyitást Dr. Susa Éva, az Igazságügyi Szakértői és Kutató Intézetek főigazgatója, igazságügyi antropológus szakértő, a biológiai tudomány kandidátusa meggyőző szakszerűséggel vezette és végezte a veszprémi 10. századi Szent György-kápolnában.

Vetési Albert veszprémi püspök, a Kaplony nembeli Vetési család sarja, Hunyadi János titkára, Mátyás király vezető diplomatája 1458 és 1476 között szinte állandóan utazott, egész Európát bejárta, többször járt Itáliában követként. Nápolyban megkötötte Mátyás és Beatrix házassági szerződését, diplomáciai tevékenységének eredményeképpen a Pápai Állam és a Velencei Köztársaság jelentős pénzösszeggel támogatta Mátyás király török elleni hadjáratait, de képviselte Mátyást Regensburgban és Sziléziában is. A veszprémi püspökség középkori fénykorát Vetési Albert (1458-1486) idején élte. A püspök jelentős vörösmárvány építményekkel gazdagította a Szent György-kápolna belső tereit, melyek a magyarországi reneszánsz művészet legjelentősebb darabjai. A püspök által Velencében készíttetett Vetési kazula a Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény emblematikus műtárgya.

Beatrix királyné koronázó főpapja földi maradványait az általa felújított Szent György-kápolna 1957. évi ásatása után antropológiai vizsgálatokkal már azonosították, azonban az orvostudomány fejlődése azóta precízebb vizsgálatok elvégzését teszi lehetővé.

A Szent György-kápolna 1957. évi régészeti feltárását Holl Imréné (H. Gyürky Katalin) régész vezette. Az ezt követő években Harsányi László igazságügyi orvosszakértő, Nemeskéri János és Éry Kinga antropológus a megtalált csontokat a Természettudományi Múzeum Embertani Tárában vizsgálta, a többi megtalált sírlelettel, Újhelyi János kanonok és mások csontjaival együtt. Nemeskéri János antropológus Vetési Albert püspök csontjait 1961. május 29-én adta át a veszprémi püspökségnek. Vetési Albert csontjait 1961 júniusában temették vissza.

A püspök csontjainak jelenlegi vizsgálatát az Igazságügyi Szakértői és Kutató Intézetetek Budapesti Orvosszakértői Intézetében Dr. Susa Éva főigazgató végzi. A grafikai arcrekonstrukciót Dr. habil, DLA Kőnig Frigyes, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Művészeti Anatómia Rajzi és Geometria Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára készíti.

A Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény által végeztetett sírfelnyitás célja az, hogy a modern orvostudomány eszközeivel komplexebb kép rajzolódjon ki Veszprém egykori püspöke fizikai tulajdonságairól, testfelépítéséről, fiziológiai adottságairól, életviteléről és ezáltal személyiségéről. A kutatás további célja az, hogy rokonsági genetikai vizsgálattal a nemzetségi genetikai rokonságot, így a püspök személyazonosságát igazolja. Veszprém reneszánsz püspökéről grafikai arcrekonstrukció és 4D-s számítógépes arcrekonstrukció készül.

A vizsgálat jelentősége abban rejlik, hogy a magyarországi embertani kutatások során ritkán nyílik alkalom egy nagypolitikát meghatározó középkori történeti személyiség hiteles maradványainak vizsgálatára. Ugyanis a múlt századok viszontagságai, különösen a török hódoltság időszakában történt pusztítások királyaink, hadvezéreink és politikusaink sírjait nem kímélték. A tudományos eredményeket és a rajzokat a Boldog Gizella Főegyházmegyei Gyűjtemény állandó kiállításán mutatja majd be a nagyközönségnek.

vehir.hu
további cikkek
Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület kultúra Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület Ritka az a beszélgetés, amelyben ennyi küzdelem, ennyi hit és szenvedély egyszerre tud megszólalni. Viktória Podolszkajával, a Victoria Art &Sport Egyesület balettmesterével, a Csermák Antal Művészeti iskola tanárával év végén ültünk le beszélgetni, eredetileg a barcelonai verseny, a YOUTH American Grand Prix apropóján, de nagyon gyorsan világossá vált: bőven van még miről beszélni azon túl is. Amit Veszprémben és a nemzetközi színpadokon látunk, az egy hosszú, évek óta tartó, tudatosan épített szakmai út eredménye. ma 14:40 Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. ma 11:40 Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! karácsony Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! Nem mindig könnyű a hétköznapok rohanásából hirtelen az ünnepekre hangolódni, még akkor sem, ha ez a kedvenc időszakunk az évben. Ahhoz, hogy észrevegyük magunk körül a csodát, nem elég a bejgli íze, a töltöttkáposzta illata. Segíthet a kultúra is! Ahogy egész évben! Jöjjön egy személyes összeállítás a hangolódáshoz! tegnap 14:03

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.