Nagyon régi üzleti fogás az árucsatolás. Ennek szak- (és nem szak) emberei kötetekre való oktatóanyagot állítottak már össze, s bizony nem is hasztalanul. Hát nem megéri megvenni A vagy B árut akkor, amikor kapunk mellé egy (mellesleg teljesen szükségtelen) kütyüt? Hűtőmágnest, golyóstollat, plüssakármit? Érdemes érte tolongani, már csak azért is, hogy (ez az idősb generáció élményfrissítése) felelevenítsük, milyen érzés is volt tüzelőért, banánért (stb.!) sorban állni. Az ifjaknak is jelenthet ez nosztalgiát pl. a menzai sorállást felidézendő, avagy (hm., már a fiataloknak is van múltja!) az egyablakos rendszer bevezetése előtt Ügyintéző 1-től Ügyintéző 200-ig vándorolni, majd vánszorogni.
Van ebben még valami plusz: a sorban mindenki mindenkinek ismerősévé válik, miután közös erővel tudják szidni, elmarasztalni a kormányt, a képviselőt, a benzinárakat kikalkulálót, a tanítót, a takarítókat, a bevásárlókocsi tervezőjét, az akció kiötlőjét, a liftkezelőt és az időjárást. A felsorolás aszerint bővíthető, mennyi időt szándékozunk (emberek: ÖNSZÁNTUNKBÓL!!!) a sorban eltölteni. Kell nekünk az élmény, a benyomás ebben az ingerszegény világban.
De hol járok már a címtől?
Az uborkával kezdem, mert egyrészt uborkaszezon van, másrészt olyan a kedvem, mintha nyers uborkába haraptam volna hajnali kettőkor. A plüss azonban más: dédelgethető, puha, kellemes, jópofa, szellemes és porfogó. Emellett ízléstelen, piszkálja az orrszőrt, tucatáru, jellegtelen, de legalább porfogó (utóbbi a haszontalan–hasznos metamorfózis szép példája).
Hát emiatt a plüss miatt dúl(t) iszonytató háború számos áldozattal, bosszúval és hiriggel. A témát (miszerint az egyik kereskedelmi lánc plüssfigurákat osztogat) megírta új(?)ság és internetes honlap. A világhír mellé (némi firkászi közbenjárással) az is odakerült, hogy csaknem ölre mentek a választópolgárok egy-egy pótolhatatlan példányért. Engem a csaknem izgat a legjobban: honnan az ördögből tudta a figyelmes, s minden bizonnyal mindenütt egyszerre (és folyamatosan) jelen lévő tudósító, hogy majdnem (csaknem) kitört a tömegbunyó? Érezte a tudósító (jaj! hiszen ennek a képzett szónak a gyökere a „tud” ) munkája felelősségét? Avagy élvezte a majdnem semmi ragozását?
Miért is? Mert az uborkaszezon gagyi hírét kapásból átvette (és/vagy: lopta) számos médium. Úgy facsart rajta, ahogy akart, s lett belőle még hihetetlenebb, még izgalmasabb, lélegzetelállítóbb beszédtémája.
Ilyenkor érzi az ember, milyen jó a sajtóban dolgozni.
Ilyenkor röstelli az ember, milyen … a sajtóban dolgozni…
Zatkalik András
