Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Mindent megtudhat a szerzetesekről

2014. augusztus 19. 22:36
A Veszprémi Egyházmegyében működő – és működött – szerzetesrendekről rendeznek konferenciát augusztus 27-28. között a Hittudományi Főiskolán.

A nyitott és ingyenesen látogatható kétnapos konferencián a történelmi Veszprémi Egyházmegye területén működött szerzetesrendekkel kapcsolatos friss kutatási eredményeket ismerheti meg a közönség.

Veszprém gazdag történelmének megismerésére az önkormányzat is nagy erőket fordít, ezért is álltak az egyháztörténeti konferencia mellé – jelentette ki az esemény keddi sajtótájékoztatóján Porga Gyula polgármester. Hozzátette: érdekes előadásnak ígérkezik a görög katolikus apácák veszprémi munkásságát vizsgáló kutatások legfrissebb eredményeit bemutató előadás éppúgy, mint a török dúlás után a város szellemi és fizikai újjáépülésében nagy szerepet játszó piaristákat bemutató prezentáció.

Porga GyulaPorga Gyula

Nem új kezdeményezés az egyházmegye múltjának kutatása – árulta el Karlinszky Balázs, a Veszprémi Érseki és Főkáptalani Levéltár főlevéltárosa arra utalva, hogy már a harmincas években létrejött egy bizottság ezzel a feladattal, ami a hetvenes évekig működött, és most negyven év hiátus után láthat neki ismét a feladatnak. A most először megrendezendő egyháztörténeti konferenciát a következő években újabbak követik majd. Tervezik azt is, hogy az aktuális konferencia anyagából egy tanulmánykötetet állítanak össze.

Karlinszky BalázsKarlinszky Balázs

A kétnapos előadássorozatban négy témakörbe szerveződnek a prezentációk: 27-én, szerdán délelőtt a középkorról hallhatnak előadásokat az érdeklődők – ennek a blokknak az egyik érdekes, veszprémi vonatkozású fejezete lesz Fekete Tamás előadása a veszprémvölgyi ortodox monostor történetéről. Szerda délután az újkor kerül sorra, többek között a veszprémi piaristák működéséről is többet megtudhatunk Riedel Júliának köszönhetően.

Bencés szerzetes szemrevételezi a termést a bakonybéli levendulamezőn. (Fotó: Radisics Milán, National Geographic)Bencés szerzetes szemrevételezi a termést a bakonybéli levendulamezőn. (Fotó: Radisics Milán, National Geographic)

Csütörtök délelőtt a téma művelődéstörténeti aspektusa kerül centrumba, délután pedig a XX. századról hallgathatunk előadásokat, köztük Varga Tibor László prezentációját Mindszenty József és a szerzetesrendek kapcsolatáról, míg Hornyák Máté az angolkisasszonyok életútjaiból szemezget.

Ciszterci szerzetesek a zirci apátság kertjében (Fotó: katolikus.hu)Ciszterci szerzetesek a zirci apátság kertjében (Fotó: katolikus.hu)

Bár ezúttal elsősorban a helyi kötődésű előadásokat ajánlottuk, természetesen a történelmi egyházmegye legjelentősebb szerzetesrendjeiről – a zirci ciszterciekről, a bakonybéli bencésekről, a csurgói johannitákról és a bodajki kapucnisokról is új dolgokat tanulhatunk a szervezők ígérete szerint a tudományos életben nem jártas hallgatók számára is közérthető konferencián.

Schöngrundtner Tamás
Domján Attila
további cikkek
Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület kultúra Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület Ritka az a beszélgetés, amelyben ennyi küzdelem, ennyi hit és szenvedély egyszerre tud megszólalni. Viktória Podolszkajával, a Victoria Art &Sport Egyesület balettmesterével, a Csermák Antal Művészeti iskola tanárával év végén ültünk le beszélgetni, eredetileg a barcelonai verseny, a YOUTH American Grand Prix apropóján, de nagyon gyorsan világossá vált: bőven van még miről beszélni azon túl is. Amit Veszprémben és a nemzetközi színpadokon látunk, az egy hosszú, évek óta tartó, tudatosan épített szakmai út eredménye. ma 14:40 Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. ma 11:40 Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! karácsony Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! Nem mindig könnyű a hétköznapok rohanásából hirtelen az ünnepekre hangolódni, még akkor sem, ha ez a kedvenc időszakunk az évben. Ahhoz, hogy észrevegyük magunk körül a csodát, nem elég a bejgli íze, a töltöttkáposzta illata. Segíthet a kultúra is! Ahogy egész évben! Jöjjön egy személyes összeállítás a hangolódáshoz! tegnap 14:03

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.