Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Megmentett örökség

2014. augusztus 4. 7:18
Augusztus 5-én nyílik a Laczkó Dezső Múzeumban a „Megmentett örökség – Kincsek Európa szívéből” című kiállítás, amely három hónapon keresztül, október 31-ig várja látogatóit.

Perémi Ágota, a Laczkó Dezső Múzeum igazgatója kérdésünkre elmondta, hogy mint ahogy azt a kiállítás címe is jelzi, olyan régészeti leleteket láthatunk, amelyek elsősorban a szakemberek munkájának köszönhetően, a nagyberuházások építkezéseinek megkezdése előtt sikerült feltárni, megmenteni az utókornak. Az ország különböző helyein megvalósult nagy építkezések során az elmúlt évtizedek alatt több százezer lelet került újra napvilágra. A kiállítás kronológia, időrendi sorrendben - a neolitikumtól a középkorig - mutatja be az egyes jelentősebb lelőhelyekről előkerült emlékanyag értékes darabjait. 

Bár megyénkben kevesebb jelentősebb nagyberuházás zajlott, ezek során több értéket sikerült feltárni. A múzeum kiállításán a Veszprém-Kádárta-Gelemér (litéri csomópont) lelőhelyen feltárt őskori és Árpád-kori telep, valamint avar kori temető anyagából kerülbemutatásra be egy válogatást. Régészeti örökségünk megmentése nem csak a szakembereknek köszönhető. Külön tárló mutatja be azoknak a régészetet támogató civileknek a tevékenységét, akik nagy odaadással gyűjtik, mentik a múlt emlékeit.
A tablókon látható légifelvételek további bizonyítékait adják annak, hogy még milyen gazdagság rejlik földünk mélyén.

Csepely Máté
további cikkek
Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület kultúra Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület Ritka az a beszélgetés, amelyben ennyi küzdelem, ennyi hit és szenvedély egyszerre tud megszólalni. Viktória Podolszkajával, a Victoria Art &Sport Egyesület balettmesterével, a Csermák Antal Művészeti iskola tanárával év végén ültünk le beszélgetni, eredetileg a barcelonai verseny, a YOUTH American Grand Prix apropóján, de nagyon gyorsan világossá vált: bőven van még miről beszélni azon túl is. Amit Veszprémben és a nemzetközi színpadokon látunk, az egy hosszú, évek óta tartó, tudatosan épített szakmai út eredménye. ma 14:40 Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. ma 11:40 Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! karácsony Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! Nem mindig könnyű a hétköznapok rohanásából hirtelen az ünnepekre hangolódni, még akkor sem, ha ez a kedvenc időszakunk az évben. Ahhoz, hogy észrevegyük magunk körül a csodát, nem elég a bejgli íze, a töltöttkáposzta illata. Segíthet a kultúra is! Ahogy egész évben! Jöjjön egy személyes összeállítás a hangolódáshoz! tegnap 14:03

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.