Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A borivás művészete

2014. július 17. 16:10
Hamvas Béla író azt találta mondani: borivásnak ugyan nincsen múzsája, de helyesen jó bort csak az tud inni, aki költőket olvas, muzsikát hallgat, képekben gyönyörködik.

Az Óváros téren a napokban ha nem is olvasni (bár akár azt is), de muzsikát hallgatni és bort fogyasztani is van lehetőségünk. Az utóbbihoz szeretnénk pár tippet adni.

Amikor ellátogatunk a rendezvényre legtöbbünknek nincsenek különösebb elvárásai a borokkal kapcsolatban. Körülnézünk, megnézzük az árakat, hol állnak többen, kik lehetnek az ismerősen hangzó termelők, választunk, kóstolunk. Ha kicsit jobban belemélyednénk a borfogyasztás szabályaiba, és betartjuk az alábbiakat, akkor felfedezhetünk olyan ízeket és illatokat, amiket észre sem vennénk, ha egyszerűen csak lehúznánk.

A választás

Laposa, Skizo, Bujdosó, Figula és még sorolhatnánk a többieket. A Balaton közelsége szinte tálcán kínálja a lehetőséget, hogy megismerkedjünk a környék boraival. Ha nem vagyunk biztosak a „melyik” kérdésre, legyünk bátrak, és válasszuk a nekünk szimpatikus pincészetet, vagy kérdezzük meg pultban állókat, biztosan segítenek nekünk. Nem biztos, hogy az épp trendi nevű lesz az, ami nekünk is ízleni fog. Abban viszont biztosak lehetünk, hogy rosszul nem fogunk választani, a meghívott kiállítók mind-mind neves borászok.

A sorrend

Ha több időt töltenénk el e nagyszerű társasági italok megismerésével, és szeretnénk is kiélvezni, figyeljünk a sorrendre! Alapesetben világostól haladunk egészen a vörösig. A kóstolást értelemszerűen kezdjük a fehérrel. Majd ezek után térjünk rá a rozékra. A száraz bor mindig előzze meg az édeset, az olcsóbb pedig a drágábbat, a fiatalabb pedig az idősebbet. A rozé és a rizling fogyasztása is 8-9 Celsius fokon ajánlott. Az est méltó zárása lehet egy testesebb vörösbor, a pincészetek erre is felkészültek.

A pohár

Abban a szerencsés helyzetben vagyunk a fesztiválon, hogy az egyféle poharak mind alkalmasak a rozé és rizling borok fogyasztására, a legnagyobb poharak ugyanis a vöröseket tárolják. - A pohármárkák között egyébként a méret mindig más és más. Márkán belül pedig a fehérboros mindig a magasabb, vékonyabb, a vörös és a burgundi pedig a legnagyobb, öblösebb. Van külön rozé pohár is, de ha nincs kéznél otthon, válasszuk nyugodtan a fehérborosat.
Fogyasztásnál mindig a pohár talpát, vagy szárát fogjuk, nem pedig a kelyhét, így nem melegítjük fel kezünkkel az italt.

A kóstolás

Töltés után nézegessük, élvezzük a látványt, tartsuk a fény felé 45 fokban, és megvizsgálhatjuk a bor színét és átlátszóságát. Nyolcast leírva a poharunkkal pedig megszellőztetjük, majd szimatolhatunk is.
Ezután apró kortyokkal ízlelgessük! A nyelv hegyén az édességet, két oldalán a savasságot, a nyelv tövénél a keserűt érezhetjük. Majd kortyokban iszogassuk, s figyeljünk az ízekre! Osszuk meg barátainkkal a tapasztalatokat. 
Kóstolás után érdemes felkeresnünk a sajtos pultot is, a szobor mellett!

A fröccs 

Fröccsöt fogyasztani az utóbbi években itthon egyre népszerűbb, hódoljunk ennek, ha inkább felfrissülnénk, és később bódulnánk be. Krúdy-fröccs, Viceházmester, kisfröccs, nagyfröccs, hosszúlépés… stb, stb. Ezeket mind-mind hallottuk, de sokszor keverjük őket. Íme egy egyszerű infografika a legismertebbekhez.

Ha nem is lettünk a cikk elolvasása után borszakértők, ízleljük a borokat élvezettel, élvezzük a zenét, a nyarat, hiszen:

"Az emberiség három legnagyobb ajándéka az irodalom, a bor, a szerelem." (Voltaire)

Gesztesi Ákos

vehir.hu
további cikkek
Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület kultúra Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület Ritka az a beszélgetés, amelyben ennyi küzdelem, ennyi hit és szenvedély egyszerre tud megszólalni. Viktória Podolszkajával, a Victoria Art &Sport Egyesület balettmesterével, a Csermák Antal Művészeti iskola tanárával év végén ültünk le beszélgetni, eredetileg a barcelonai verseny, a YOUTH American Grand Prix apropóján, de nagyon gyorsan világossá vált: bőven van még miről beszélni azon túl is. Amit Veszprémben és a nemzetközi színpadokon látunk, az egy hosszú, évek óta tartó, tudatosan épített szakmai út eredménye. ma 14:40 Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. ma 11:40 Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! karácsony Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! Nem mindig könnyű a hétköznapok rohanásából hirtelen az ünnepekre hangolódni, még akkor sem, ha ez a kedvenc időszakunk az évben. Ahhoz, hogy észrevegyük magunk körül a csodát, nem elég a bejgli íze, a töltöttkáposzta illata. Segíthet a kultúra is! Ahogy egész évben! Jöjjön egy személyes összeállítás a hangolódáshoz! tegnap 14:03

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.