Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Várják a könyvek rajongóit

2014. június 12. 23:15
Elkezdődött a könyvhét csütörtök délután. Veszprémben a Szent Imre téren találhatók meg az idei könyvújdonságok.

A csütörtöki megnyitón Porga Gyula polgármester kijelentette: az elmúlt években helyszínről helyszínre költöző könyvhét a megújult belvárosban megtalálta igazi helyét, ezzel is bizonyítva, hogy igazi közösségi terek jöttek létre.

A polgármester után Felméri Péter humorista szórakoztatta a közönséget, majd Botár Attila Időfoltok című regényét mutatták be, Németh F. Bernadett pedig dr. Márfi Gyula érsekkel beszélgetett Az Istenkeresés útjai című kötetről.

A könyvhét további programjai

Június 13. péntek

  • 10.30 Vörös Boglárka Prizma című kötetét bemutatja Szabóné Becker Hajnalka.
  • 12.30 Kollár Klemencz László Kistehén – Felhős című könyvének dedikálással egybekötött bemutatója
  • 14.00 Könyvbemutatók az MNL Veszprém Megyei Levéltára kiadványaiból
  • 14.30 Erdős Virág dedikálás és könyvbemutató
  • 15.00 Ircsik Vilmos Kertek és kerítések című kötetének bemutatása és dedikálása
  • 15.30 Tungli M. Klára Végtelen úton (új) és Észrevétlen és alig (korábbi) című verseskötetének bemutatása és dedikálása
  • 16.00 Sarusi Mihály Szentföldön (Vagabundkorzó 7.) című kötetének bemutatása és dedikálása
  • 16.00 "Ciprián – a Balaton hercege" című kötetet bemutatja Nyulász Péter író és Szepesi Szűcs Barbara illusztrátor
  • 16.30 Klausz Melinda Megosztok, tehát vagyok (Az internet és a közösségi média szép új világa)
  • 16.30 Cinóber cirkusz figurái a porondon! Kézműves foglalkozás Szalma Edit illusztrátorral, aki számos könyv illusztrálása mellett több mint tíz évig készítette a Fővárosi Nagycirkusz plakátjait.
  • 17.00 Sebő József Dicshalom című kötetének bemutatója és dedikálása
  • 17.00 Pásztohy Panka rendhagyó rajzórája, Finy Petra: Az iskolások kézikönyve című könyve alapján
  • 17.30 Vass Virág Sohanő című könyvének dedikálással egybekötött bemutatója
  • 17.30 Búzás Huba Amerre a szél fúj című verseskötetének bemutatója és dedikálása
  • 18.00 Sarusi Mihály Szentföldön c. könyvbemutatója Művészetek Háza – László Károly Gyűjtemény (Vár u. 29)

Június 14. szombat

  • 9.00-12.00 Eleven társasjáték – a Művészetek Háza munkatársaival, játszóház − az Eötvös Károly Megyei Könyvtár gyermekkönyvtárosaival
  • 10 órától Népi játékfűzés
    • Rózsa Néptánccsoport – kicsik együttese
    • Gömöri táncok
    • Rózsa Néptánccsoport – nagyok együttese
    • Csipkerózsika
    • Kossuth iskola 2. b osztályos tanulói
    • Hamupipőke
    • Kossuth iskola 4. b osztályos tanulói
    • Ha én rózsa volnék
    • Dal az iskoláról, Magyarország
    • Botev iskola tanulói
  • 11.00 Berg Juditnak, a Rumini könyvek szerzőjének közönségtalálkozója és dedikálása, közreműködik a Kabóca bábszínház
  • 11.00 Gyulaffy-koridéző
    • Gyulaffy iskola 5 osztályos tanulói,
    • Pálmai Áron 8. osztályos tanuló
    • Pásztordal
    • Gyerekjáték
    • Azért vannak a jó barátok
    • Hatás Andrea színjátszó csoportjának tagjai
    • Nálunk nagyon jó verses műsor
    • Dózsa iskola alsó tagozatosai

 

vehir.hu
Domján Attila
további cikkek
Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület kultúra Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület Ritka az a beszélgetés, amelyben ennyi küzdelem, ennyi hit és szenvedély egyszerre tud megszólalni. Viktória Podolszkajával, a Victoria Art &Sport Egyesület balettmesterével, a Csermák Antal Művészeti iskola tanárával év végén ültünk le beszélgetni, eredetileg a barcelonai verseny, a YOUTH American Grand Prix apropóján, de nagyon gyorsan világossá vált: bőven van még miről beszélni azon túl is. Amit Veszprémben és a nemzetközi színpadokon látunk, az egy hosszú, évek óta tartó, tudatosan épített szakmai út eredménye. ma 14:40 Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. ma 11:40 Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! karácsony Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! Nem mindig könnyű a hétköznapok rohanásából hirtelen az ünnepekre hangolódni, még akkor sem, ha ez a kedvenc időszakunk az évben. Ahhoz, hogy észrevegyük magunk körül a csodát, nem elég a bejgli íze, a töltöttkáposzta illata. Segíthet a kultúra is! Ahogy egész évben! Jöjjön egy személyes összeállítás a hangolódáshoz! tegnap 14:03

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.