Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Kabóciádé bábfesztivál június közepén

2014. június 1. 11:50 // Forrás: mti
A veszprémi Kabóca Bábszínház idén is megrendezi a Kabóciádé Családi Fesztivált. A színes eseményeket felvonultató programsorozatra, amelyen idén Smaragdváros is megelevenedik, június 14-én és 15-én várják az érdeklődőket.

Mint Székely Andrea, a Kabóca Bábszínház igazgatója az MTI-nek elmondta, az immár huszonegyedik alkalommal megszervezett bábfesztivál az elmúlt évek alatt igazi összművészeti rendezvénnyé vált. A megszokott és a gyerekek által szinte már elvárt programelemeken túl minden esztendőben meglepetésekkel és újdonságokkal készülnek - tette hozzá, kiemelve, hogy a Kolostorok és kertek rendezvényvölgyben idén Smaragdváros elevenedik meg, így mindenki végigsétálhat majd a Sárga úton.     

Minden család Kabóciádé lakójává válik: kicsik és nagyok együtt piknikezhetnek a királyi párral, Borókával és Habakukkal, akikkel sötétedéskor éjszakai kalandtúrán is részt vehetnek. A kalandtúra különböző állomásain Smaragdváros lakóival találkozhat a mécsesekkel vonuló közönség. Lesz bátorságpróba, álomkór elleni küzdelem és végül találkozás a kelet-nyugati boszorkánnyal – sorolta a programokat Székely Andrea. Elmondta, hogy június 14-én délelőtt a gyermekkönyvnap keretében meglepetéssel készülnek Veszprém belvárosában: közös éneklésre és táncra várják az érdeklődőket.

 A fesztivál programjában szerepelnek egzotikus előadások: indonéz mesefeldolgozás tánccal, tradicionális jávai zenével és árnyjátékkal a Wayang Társulat előadásában, indiai bábjáték a Márkus Színház vendégjátékaként, valamint interaktív mese afrikai ritmusokra. Vendégül látják többek között a pécsi Bóbita, a zalaegerszegi Griff és a budapesti Fabula Bábszínházat, de fellép Écsi Gyöngyi és a Tábita gyermek bábcsoport is – tette hozzá a Kabóca Bábszínház igazgatója.

vehir.hu
további cikkek
Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. ma 11:40 Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! karácsony Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! Nem mindig könnyű a hétköznapok rohanásából hirtelen az ünnepekre hangolódni, még akkor sem, ha ez a kedvenc időszakunk az évben. Ahhoz, hogy észrevegyük magunk körül a csodát, nem elég a bejgli íze, a töltöttkáposzta illata. Segíthet a kultúra is! Ahogy egész évben! Jöjjön egy személyes összeállítás a hangolódáshoz! tegnap 14:03 Ünnepi dallamok Veszprém Város Vegyeskarától kultúra Ünnepi dallamok Veszprém Város Vegyeskarától Vasárnap este a Hangvillában adta hagyományos ünnepi koncertjét Veszprém Város Vegyeskara a kóruscsaládjával együtt, amelyen nemzetközi zenei kitekintés mellett gondosan összeállított hagyományos magyar dallamok is felcsendültek. 2025. december 22. 13:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.