Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Új helyszínek a Művészetek Völgyében

2014. május 28. 21:19 // Forrás: mti
Új helyszínekkel és mobiltelefonos applikációval várja vendégeit az idei Művészetek Völgye fesztivál július 25. és augusztus 3. között.

 Az olyan hagyományos helyszínek mellett, mint a Palya-udvar, a kapolcsi Hobo Klub vagy a Kaláka Versudvar az idén saját dzsesszudvart indít Harcsa Veronika, a Fonó FolkUdvarral jelentkezik, a Design Terminal a kreatívipar világába kalauzolja új udvarának vendégeit, a Színház Színpad pedig ifjúsági darabokat és amatőr társulatokat mutat be - sorolta a 24. Művészetek Völgye újításait Jakab Natália, a fesztivál marketing- és programigazgatója.

A programismertető szerdai budapesti sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy az érdeklődők egy új mobilalkalmazással összeállíthatják saját völgy-programjukat, egész évben hallgathatják a fesztiválon fellépő előadókat, megvásárolhatják napi- vagy hetijegyüket, sőt bizonyos helyszíneken még fizethetnek is a készülékükkel.

Márta István fesztiváligazgató úgy fogalmazott: az elmúlt évtizedek hullámhegyei és -völgyei után kisebb csoda, hogy már a 24. Művészetek Völgyét rendezhetik meg, jövőre pedig, ha minden jól megy, még gazdagabb kínálattal ünneplik a negyedszázados fesztivált. Mint mondta, a völgy a tradíciót és az innovációt próbálja ötvözni, ez fennmaradásának záloga.  A Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden megrendezett tíznapos összművészeti fesztivál idei - visszatérő és új - fellépői közé tartozik Snétberger Ferenc, a Sebő együttes, a Kaláka, Lovasi András, Sebestyén Márta, Varró Dániel, Lackfi János, a Momentán Társulat és a Rájátszás. A helyi kulturális és gasztronómiai hagyományokat többek között a Szőke András és Illés Sándor által szervezett taliándörögdi Ősök háza, az Éltető völgy udvar és a kapolcsi Kék Abrosz programjai mutatják be. 

Lesznek stand-up comedy és slam poetry előadások, könyvbemutatók és irodalmi estek, tánc- és játszóházak, filmvetítések és művészeti kiállítások, fazekas- és keramikustalálkozó, kézműves vásár, környezetvédelmi programok, bor- és pálinkakóstolók. Ötvenhárom helyszínen mintegy ezer program és másfélezer fellépő várja a vendégeket. A saját udvart indító Harcsa Veronika a sajtótájékoztatón elmondta: nagy örömmel fogadta a felkérést, és reméli, hogy a fesztiválozók befogadják új helyszínét. Udvarában elsősorban dzsessz szól majd: a fellépők között van Szőke Szabolcs, Juhász Gábor, Lantos Zoltán, Sárik Péter, Sütő Márton, Szőke Nikoletta, Váczi Eszter, Fassang László Hammond-orgonán.  Harcsa Veronika is több formációban énekel, Bin-Jip nevű együttese például a világhírű trombitással, Erik Truffaz-val lép színpadra. Mindazonáltal nem csak dzsessz lesz műsoron, hiszen mint az énekesnő mondta, "olyan zenekarokat is elhívtam, akiket egyszerűen csak szeretek". A zene mellett irodalmi programoknak is otthont ad az udvar, vendég lesz például Jókai Anna. A másik új zenei helyszín a Fonó Budai Zeneház által elindított FolkUdvar, ahol mások mellett Dresch Mihály, Koncz Gergő, Szvorák Katalin, Unger Balázs, Kunos Tamás és Ferenczi György lép a közönség elé, a Söndörgő lemezbemutató koncertet tart. Az udvar minden este hajnali 3-ig tartó "folkkocsmával" és táncházzal járul hozzá a völgy hangulatához.

vehir.hu
további cikkek
Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. ma 11:40 Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! karácsony Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! Nem mindig könnyű a hétköznapok rohanásából hirtelen az ünnepekre hangolódni, még akkor sem, ha ez a kedvenc időszakunk az évben. Ahhoz, hogy észrevegyük magunk körül a csodát, nem elég a bejgli íze, a töltöttkáposzta illata. Segíthet a kultúra is! Ahogy egész évben! Jöjjön egy személyes összeállítás a hangolódáshoz! tegnap 14:03 Ünnepi dallamok Veszprém Város Vegyeskarától kultúra Ünnepi dallamok Veszprém Város Vegyeskarától Vasárnap este a Hangvillában adta hagyományos ünnepi koncertjét Veszprém Város Vegyeskara a kóruscsaládjával együtt, amelyen nemzetközi zenei kitekintés mellett gondosan összeállított hagyományos magyar dallamok is felcsendültek. 2025. december 22. 13:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.