Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C

Íme a harmadik Orbán-kormány minisztériumai

2014. május 26. 17:33 // Forrás: mti
Az Országgyűlés 119 igen szavazattal, 56 nem ellenében, egy tartózkodás mellett elfogadta a minisztériumi struktúráról szóló kormánypárti indítványt, amelynek értelmében kilenc minisztériummal működik majd a júniusban megalakuló harmadik Orbán-kormány.
  • Miniszterelnökség
  • Belügyminisztérium
  • Emberi Erőforrások Minisztériuma
  • Földművelésügyi Minisztérium
  • Honvédelmi Minisztérium
  • Igazságügyi Minisztérium
  • Külgazdasági és Külügyminisztérium
  • Nemzetgazdasági Minisztérium
  • Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

Schiffer András, az LMP frakcióvezetője felszólalásában arról beszélt, hogy bár tiszteletben kell tartani a kormányzati struktúra kialakítására vonatkozó többségi jogot, a törvényjavaslatot mégsem támogatják, mert szerintük  alkotmányellenes.   A politikus azért tartja alaptörvény-ellenesnek az előterjesztést, mert - mint mondta - a minisztériumoknak nemcsak a felsorolásáról, hanem alapvető hatásköréről is törvénynek kellene rendelkeznie.

Az MSZP-s Kiss László azt hangoztatta, hogy a munka- és az oktatásügynek kiemelt szerepet kellett volna kapnia a minisztériumi struktúrában, amely szerinte nem az élethez igazodik, nem alkalmas az ország irányítására, a közigazgatás hatékony működtetésére.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.