Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Erdős Virág a Pannon Egyetemen

2014. május 18. 23:56
Veszprémbe látogatott Erdős Virág költő, drámaíró a Pannon Egyetem Modern Filológiai-és Társadalomtudományi Kar Színháztudományi Tanszékének invitálására május 16-án.

„A művészet egy élő dolog. Nemcsak a múltban él, hanem a jelenben is.”­– kezdte meg a beszélgetést Sirató Ildikó tanárnő, aki Erdős Virág beszélgetőtársa volt. A nyílt előadás főként arról szólt, hogyan lehetne összhangba hozni a színház realisztikus, és a költészet szimbolikus világát. Erdős Virág, akinek már több drámáját is színpadra vitték, nem elégedett a színházi rendezők és a drámaszerzők viszonyával. Úgy gondolja, hogy „szerzőként a színházi hierarchia alján vagy”, valamint arra is kitért, hogy a színház világa számára totális bukás volt, és úgy érezte: „lenyesték a szárnyait”. 

Arra a kérdésre, hogy mit tanult korábban, azt felelte: „Nem tanultam semmit. Bölcsészként végeztem”– ami megalapozta a jó hangulatot egy bölcsész-tanulókkal megtöltött nagyelőadó teremben.  Erdős Virág rövidtávú tervei közt megemlítette a Könyvhétre megjelenő gyerekverses kötetét, valamint Kollár-Klemencz László hamarosan megvásárolható lemezét, amelyen a művésznő megzenésített versei lesznek hallhatók. 

Az előadás végén a Merénylet című drámájához kapcsolódóan felolvasta Az öngyilkos merénylő dala című versét, mely a színházi darab végén is elhangzik.  Erdős Virág legnagyobb problémája költőként a színházzal, hogy az irodalmi nyelvben megjelenő szimbolizmust, és „lebegtetést”, vagyis az olvasó bizonytalanságát a színpadon képtelenek a rendezők visszaadni. „A rendező is egy autonóm művész, és két autonóm művész kompromisszuma nehéz feladat”­– mondta el a művész. 

A rendhagyó kortárs drámairodalom óra nagy siker volt. Semsák Liza, a Pannon Egyetem egy magyar szakos hallgatója így nyilatkozott az esemény után: „Nagyon érdekes volt látni, és azt hallani, ahogy gondolkodik a színházról és az irodalomról. Nem ilyennek képzeltem, de nem is csalódtam. Jól kiegészültek az általam olvasott szövegei a személyiségével. És tetszett, hogy ilyen kis szerény”.

Erdős Virág saját elmondása szerint az oktatásban ma csak a halott költőket szeretik, ezért is örült annyira a meghívásnak.  A Pannon Egyetem Modern Filológiai- és Társadalomtudományi Karán mind a hallgatók, mind az oktatók részéről hatalmas igény van a kortárs irodalom oktatására. Talán az Erdős Virág-előadás sikeréből erőt merítve hagyománnyá válhat az egyetemen további kortárs művészek meghívása is.

Horváth Virág

vehir.hu
Domján Attila
további cikkek
Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. ma 11:40 Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! karácsony Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! Nem mindig könnyű a hétköznapok rohanásából hirtelen az ünnepekre hangolódni, még akkor sem, ha ez a kedvenc időszakunk az évben. Ahhoz, hogy észrevegyük magunk körül a csodát, nem elég a bejgli íze, a töltöttkáposzta illata. Segíthet a kultúra is! Ahogy egész évben! Jöjjön egy személyes összeállítás a hangolódáshoz! tegnap 14:03 Ünnepi dallamok Veszprém Város Vegyeskarától kultúra Ünnepi dallamok Veszprém Város Vegyeskarától Vasárnap este a Hangvillában adta hagyományos ünnepi koncertjét Veszprém Város Vegyeskara a kóruscsaládjával együtt, amelyen nemzetközi zenei kitekintés mellett gondosan összeállított hagyományos magyar dallamok is felcsendültek. 2025. december 22. 13:00

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.