Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. június 13. Antal, Anett
Veszprém
24°C
2026. június 13. Antal, Anett
Veszprém
24°C

Véradó nap a Petőfi Színházban

2012. október 4. 17:01
Idén a Petőfi Színház biztosítja a helyszínt a 10. alkalommal megrendezett Nagy Egészség és Véradó napnak. Az október 13-i programról a színház társalgójában beszéltek egy sajtótájékoztató keretében csütörtökön.

Dobos Ágnes, a Magyar Vöröskereszt megyei igazgatója elmondta, a program 10-től 18 óráig tart majd. Ez alatt az idő alatt végig lehetőség lesz a Petőfi Színház épületében vért adni, valamint szűrővizsgálatokon részt venni. Az intézmény előtt délelőtt gyermekeknek, délután pedig felnőtteknek szóló előadások zajlanak majd. A Vöröskereszt megyei igazgatója közölte, lehetőség lesz véradó totót is kitölteni, amivel értékes díjakat lehet nyerni. Elhangzott, az eseményt Kovács Tamás és Csernoviczki Éva olimpikonok is támogatják a jelenlétükkel.


(Bati János, Dobos Áges, Oberfrank Pál)

Bati János, a Regina Televízió főszerkesztője elmondta, ezt a programot tíz éve rendezték meg először az egyetemen. A nagy sikerre való tekintettel a Nagy Egészség és Véradó napot azóta minden évben megtartják. A főszerkesztő közölte, idén rendhagyó módon a Petőfi Színház biztosítja a helyszínt az eseménynek. Esős idő esetén a programok közül csak a szűrések - és ami a leglényegesebb - a véradás lesz megtartva.

Oberfrank Pál, a Petőfi Színház igazgatója elmondta, örül, hogy egy ilyen nemes dologban segédkezhet. Hozzátette, a színház épületét jelenleg sajnos nem tudja teljesen biztosítani, mert készülnek az Oliver előadására, de megígérte a véradók bepillanthatnak a próbákra.
 

Horák János
további cikkek
Szotyizás a múzeumban kultúra Szotyizás a múzeumban Egy falu életében a közösségi lét hagyományos pilléreit a templom, a kocsma és a futballpálya adja. Ezt a sokszor mosolyogtató, mégis komoly társadalmi és néprajzi kérdéseket felvető világot mutatja be a Laczkó Dezső Múzeum csütörtökön nyílt formabontó kiállítása. A Hátsó füves tárlat a Bakony és a Balaton térségének amatőr labdarúgását hozza testközelbe, megőrizve az utókor számára a vidéki futball hamisítatlan hangulatát. tegnap 14:15 A színház akkor teljes, ha mindenki számára elérhető kultúra A színház akkor teljes, ha mindenki számára elérhető Esélyegyenlőségi programjáról tartott szakmai eseményt a Veszprémi Petőfi Színház. A Nagyszínház előcsarnokában rendezett alkalmon Oberfrank Pál színházigazgató és Kellerné Egresi Zsuzsanna igazgatóhelyettes, kreatív menedzser beszélt arról, hogyan lehet a színházat valóban nyitottabbá és befogadóbbá tenni. Az eseményen levetítették a Lélektől lélekig című filmet is, amely a teátrum esélyegyenlőségi törekvéseit mutatja be. tegnap 11:49 Nagy érdeklődés mellett zajlott a „Mohács – Világok Harca” veszprémi közönségtalálkozója Foton Nagy érdeklődés mellett zajlott a „Mohács – Világok Harca” veszprémi közönségtalálkozója Közel teltház fogadta a „Mohács – Világok Harca” című történelmi dokumentumfilmet a veszprémi FOTON Audiovizuális Centrumban, ahol a vetítést követően közönségtalálkozóra és beszélgetésre is sor került. Az esemény ismét megmutatta, hogy a magyar történelem iránti érdeklődés élő és erős, különösen akkor, ha a legfrissebb kutatási eredmények közérthető és látványos formában jutnak el a közönséghez. 2026. június 9. 12:21

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.