Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. június 13. Antal, Anett
Veszprém
24°C
2026. június 13. Antal, Anett
Veszprém
24°C

Lord, Ossian, Kárpátia

2012. szeptember 27. 11:27
Közös koncerteket ad négy magyarországi városban a Lord, az Ossian és a Kárpátia zenekar. Október 13-án Veszprémbe érkeznek.

Különleges alkalom várja a rockzene kedvelőit Nagykanizsán, Veszprémben, Tatabányán és Nyíregyházán: egy este nézhetik meg a hazai rockzene három remek képviselőjét.

Az idén 40 éves Lord a kerek évforduló jegyében járja az országot: a zenekar nemrég nagy sikerrel adott életmű koncertet Budapesten, sőt: pár héttel ezelőtt Gidófalvy Attiláékat még az Emberi Erőforrások Minisztériuma is kitüntette egy miniszteri elismerő oklevél átadásával.

A szintén fellépő Ossian új dobossal vág neki az őszi turnészezonnak: a Hornyák Pétertől való békés elválást követően egy mindössze 22 éves tehetség, Kálozi Gergely ül be a 26 éve létező csapat dobszerkója mögé. A hírek szerint az elmúlt időkben tíz új dal is megszületett már, mely a tavalyi „Az lesz a győztes” albumot követő, jövő tavaszra tervezett új stúdiólemezen kerülhet majd nyilvánosságra.

A négy állomás harmadik közös fellépője a Kárpátia, mely az elmúlt évek legsikeresebb nemzeti rock zenekara. A 2003. óta létező együttest Petrás János, a Cool Head Clan egykori basszusgitárosa alapította, s azóta minden évben új albummal jelentkeznek, turnéik révén pedig bejárták szinte az egész Kárpát-medencét, az ország egyik legkeresettebb koncertzenekarává válva.

A négy állomás mindegyikén más-más fellépőkkel egészül majd ki a trió: a veszprémben a Cool Head Clan nyitja az estét.

További részletek a www.pallaiprodukcio.hu weboldalon.

vehir.hu
további cikkek
Szotyizás a múzeumban kultúra Szotyizás a múzeumban Egy falu életében a közösségi lét hagyományos pilléreit a templom, a kocsma és a futballpálya adja. Ezt a sokszor mosolyogtató, mégis komoly társadalmi és néprajzi kérdéseket felvető világot mutatja be a Laczkó Dezső Múzeum csütörtökön nyílt formabontó kiállítása. A Hátsó füves tárlat a Bakony és a Balaton térségének amatőr labdarúgását hozza testközelbe, megőrizve az utókor számára a vidéki futball hamisítatlan hangulatát. tegnap 14:15 A színház akkor teljes, ha mindenki számára elérhető kultúra A színház akkor teljes, ha mindenki számára elérhető Esélyegyenlőségi programjáról tartott szakmai eseményt a Veszprémi Petőfi Színház. A Nagyszínház előcsarnokában rendezett alkalmon Oberfrank Pál színházigazgató és Kellerné Egresi Zsuzsanna igazgatóhelyettes, kreatív menedzser beszélt arról, hogyan lehet a színházat valóban nyitottabbá és befogadóbbá tenni. Az eseményen levetítették a Lélektől lélekig című filmet is, amely a teátrum esélyegyenlőségi törekvéseit mutatja be. tegnap 11:49 Nagy érdeklődés mellett zajlott a „Mohács – Világok Harca” veszprémi közönségtalálkozója Foton Nagy érdeklődés mellett zajlott a „Mohács – Világok Harca” veszprémi közönségtalálkozója Közel teltház fogadta a „Mohács – Világok Harca” című történelmi dokumentumfilmet a veszprémi FOTON Audiovizuális Centrumban, ahol a vetítést követően közönségtalálkozóra és beszélgetésre is sor került. Az esemény ismét megmutatta, hogy a magyar történelem iránti érdeklődés élő és erős, különösen akkor, ha a legfrissebb kutatási eredmények közérthető és látványos formában jutnak el a közönséghez. 2026. június 9. 12:21

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.