Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Bujtor Istvánra emlékeztek

2012. május 6. 14:01
Születésének 70. évfordulója alkalmából a Petőfi Színházban Bujtor Judit, Kern András valamint Mészáros Géza idézte fel a három évvel ezelőtt elhunyt legendás színész alakját.

– Nagyon mély nyomot hagyott az itt töltött időszak alatt, bármelyik irodába megyek be az épületben, az ő bekeretezett képét látom – méltatta a vasárnapi rendezvényen Oberfrank Pál igazgató elődjét, hiszen Bujtor István „életműve emlékezetes marad”.

A köszöntőt követő pódiumbeszélgetés során Varga Róbert újságíró irányításával emlékezett vissza a színészhez kötődő emlékeire Bujtor Judit, a 2009-ben elhunyt direktor felesége, Kern András Kossuth-díjas színművész és Mészáros Géza háromszoros magyar bajnok vitorlázó, egykori versenyzőtárs. Az érintett témák felölelték a három ember kapcsolatát Bujtor Istvánnal, így többek között szó esett Bujtorról mint társról, mint sportemberről, illetve mint művészről.

Kern András Veszprémbe tartó útjához kapcsolódóan mesélt az összegyűlteknek, mert ha errefelé jön, mindig a balatoni úton jön. – Halála óta körülbelül 23-szor mentem el Tihany mellett, olyankor mindig az ugrik be, hogy menjünk be a Bujtorhoz. Ja de nem. Ennél a résznél kell lehajtani hozzá, de nem. Minden sarok erről beszél a tájékon, az egész északi part össze van Bujtorozva – kezdte az emlékezést a Kossuth-díjas művész, miután Bujtor Judit összeszoruló torokkal csak annyit tudott mondani Varga Róbert érdeklődésére, hogy „szomorú vagyok”.

A tapintható feszültséget kicsit oldotta, amikor a beszélgetés iránya az első találkozások felidézése felé fordult. A direktor felesége elmondta, ő mindössze 8, Bujtor István pedig 10 éves volt, amikor először találkoztak a gangon. Mészáros Géza a ’70-es évek elejére datálja a megismerkedését Bujtorral, amikor is az akkor már népszerű színész hajót szeretett volna venni, később pedig barátokká és versenyzőtársakká váltak.


Bujtor Judit, Mészáros Géza és Kern András

Ezt követően a meghívott vendégek körbejárták, hogy kinek milyen szerepet töltött be életében a veszprémi Petőfi Színház elhunyt direktora. Felesége igazán szórakoztató embernek látta, aki mellett nem lehetett unatkozni, mindemellett megtalálta a hangot az emberekkel. „Egy ajándékot kaptam” – tette hozzá halkan. Megtudtuk azt is, hogy Bujtor nagyon szeretett enni, és bár súlyára oda kellett figyelnie, Judit asszony egy alkalommal a mosás előtt férje hálóköntösében egy darab kenyeret és kolbászt talált.
Mészáros Géza a barátot, a csapatjátékost, a csapatszervezőt emelte ki. Noha az okát nem sikerült megfejteni, de kiderült az is, hogy Bujtor egész életében borzalmasan félt a villámlástól. Ezt a gondolatmenetet folytatva Kern András elmondta: Bujtor mindig felfelé, az ég felé nézett. – Isteni, remek barát volt, akivel egy húron pendültünk végig – mesélte Kardos doktor.

Varga Róbert gondolkodóba ejtette a vendégeket, amikor a Bujtor-titokról faggatta őket. Judit asszony kiemelte, férje valódi „ember” volt, akit tényleg érdekelt a másik fél mondanivalója. Kiemelte: férje mindig tisztelte az időseket. Kern igazi „jó fiúnak” látta, melegszívű, osztálytárs szerepét betöltő jó barátnak. – A pályánk tele van fájdalommal, keserűséggel, irigységgel, ezt viszont nem tapasztaltam meg benne. De hogy mi a titka? Azt elvitte magával, lehet, hogy már soha nem fogjuk megtudni – merengett el a válaszon.

A zárszavak felé közeledve a moderálást végző Varga Róbert arra kérte beszélgetőpartnereit, hogy fessenek képet arról a Bujtor Istvánról, akit ők láttak. A sort Kern András nyitotta meg, aki derűs, humoros színésznek látta kollégáját. – Valami mások számára taníthatatlan dolgot tudott, a magyar filmszínészet nagy alakja volt – méltatta. Mészáros Géza a direktor emberségét emelte ki, hangsúlyozva műveltségét és vitorlás bajnoki pályafutását. Bujtor Judit csak annyit tett hozzá: „ezek után látjátok, mit vesztettem.”

A vehir.hu-nak adott interjújában Kern András elmondta: – Azt nem lehet tudni, hogy mitől lesz példakép valaki. Vagy lehet? Én nem tudom. Akinek Bujtor a példaképe, az biztos tudja, hogy miért van így, de tulajdonságai, értékei alapján, hogy az Istenbe ne lehetne az.

Az esemény után az egybegyűltek a teátrum falánál megkoszorúzták a 2009-ben elhunyt legenda emléktábláját. Bujtor István május 5-én lett volna 70 éves.

Balassa Gergő
Kovács Bálint
további cikkek
Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák közélet Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák, a jövő évi éves országos és vármegyei e-matricák mellett az új terméknek számító éves M1 regionális úthasználati jogosultság is megvásárolható lesz a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.-nél és a legtöbb viszonteladó partnerénél, online és offline módon is - közölte a NÚSZ Zrt. ma 10:47 Veszprém decemberi borünnepe: ismét érkezik a Vehír Borszalon Vehír Borszalon Veszprém decemberi borünnepe: ismét érkezik a Vehír Borszalon Van, amikor nem kell megvárni a naptár szerinti piros betűs ünnepet a koccintással. Egy palack kiváló bor megbontásával magunk is ünnepet teremthetünk. A december 12-ei Vehír Borszalon pedig kiváló alkalmat kínál erre bárkinek. ma 10:47 Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését közélet Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését December ötödikén mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Nóti Károly-Zágon István-Eisemann Mihály Hippolyt, a lakáj című történetét, melyet Dolhai Attila Jászai Mari-díjas színész állított színpadra. Első színházi rendezése tehát a királynék városához kötődik, elsősorban erről kérdeztük a színész-rendezőt, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatóját. tegnap 22:52

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.