Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Veszprémi KKFT

Teljesített célok, bravúrosan beszálló fiatalok Teljesített célok, bravúrosan beszálló fiatalok Új játékosok mellett új edző is érkezik a másodosztályú kézilabda-bajnokság tizedik helyén záró Veszprémi KSE-hez, amely – fiatal játékosaival – a következő idényben is bennmaradást tűzi ki célul. 2017. június 24. 7:40 Így alakul át a másodosztályú kézibajnokság Így alakul át a másodosztályú kézibajnokság Több lépcsőben alakítják át a honi kézilabdázás második vonalát: a férfiaknál már idén megszűnnek az U23-as csapatok, a 2019/20-as szezontól pedig egycsoportos bajnokság váltja a jelenlegi lebonyolítási rendszert. 2017. június 14. 8:47 Győzelemmel zárt a Veszprémi KSE Győzelemmel zárt a Veszprémi KSE Pásztor István legénysége tét nélküli mérkőzésen győzte le a vendég Nemzeti Kézilabda Akadémiát az NB I/B záró fordulójában. 2017. május 21. 19:34 Remek utolsó húsz perc Remek utolsó húsz perc Az utolsó húsz perc kiemelkedő védekező munkájának, s Andorka bravúrjainak köszönhetően ötgólos hátrányból is fel tudott állni a VKSE, amely végül két góllal múlta felül a vendég Balatonfüredi KSE U23-as csapatát. 2017. május 13. 13:09 A Telekom U23 nyerte a városi derbit A Telekom U23 nyerte a városi derbit A sok hibával játszó Veszprémi KSE rögtön az elején hétgólos hátrányba került, s bár többször is visszakapaszkodtak a mérkőzésbe, végül megérdemelten tartotta otthon a pontokat a Szita vezette Telekom U23. 2017. április 29. 17:39 Tombor vs. Pásztor Tombor vs. Pásztor Szombaton 15 órától veszprémi derbit rendeznek a másodosztályú kézilabda-bajnokságban: a Telekom Veszprém U23-as csapata a Tüzér utcai sportcsarnokban fogadja a Veszprémi KSE-t. 2017. április 27. 18:23 A szív és az ész döntött A szív és az ész döntött A 43. percben még hatgólos hátrányban volt, ám parádés hajrájának köszönhetően fordított a Veszprémi KSE a másodosztályú kézilabda-bajnokság második helyezettje ellen szombaton. 2017. április 22. 13:55 Nemzetközi mezőnyben edződtek Éles tanítványai Nemzetközi mezőnyben edződtek Éles tanítványai Az Éles Kézilabda Iskola rovinji, a Veszprémi KSE utánpótláscsapata prágai nemzetközi tornán mérette meg magát nemrégiben. 2017. április 19. 6:30 Egyetlen gól döntött Egyetlen gól döntött A védekezés játszotta a főszerepet a Pécs–Veszprémi KSE másodosztályú kézilabda bajnokin szombat délután. A végletekig kiélezett meccs utolsó támadásainál a házigazda pécsiek voltak a szerencsésebbek, Pásztor István csapata így egygólos vereséget szenvedett. 2017. április 9. 13:08 Magabiztosan hozta a kötelezőt a VKSE Magabiztosan hozta a kötelezőt a VKSE Pásztor István legénysége a mérkőzést végig irányítva, nyolc góllal múlta felül az Alba-MÁV-Előre csapatát a másodosztályú kézilabda-bajnokság szombati játéknapján. 2017. április 1. 13:27 Parádés második félidőt produkált VKSE Parádés második félidőt produkált VKSE Pásztor István legénysége a félidőben még háromgólos hátrányban volt Csurgón, a második játékrészt aztán 17:6-ra megnyerte. A Veszprém így két pontra növelte előnyét vetélytársával szemben. 2017. március 27. 10:09 Sok hibával is nyerni tudott a VKSE Sok hibával is nyerni tudott a VKSE A tizenkét perces gólcsend is belefért a sok hibával, de nagy szívvel küzdő Veszprémi KSE-nek, amely a Százhalombattát verte három góllal az NB I/B szombat meccsén. 2017. március 18. 13:49 Pont nélkül tértek haza Dabasról Pont nélkül tértek haza Dabasról A Veszprémi KSE együttese a listavezető otthonában szenvedett hétgólos vereséget a másodosztályú kézilabda-bajnokság 18. körében. 2017. március 13. 11:11 Helyenként kiváló játékkal, három góllal nyert VKSE Helyenként kiváló játékkal, három góllal nyert VKSE Bár a végjátékban látótávolságon belülre lopódzott a vendég Tata, végül megérdemelt győzelmet aratott a meccs során többször is hat góllal meglépő Veszprémi KSE. 2017. március 5. 14:19
... 32 33 34 35 36 ...
közélet
A futball szeretete nem kor kérdése Veszprémben Egész napos futballprogrammal telt meg a veszprémi Március 15. úti Sportcsarnok, ahol a 40+ korosztály számára rendeztek öregfiúk teremfoci tornát. A kilenccsapatos viadal nemcsak a gólokról és az eredményekről szólt, hanem arról a játékörömről és közösségi élményről is, amely évtizedek óta összeköti a labdarúgás szerelmeseit. Mintegy 170 párt indulhat a 2026-os országgyűlési választáson Körülbelül 170 párt indulhat a 2026. április 12-ére kitűzött országgyűlési képviselő-választáson – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) az MTI megkeresésére. Négy évvel ezelőtt még 267 jogerősen bejegyzett párt szerepelt a nyilvántartásban. A magyar társadalom határozott többsége elutasítja a sorkatonaság visszaállítását A magyarok több mint kétharmada ellenzi a kötelező sorkatonai szolgálat újbóli bevezetését – derül ki a Nézőpont Intézetlegfrissebb, reprezentatív közvélemény-kutatásából. A felmérés szerint a választókorú lakosság 71 százaléka nem támogatná a sorkatonaság visszaállítását, miközben mindössze a megkérdezettek egynegyede értene egyet az intézkedéssel. A veszprémi futsalosok motiválták a hajmáskéri fiatalokat A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat keretében zajló tizenkét állomásos egészségügyi roadshow a héten Hajmáskérre is megérkezett. A szűrővizsgálatok mellett a lelki egészség és a motiváció is főszerepet kapott azzal, hogy a Vehir.hu Futsal Veszprém két kiválósága, Spandler Mátyás és a rutinos válogatott klasszis, Dróth Zoltán beszélgetett a helyi diákokkal sikerről, kitartásról és a mozgás öröméről. Újraindult a kompforgalom a Balatonon Pénteken újra járnak a balatoni kompok – tájékoztatott a Bahart. Fotókiállítást rendeznek az állatvédelemről Kovács Bálint fotóiból nyílik kiállítás pénteken Salföldön a Közös ügyünk az állatvédelem alapítvány programsorozatának nyitóeseményeként. Bálint fotói arra irányítják a figyelmet, hogy a mindennapi döntéseink miként hatnak az állatok sorsára, és hol vannak azok a helyzetek, ahol tudással és felelősséggel megelőzhető a szenvedés. Felkészülhet a Cholnokyváros is az útfelújításokra Az önkormányzat által elnyert TOP-os pályázat 2,5 milliárd forintos támogatásából a Cholnokyvárosban is több útszakasz megújul. Ezekről tartott lakossági fórumot a városrész önkormányzati képviselője, Sótonyi Mónika csütörtök délután. Elkezdődhet az új mentőállomás tervezése Új mentőautóval gazdagodott a veszprémi mentőállomás. Az átadáson Ovádi Péter parlamenti képviselő bejelentette: megtalálták az új mentőállomás helyszínét. Zöld utat kapott a Haszkovó-forduló zöldítése A városi közgyűlés döntött a lakótelepi buszforduló fejlesztéséről, de napirend előtt szóba került a távhőszolgáltatás, a várfelújítás és az is, miért nincs még bankautomata Gyulafirátóton. A kormány 30 százalékos kedvezményt ad a januári gáz- és áramszámlákból A kormány arról döntött, hogy 30 százalékos kedvezményt ad a januári gáz- és áramszámlákból - közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön.
sport
Férfi kézilabda Eb: Dánia legyőzte Németországot a döntőben A társházigazda Dánia 34-27-re legyőzte Németországot a férfi kézilabda Európa-bajnokság vasárnapi döntőjében, vasárnap Herningben. Férfi kézilabda NB I/B: az FTC otthonában nyert a Veszprém Az éllovas Veszprém Handball Academy U21 négy góllal nyert a Ferencváros U21-es legénysége ellen a másodosztályú férfi kézilabda-bajnokság vasárnapi találkozóján. A sereghajtó Veszprémi Kézilabda KFT szombaton hazai környezetben maradt alul a Mezőkövesd vendéglátójaként. Egypontos vereséget szenvedett a Veszprém KK Nagy csatában, egyetlen ponttal alulmaradt a DEAC U23-as csapatának otthonában az Insedo Veszprém KK a férfi kosárlabda NB I/B piros csoportjában, vasárnap. Női vízilabda Eb: az izraeliek elleni győzelemmel elődöntős a magyar válogatott A magyar női vízilabda-válogatott a várakozásnak megfelelően fölényesen, 22-6-ra nyert vasárnap az izraeli csapat ellen, ezzel elődöntőbe jutott a funchali Európa-bajnokságon. Australian Open: Alcaraz először bajnok és hétszeres Grand Slam-győztes A világelső Carlos Alcaraz először nyerte meg az ausztrál nyílt teniszbajnokságot, mivel a férfi egyes vasárnapi döntőjében négy szettben legyőzte a tízszeres bajnok Novak Djokovicot, aki így nem tudta begyűjteni 25. Grand Slam-trófeáját. Férfi kézilabda Eb: a Szeged jobbszélsője bekerült az álomcsapatba A horvát Mario Sostaric, a Szeged jobbszélsője bekerült a férfi kézilabda Európa-bajnokság álomcsapatába. A futball szeretete nem kor kérdése Veszprémben Egész napos futballprogrammal telt meg a veszprémi Március 15. úti Sportcsarnok, ahol a 40+ korosztály számára rendeztek öregfiúk teremfoci tornát. A kilenccsapatos viadal nemcsak a gólokról és az eredményekről szólt, hanem arról a játékörömről és közösségi élményről is, amely évtizedek óta összeköti a labdarúgás szerelmeseit. Milánó 2026: a NOB elnöke a szervezőket dicséri Kirsty Coventry, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke dicsérte a pénteken kezdődő milánói-cortinai téli játékok szervezőit, szerinte a helyszínek "nagyszerűen néznek ki". Kerkez Milos gólpasszt adott, a Liverpool legyőzte a Newcastle-t A Liverpool hátrányból fordítva 4-1-re győzött a vendég Newcastle United ellen az angol labdarúgó-bajnokság 24. fordulójának szombat esti mérkőzésén. Két sima és egy szoros szett után nyert a VEHIR-VESC A Tatabánya ellen aratta szezonbeli 15. győzelmét a VEHIR-VESC együttese a női NB I Liga szombati mérkőzésén.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.