2023. június 9.
//
Félix névnap

Varga Gréta

Ahol a közösségi erő stabilitást teremt
Ahol a közösségi erő stabilitást teremt
A vírushelyzet következtében elmaradt nemzetközi és hazai atlétika-versenyek, illetve az ebből adódó pénzkiesések sem ejtették kétségbe az SVSE vezetőit, akik a vehir.hu kérdésére elmondták, a közös teherviselés elvét követve működésüket is biztosították. Sőt, ha a közeljövőben a sportélet úgy kívánná, akkor válogatott versenyzőik arról a szintről folytathatnák pályafutásukat, ahol abbahagyták azt.
A jövő az övé maradt
A jövő az övé maradt
A törölt ifjúsági atlétikai Európa-bajnokság után Tóthné Stupián Anikónak nehéz volt lelket öntenie papíron éremesélyes tanítványába, az akadályfutó Varga Grétába.
Varga Gréta éremre pályázott az ifjúsági Eb-n, törölték a versenyt
Varga Gréta éremre pályázott az ifjúsági Eb-n, törölték a versenyt
A veszprémi SVSE 16 éves akadályfutója, Varga Gréta a nagyszerű fedett pályás szezonja után joggal reménykedhetett az ifjúsági Európa-bajnokság dobogójában, amíg az eseményt el nem törölték a koronavírus-járvány miatt.
SVSE-siker a felnőtt fedett pályás bajnokságon
SVSE-siker a felnőtt fedett pályás bajnokságon
Három aranyéremmel és további öt dobogós helyezéssel zárt a veszprémi Sportolj Velünk Sport Egyesület a fővárosi BOK Sportcsarnokban múlt hétvégén rendezett felnőtt fedett pályás bajnokságon. Az SVSE sportolóit tovább dicséri, hogy két országos csúcsot, valamint hat egyéni legjobb eredményt is sikerült kiharcolniuk a kétnapos megmérettetésen.
Csapatban és a férfiaknál címvédés, a nőknél trónfosztás
Csapatban és a férfiaknál címvédés, a nőknél trónfosztás
Rasovszky Kristófot sorozatban harmadszor választották meg az év veszprémi férfi sportolójának. A csapatoknál a Telekom Veszprém ugyancsak ismételt, a nőknél ugyanakkor „trónfosztás” történt: Bécsi Nikolett lett a 2019-es esztendő legjobbja.
Varga Gréta megállíthatatlan!
Varga Gréta megállíthatatlan!
A Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) nyílt fedett pályás versenyén újabb országos csúcsot futott 3000 méteren a veszprémi Sportolj Velünk Sport Egyesület atlétája, Varga Gréta. Az SVSE serdülőkorú atlétái szintén nívós eredményeket értek el a közelmúltban.
Országos és egyéni csúcsokat döntöttek az SVSE atlétái
Országos és egyéni csúcsokat döntöttek az SVSE atlétái
Január utolsó vasárnapján Varga Gréta 1500 méteren tizenkét éve fennálló ifjúsági országos csúcsot döntött meg Pozsonyban, míg február első hétvégéjén nyugati szomszédságunkban számos egyéni csúcsot is elértek a veszprémi Sportolj Velünk Sport Egyesület (SVSE) atlétái.
A tehetség „aranyat” ért – díjazták megyénk legeredményesebb sportolóit
A tehetség „aranyat” ért – díjazták megyénk legeredményesebb sportolóit
A Veszprém megyei sport díjátadó gálán kiosztották az idei év Tüskés Endre-díjait, illetve legjobb sportolóinkat is díjazták a megyeháza Szent István termében péntek délután.
... 3 4 5 6 7