Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

sport

Rasovszky Kristófot ünnepelte Veszprém Rasovszky Kristófot ünnepelte Veszprém A glasgow-i úszó Európa-bajnokság legnagyobb szenzációjának mondhatjuk Rasovszky Kristóf szereplését, aki mindhárom számában érmet tudott szerezni, méghozzá nem is akármilyent, hiszen egy ezüsttel és két arannyal térhetett haza. És ha már haza, akkor Veszprém! A huszadikai tűzjáték után Kristófot ünnepelte a város. 2018. augusztus 21. 12:33 Rasovszky Kristófot ünnepelte Veszprém Rasovszky Kristófot ünnepelte Veszprém A glasgowi úszó Európa-bajnokság legnagyobb szenzációjának mondhatjuk Rasovszky Kristóf szereplését, aki mindhárom számában érmet tudott szerezni, méghozzá nem is akármilyent, hiszen egy ezüsttel és két arannyal térhetett haza. És ha már haza, akkor Veszprém! A huszadikai tűzjáték után Kristófot ünnepelte a város. 2018. augusztus 21. 9:59 Tempót diktálna a fazonszabász Tempót diktálna a fazonszabász Gyorsabb és jobb lehet a Hoya-Pannon Egyetem Veszprém a nyáron érkezett, sok nagy csatát megélt Szabó Péter közreműködésével – a karmester játékstílusa remélhetőleg jól illeszkedik majd az új és ütőképesnek tűnő gárdájába. Ha így lesz, akkor a rutinos kosárlabdázó az egyik alappilléré válhat. 2018. augusztus 21. 8:00 Több ezren köszöntötték Rasovszky Kristófot Veszprémben Több ezren köszöntötték Rasovszky Kristófot Veszprémben Több ezren köszöntötték Rasovszky Kristóf Európa-bajnok úszót Veszprémben az augusztus 20-i ünnepi tűzijáték után hétfő este. 2018. augusztus 21. 7:57 MKSZ: világra szóló sikert ért el a magyar női kézilabda-utánpótlás MKSZ: világra szóló sikert ért el a magyar női kézilabda-utánpótlás Zsiga Gyula, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) szakmai igazgatója szerint világra szóló sikert ért el nyáron a női szakág utánpótlása. 2018. augusztus 20. 18:22 Női kézilabda ifjúsági-vb: elveszítette a döntőt a magyar válogatott Női kézilabda ifjúsági-vb: elveszítette a döntőt a magyar válogatott A magyar női ifjúsági kézilabda-válogatott ezüstérmes lett a Lengyelországban rendezett korosztályos világbajnokságon, miután a vasárnapi döntőben 29-27-re kikapott a címvédő Oroszországtól. 2018. augusztus 19. 19:54 Tizedik lett a Gyurka-csapat Tizedik lett a Gyurka-csapat Háromgólos vereséget szenvedett Szlovéniától a magyar férfi ifjúsági kézilabda-válogatott a horvátországi U18-as Eb helyosztóján. 2018. augusztus 19. 8:19 Női kézilabda ifjúsági-vb: döntős a magyar válogatott Női kézilabda ifjúsági-vb: döntős a magyar válogatott A magyar női ifjúsági kézilabda-válogatott döntőbe jutott a Lengyelországban zajló korosztályos világbajnokság szombati napján. 2018. augusztus 18. 20:39 Győzelem a Tatabánya ellen, tovább formálódik a Telekom Győzelem a Tatabánya ellen, tovább formálódik a Telekom A Telekom Veszprém hat góllal legyőzte a Tatabányát a Győrben rendezett felkészülési mérkőzésen, amelyen tovább gyakorolhatta elképzeléseit Ljubomir Vranjes. 2018. augusztus 18. 20:05 Kijutott a vb-re az ifi-válogatott Kijutott a vb-re az ifi-válogatott Mindvégig szoros mérkőzésen kétgólos győzelmet aratott a magyar férfi ifjúsági kézilabda-válogatott a horvátországi Eb helyosztóján Portugália ellen, így a 9. helyért léphet pályára Szlovénia ellen. 2018. augusztus 18. 7:19 Újabb nagyarányú győzelmet ért el a VLS Újabb nagyarányú győzelmet ért el a VLS Gunther korai góljára gyorsan válaszolt az Ajka Kristály, a folytatásban azonban már a veszprémiek domináltak, akik újabb fölényes győzelmet arattak a megyei I. osztályban. 2018. augusztus 17. 20:05 Cell-kupa: hatalmas veszprémi fölény a fiúknál Cell-kupa: hatalmas veszprémi fölény a fiúknál Az Éles Kézilabda Iskola U12-es és U14-es együttese egyaránt a Pick Szegedet verte a pénteki fináléban, s a Veszprémi KKFT U16-os csapata is aranyéremmel zárta a hagyományos nemzetközi kézilabda-fesztivált. 2018. augusztus 17. 19:30 Ütős élmény Balatonalmádiban Ütős élmény Balatonalmádiban Különleges, „nyáriasított” racketlon versenyt szervezett vasárnap a Balatonalmádi Tenisz Klub a Soproni Bank támogatásával a környékbeli sportszerető amatőröknek. 2018. augusztus 17. 16:41 Női kézilabda ifjúsági-vb: elődöntős a magyar válogatott Női kézilabda ifjúsági-vb: elődöntős a magyar válogatott A magyar női ifjúsági kézilabda-válogatott elődöntőbe jutott a Lengyelországban zajló korosztályos világbajnokságon csütörtökön. 2018. augusztus 17. 7:50
... 978 979 980 981 982 ...
közélet
Csak pár tíz méterrel kerül arrébb a parkoló, mégis ellehetetlenítésről beszél a népszerű pékség Miután a korábbi években a Színházkert körüli közlekedés szabályait kifejezetten az ott működő népszerű pékség miatt módosította számukra kedvezően a város, jelenleg az ideiglenesen megváltozott forgalmi rend miatt már az ellehetetlenítésről beszélnek. Az önkormányzat szerint pár hete még semmi kifogása nem volt a pékség tulajdonosainak, hogy néhány tíz méterrel arrébb helyezik a parkolót, most mégis petíció indult ellene. Napenergia és adrenalin a Balatonon A hétvégén negyedik alkalommal vette be a balatonalmádi partszakaszt a jövő mérnökgenerációja, miután sikerrel lezajlott a Pannon Egyetem szervezésében a Solar Boat nemzetközi napelemes hajóverseny. A háromnapos rendezvényen négy ország tíz csapata, összesen százharminc egyetemi hallgató mérte össze tudását a saját tervezésű, kizárólag napenergiával hajtott járművekkel. Meghalt Berend T. Iván - Blogbejegyzésben búcsúzott az élettől a történész Kossuth-díjas kutató vasárnap hunyt el - közölte özvegye, Radics Katalin a történész Substack-oldalán hétfőn. Százezer forintba is kerülhet az első becsengetés Iskolatáska, tolltartó, füzetek, írószerek, rajzfelszerelés, tornacipő és még hosszasan lehetne folytatni a sort. Bár a tankönyvekért már nem kell fizetni, egy első osztályos gyermek iskolába indítása komoly kiadás a családoknak. Megnéztük, mennyibe kerülhet mindez 2026-ban, és azt is, milyen összegekkel találkozhattak a szülők öt évvel ezelőtt. 5600 milliárdos megállapodás után alakítja át a Facebookot és az Instagramot a Meta Alapértelmezett napi kétórás időkorlát, éjszakai és iskolaidő alatti korlátozás, elrejtett lájkok és kikapcsolható algoritmikus hírfolyam – komoly változások jöhetnek a Facebookon és az Instagramon a fiatalkorú felhasználóknál. A Meta 47 amerikai állammal kötött megállapodást a gyerekek közösségimédia-függőségével kapcsolatos perben, amelynek költsége akár 18 milliárd dollár, átszámítva mintegy 5600 milliárd forint lehet. Szamárral a Balaton körül Ott vagyunk már? Állatvédelmi Alapítvány balatoni túrája nem mindennapi módon népszerűsíti és hívja fel a figyelmet a felelős állattartásra. A szervezet munkáját ezúttal Koszonits Bettina és két és fél éves törpeszamara, Foki mutatja be, akik mintegy 215 kilométert gyalogolnak a Balaton körül, útközben pedig minél több emberrel szeretnének találkozni. Elkészült a paksi fenékküszöb első üteme 43 ezer köbméter kő felhasználásával, a tervezettnél jóval olcsóbban és gyorsabban, 17 nap alatt készült el a fenékküszöb első üteme, a Duna teljes szélességében - jelentette be Magyar Péter miniszterelnök.  Habos meglepetés az óvodásoknak Régi hagyomány a veszprémi Szent Margit Óvodában, hogy a nyári szünet vége előtt egy vidám családi és sportnappal búcsúztatják a szünidőt, a szombat délelőtti programon ezúttal egy olyan meglepetéssel készült az intézmény, amit még biztosan sokáig emlegetni fognak a kisgyermekek. Paks felé tartó kisrepülőgép miatt riasztották a magyar Gripeneket Riasztották a Magyar Honvédség készenléti vadászgépeit szombat reggel, miután egy férfi felszállt egy Kalocsán parkoló kisrepülővel, majd Paks felé indult - közölte a honvédelmi miniszter a közösségi oldalán. Pótfelvételi: több mint 400 új hallgató jutott be a Pannon Egyetemre Újabb sikeres felvételi időszakot zárt a Pannon Egyetem: a csütörtökön kihirdetett pótfelvételi ponthatárok alapján 407 jelentkező nyert felvételt az intézmény képzéseire, így ők szeptembertől már pannonos hallgatóként kezdhetik meg tanulmányaikat.
kézilabda
Ismét Horváth Pétert és Marton Balázst választották az év játékvezetőinek Újabb rangos elismeréssel gazdagodott Horváth Péter és Marton Balázs pályafutása – a Magyar Kézilabda Szövetség a 2025/2026-os idényben ismét a veszprémi párost választotta az év játékvezetőinek. Női kézilabda NB I: újabb Győr-Ferencváros párharc következhet az aranyéremért A címvédő Győr és a NEKA keddi mérkőzésével kezdődik a női kézilabda NB I 2026/27-es idénye, amelyben az előző kiírásokhoz hasonlóan a kisalföldi csapat és a Ferencváros versenyfutása várható a bajnoki címért. Férfi kézilabda NB I: két csapat az arany-, kettő a bronzéremért, több a túlélésért küzdhet A Veszprém és a Szeged várhatóan ismét az arany-, a Tatabánya és a győri ETO University HT a bronzéremért, több klub viszont a túlélésért küzdhet a férfi kézilabda NB I kedden kezdődő 2026/27-es idényében. Szuperkupát érő Szeged-veréssel kezdte az idényt a Veszprém A One Veszprém férfi kézilabdacsapata története során negyedszer nyerte meg a Szuperkupát, miután a vasárnapi székesfehérvári találkozón végig vezetve, két góllal legyőzte az OTP-Bank Pick Szeged együttesét. Női kézilabda Szuperkupa: harmadszor is a Győr nyerte a trófeát A Győri Audi ETO KC 30-24-re legyőzte a Ferencvárost a női kézilabda Szuperkupa-mérkőzésen, vasárnap Székesfehérváron. Európai kézilabdaligák: a Plock nyerte a lengyel Szuperkupát Fazekas Gergő, Szita Zoltán és Ilic Zoran csapata, az Orlen Wisla Plock nyerte a lengyel férfi kézilabda Szuperkupa-mérkőzést. Férfi kézilabda NB I: három veszprémi az idény álomcsapatában A One Veszprém három játékosa, Hugo Descat, Dragan Pechmalbec és Ivan Martinovic is bekerült a férfi kézilabda NB I előző idényének álomcsapatába. Európai kézilabdaligák: Máthé Dominik nyolc gólt lőtt Pancsován Máthé Dominik a mezőny legeredményesebb játékosaként nyolc góllal járult hozzá a GRK Ohrid 30-28-as győzelméhez a Dinamo Pancevo otthonában az új montenegrói, szerb, északmacedón közös férfi kézilabdaliga (MRHL) alapszakaszának harmadik fordulójában. Már augusztusban megszerezheti az idény első trófeáját a One Veszprém Vasárnap a székesfehérvári MET Arénában rendezik a kézilabdázók harmadik férfi és női Szuperkupa-mérkőzését. A One Veszprém HC és az OTP Bank-Pick Szeged összecsapása 18 órakor kezdődik. Gólyahír Veszprémben: megszületett Dragan Pechmalbec kislánya Örömteli hírt osztott meg a veszprémi kézilabdaklub: szerdán megszületett Dragan Pechmalbec kislánya, Adriana.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.