Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

MKSZ: világra szóló sikert ért el a magyar női kézilabda-utánpótlás

2018. augusztus 20. 18:22 // Forrás: MTI
Zsiga Gyula, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) szakmai igazgatója szerint világra szóló sikert ért el nyáron a női szakág utánpótlása.

A szakember hétfőn annak apropóján nyilatkozott, hogy július elején a serdülőválogatott megnyerte a svédországi nyílt Európa-bajnokságot, a juniorok július közepén százszázalékos teljesítménnyel aranyérmet szereztek a debreceni világbajnokságon, majd az ifjúsági csapat második lett a vasárnap véget ért lengyelországi vb-n.

"Nem mindennapi sikert ért el a női szakág, ami nagyon szép jövőt vázol fel. A kérdés az, hogyan tudunk gazdálkodni ezzel a sikersorozattal" - fogalmazott Zsiga Gyula.

Hozzátette, az MKSZ szakmai koncepciója és az utánpótlás-nevelés új stratégiája olyan képzést és szakmai alapú fejlődési vonulatot igyekszik kialakítani, amely a felnőtté válás utáni eredményességet is magában hordozza.

"A siker véleményem szerint önmagában is világra szóló, de az igazi értékét az adja majd meg, ha mindez felnőtt szinten is megjelenik a sportágban" - szögezte le a szakmai igazgató.

"A nyári sikerek az útba, a szakembergárdába és a játékosokba vetett hitünket is megerősítették. Érezhetően nagy az összhang a csapatainkon belül, a játékosok és a vezetők között. Emellett látunk olyan egyéni képességeket is, amelyek alapján joggal bízunk benne, ha nem történik égszakadás-földindulás, akkor azok a felnőtt válogatottban is érvényesülnek majd" - közölte Novák András, az MKSZ főtitkára.

vehirsport.hu
további cikkek
Újra együtt a nagy csapat - jön az I. Veszprémi Kézilabdázás Napja kézilabda Újra együtt a nagy csapat - jön az I. Veszprémi Kézilabdázás Napja Veszprém és a kézilabda sorsa az évtizedek során összefonódott – így a városban a kézilabdázás nem csupán egy sportág a sok közül, lévén, hogy az valahol a vármegyeszékhely identitását is szimbolizálja. Egyedülálló atmoszféra vetül a helyi klubra, melynek története a bitumenes pályától a világhírnévig ível. Május 17-én (vasárnap) az I. Veszprémi Kézilabdázás Napja sem csak egy sporteseménynek ígérkezik, mert amellett, hogy a helyi kézilabdázás gazdag múltja előtt tiszteleg, egy többszintű rendezvény is lesz, a csapat hajdani „oroszlánbarlangjában”, a Március 15. utcai csarnokban. ma 11:21 Női kézilabda BL: Faluvégi szerint csoda kell, hogy segíteni tudjon csapatának női kézilabda BL Női kézilabda BL: Faluvégi szerint csoda kell, hogy segíteni tudjon csapatának Az Európa-bajnoki bronzérmes Faluvégi Dorottya szerint csodának kellene történnie, hogy segíteni tudjon román csapatának, a CSM Bucuresti-nek a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjében, ugyanis térdműtétje miatt a mostani idényben még egyetlen mérkőzést sem játszott. tegnap 20:31 Női kézilabda BL: Johansson szerint minden elemében erős csapat a Brest Győri Audi ETO KC Női kézilabda BL: Johansson szerint minden elemében erős csapat a Brest Per Johansson, a Győri Audi ETO KC vezetőedzője szerint minden elemében erős csapat a francia Brest Bretagne, amellyel a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjében találkoznak a címvédő kisalföldiek. tegnap 20:31

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.