Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

sport

A VKKFT nyerte a városi rangadót A VKKFT nyerte a városi rangadót Fej-fej melletti, végletekig kiélezett küzdelemben diadalmaskodott végül 26-23-ra a VKKFT a Telekom U21 felett szombaton kora délután, a férfi kézilabda NB I/B Nyugati csoportjának második fordulójában. 2019. szeptember 21. 15:19 A sport és a tanulás erősítik egymást A sport és a tanulás erősítik egymást Jó hangulatú beszélgetésen vehettek részt, akik szombaton kora délután a Vasas Sportpályára látogattak. A Fiatalok Napján sportról, karrierről és tanulásról beszélt Rasovszky Kristóf, Nagy László, Porga Gyula, Orbán Éva és Szentgyörgyi Rómeó. 2019. szeptember 21. 14:23 Zárt kapuk mögött fogadja Azerbajdzsánt a magyar válogatott Zárt kapuk mögött fogadja Azerbajdzsánt a magyar válogatott A Magyar Labdarúgó Szövetségnek (MLSZ) zárt kapuk mögött kell megrendeznie az Azerbajdzsán elleni október 13-i hazai Európa-bajnoki selejtezőt, illetve mintegy 20 millió forintos büntetést kell befizetnie az európai szövetségnek (UEFA) a szeptemberi 8-i Magyarország-Szlovákia Eb-selejtezőn elhangzott rasszista, kirekesztő megnyilvánulások miatt. 2019. szeptember 20. 17:04 Először magunkat kell legyőznünk! – Tatai Először magunkat kell legyőznünk! – Tatai Kár szépíteni: négy meccsből négyet elveszítettünk, ez magáért beszél. Azonban együtt estünk bele ebbe a gödörbe, kimászni is csak együtt tudunk – hangsúlyozta a tavalyi idény gólkirálya, az élvonalbeli 1. FCV csapatkapitánya, Tatai József. 2019. szeptember 20. 16:08 Magyar-osztrák-svájci közös pályázat a 2024-es női kézilabda Eb-re Magyar-osztrák-svájci közös pályázat a 2024-es női kézilabda Eb-re Magyarország Ausztriával és Svájccal közösen pályázik a 2024-es női kézilabda Európa-bajnokság megrendezésére. 2019. szeptember 20. 15:50 Mindig is idevágytam, Veszprémbe! – Cupara Mindig is idevágytam, Veszprémbe! – Cupara A dán Niklas Landin személyében a Zebráknak van a világon az egyik legjobb portásuk, aki igencsak jó formát mutat manapság. Ha ellenünk is elkapja a fonalat, akkor könnyű dolgunk semmiképp sem lesz! – vélekedett a Telekom Veszprém újdonsült kapusa, a szerb Vladimir Cupara a szombati (17.30), a német kupagyőztes THW Kiel elleni hazai BL-összecsapás előtt. 2019. szeptember 19. 15:24 Továbbra is Belgium az élen, Magyarország öt helyet rontott Továbbra is Belgium az élen, Magyarország öt helyet rontott Továbbra is a világbajnoki bronzérmes Belgium vezeti a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) világranglistáját, amelyen a magyar válogatott öt helyet rontva az 50. helyen áll. 2019. szeptember 19. 13:13 Összecsapnak városunk nagyágyúi Összecsapnak városunk nagyágyúi Parázs hangulatú összecsapás következik a férfi kézilabda NB I/B Nyugati csoportjában szombaton kora délután (13.00). Ugyanis városunk két csapata – a Veszprémi KKFT és a Telekom U21 – már a második fordulóban összeméri erejét a DEVM Sportcsarnokban. A találkozó kapcsán portálunk a két hálóőrt, Szász Zsoltot és Palasics Kristófot kérdezte. 2019. szeptember 19. 8:06 Lengyelországban készül a vb-selejtezőre a futsalválogatott Lengyelországban készül a vb-selejtezőre a futsalválogatott Az idei Visegrádi Négyek Tornát Lengyelország rendezi, a magyar férfi futsalválogatott – soraiban a veszprémi Komáromi Péterrel – számára ez a három mérkőzés lesz az októberi, olaszországi vb-selejtező előtti utolsó felkészülési teszt. 2019. szeptember 18. 19:37 Bajnoki címek egyéniben és váltóban Bajnoki címek egyéniben és váltóban Rendkívül eredményesen szerepeltek a Veszprémi Honvéd SE versenyzői a Kaposváron rendezett 2019. évi rövidtávú egyéni és váltó országos bajnokságon. 2019. szeptember 18. 19:16 Félidőt vesztett, de gond nélkül nyert a Telekom Félidőt vesztett, de gond nélkül nyert a Telekom A vártnál keményebb ellenállásba ütközött Orosházán a címvédő Telekom Veszprém, amely a szünetben már kilenccel vezetett, végül pedig hattal nyert a férfi kézilabda NB I keddi mérkőzésén. 2019. szeptember 17. 19:22 Három játékosával 2022-ig hosszabbított a Győr Három játékosával 2022-ig hosszabbított a Győr Három játékosával, Anne Mette Hansennel, Stine Bredal Oftedallal és Kari Brattsettel szerződést hosszabbított 2022-ig a Győri Audi ETO KC - jelentette be a klub elnöke kedden sajtótájékoztatón Győrben. 2019. szeptember 17. 15:28 Életet menthet, kerékpárt nyerhet – Fiatalok Napja Veszprémben Életet menthet, kerékpárt nyerhet – Fiatalok Napja Veszprémben Szívesen beszélgetne a világbajnok nyíltvízi úszó Rasovszky Kristóffal? Megismerné a kétszeres Bajnokok Ligája-győztes kézilabdázó Nagy László történetét? Vagy esetleg vérét adná egy nemes célért? Ha igen, akkor mindezt megteheti a szombati nap folyamán az egykori Vasas Sportpályán. 2019. szeptember 17. 10:39 Ötödik helyezés egyéniben, csapatban Ötödik helyezés egyéniben, csapatban Két éve nem tudott hetven percen belüli félmaratont futni, most viszont megtört a jég. Kovács Tamás 1:08.53 órás idővel ötödik helyezést szerzett a félmaratoni országos bajnokságon. 2019. szeptember 17. 9:56
... 842 843 844 845 846 ...
közélet
A zöldebb város élhetőbb város - ez a gondolat vezérelte az új köztisztasági rendeletet A klímaadaptív gyepkezelés újabb mérföldkövéhez érkeztünk. A közgyűlés megszavazta a köztisztasági rendelet módosítását. Fájdalmas emlékezés Veszprém elhurcolt zsidó polgáraira „Soha többé nem akarunk olyan országban élni, amelyben a kirekesztés megtörténhet” – hangzott el a hétvégén Veszprémben, ahol az 1944-ben elhurcolt és meggyilkolt zsidó honfitársakra emlékeztek. Kiderült, kik lépnek fel az idei Pont Ott Partin Idén is közös ponthatárvárásra hívja leendő hallgatóit a Pannon Egyetem. A Pont Ott Party ezúttal is Veszprém egyik legnépszerűbb szabadtéri bulihelyszínén, a Gyárkertben várja az érdeklődőket július 23-án, ahol a felsőoktatási ponthatárok kihirdetését fergeteges hangulat, koncertek, játékok és pannonos élmények kísérik. Három napra megtelt élettel Veszprém: több mint száz programmal zajlott a REND Három napon át koncertekkel, előadásokkal, családi programokkal, istentiszteletekkel és beszélgetésekkel várta az érdeklődőket Veszprémben a Református Egyházi Napok Dunántúl (REND). A fesztivál pénteken ünnepélyes megnyitóval vette kezdetét a Liget nagyszínpadán. Új főispán a vármegye élén Hét főispáni kinevezésről döntött a miniszterelnök - derül ki a Magyar Közlönyben pénteken megjelent határozatból. Kevesen tudják, mi rejtőzik a veszprémi vasútállomásnál egy fém ajtó mögött Sokan elsétáltak már mellette és valószínűleg bele sem gondoltak, mi rejlik a fém ajó mögött. A Múzeumok Éjszakáján viszont megnyílt a veszprémi vasútállomás melletti bunker, ahol korabeli tárgyak és szakértői bemutató segítségével elevenedett meg a hidegháború időszaka. Súlyosan megsérült egy magyar gyerek a bledi várnál Súlyosan megsérült egy magyar gyerek, miután szerdán lezuhant a szlovéniai bledi vár melletti kilátónál - közölte a helyi rendőrség. Megérkezett Veszprém új elektromos busza, teljessé vált a V-Busz zöld flottája Újabb elektromos autóbusszal bővült a V-Busz flottája, ezzel lezárult a város Zöld Busz Programja. A legújabb járművet csütörtökön mutatták be a sajtó képviselőinek, méghozzá rendhagyó módon: a tájékoztatót magán az autóbuszon tartották. Az eseményen Porga Gyula polgármester és Bartha László, a V-Busz Kft. ügyvezetője ismertette a fejlesztés részleteit, majd a bemutatót követően az önkormányzati képviselők is egy rövid városi körön próbálhatták ki az új járművet. Közgyűlés előtt és közben: polgármeseri találkozó tiltakozókkal, kell-e médiacentrum, fűnyírás hiánya direkt Több, a veszprémiek mindennapjait érintő kérdésben is döntött a városi közgyűlés csütörtöki ülésén. Az interpellációk között a városi hetilap önkormányzati támogatása, a Gyárkert zajterhelése, valamint a Haszkovó buszfordulóba tervezett energiatároló is szerepelt. A képviselők emellett döntöttek a részvételi költségvetés folytatásáról, több alapítvány támogatásáról, valamint számos városfejlesztési kérdésről is. A legpikánsabb esemény mégsem a Városháza falain belül, hanem a ház előtt történt, amikor egy, az Aranyosvölgybe tervezett ingatlanfejlesztés miatt tiltakozó csoporttal találkozott a polgármester. Az alacsony vízállás a Balaton-átúszást is átrendezi A 44. LIDL Balaton-átúszást július 18-án rendezik, a tó alacsony vízállása mellett, ami az úszást nem befolyásolja, de a szervezők részéről különleges intézkedéseket igényel.  
kézilabda
Sipos Adrián: örökké hálásak leszünk Chema Rodrígueznek Sipos Adrián szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott tagjai örökké hálásak lesznek Chema Rodrígueznek, akit a magyar szövetség (MKSZ) múlt kedden menesztett a szövetségi kapitányi posztról. Női kézilabda junior-vb: pont nélkül jutott a középdöntőbe a magyar válogatott A magyar női junior kézilabda-válogatott pont nélkül jutott középdöntőbe a kínai Csincsungban zajló korosztályos világbajnokságon, miután 27-25-re kikapott Lengyelországtól a csoportkör utolsó fordulójában, szombaton. Német, portugál és szerb ellenfél vár a Veszprémre a BL-csoportban A bajnok és Magyar Kupa-győztes Veszprém a német Füchse Berlinnel is azonos csoportba került a férfi kézilabda Bajnokok Ligája következő idényének pénteki sorsolásán. Női kézilabda BL: újra összekerült a Győr és a Metz a csoportkörben A bajnok és Magyar Kupa-győztes Győri Audi ETO KC újra összekerült a címvédő francia Metz HB csapatával a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének pénteki sorsolásán. Férfi kézilabda BL: az első kalapba került a Veszprém Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) nyilvánosságra hozta a 2026–2027-es férfi Bajnokok Ligája csoportkörének sorsolási kalapjait. A magyar bajnok One Veszprém az első kalapból várja a pénteki (11.00) sorsolást. Nincs magyar férfi kézilabdázó az EHF álomcsapatában Magyar férfi kézilabdázó nem került be az elmúlt szezon álomcsapatába az európai szövetségnél (EHF). Női kézilabda junior-vb: kiütéses győzelemmel kezdett a magyar válogatott A magyar női junior kézilabda-válogatott 46-10-re verte Tajvant a kínai Csincsungban zajló korosztályos világbajnokság csoportkörének első fordulójában, szerdán. Chema Rodríguez: csalódott vagyok, de elfogadtam a döntést A férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitányi posztjáról távozott Chema Rodríguez csalódottan vette tudomásul, hogy már nem ő irányítja az együttest, ugyanakkor elfogadta a magyar szövetség döntését. Nem indul az Európa-kupában a Balatonfüredi KSE Bár a Balatonfüredi KSE az ötödik helyen zárta a férfi kézilabda NB I 2025/26-os idényét, amellyel kivívta az indulás jogát az EHF Európa-kupa következő kiírásában, a klub vezetése a nemzetközi szereplésről való lemondás mellett döntött. Három győri kézilabdázó az idény álomcsapatában A Bajnokok Ligája-ezüstérmes Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatának három játékosa került be az idény álomcsapatába az európai szövetség (EHF) szavazásán.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.