Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

sport

Veszprémet is érinti a Közép-Európa Rali / A Dakar Ralit történetében először terrorfenyegetések miatt törölték, így a szervezők új rali sorozatot indítottak Magyarország Romániával karöltve próbálja kiaknázni a sajnálatos januári események miatti lehetőséget a rali sportban. Az új versenysorozat a Dakar Series nevet kapta, a mezőny – 135 motor, 86 autó és 46 kamion – első alkalommal Budapest, Debrecen, Veszprém, Balatonfüred valamint Nagybánya (Baie Mare) lakosságának életét fogja kizökkenteni csendes hétköznapjaiból. 2008. április 10. 16:27 A bajnokságban már a döntőben a MKB Veszprém KC / Sima 3-0-lal gázolt át ellenfelén a Veszprém, már csak a döntő másik résztvevője kérdéses Úgy tűnik nem hagyott mély nyomokat a veszprémi kézilabdázókban a hétvégi KEK-elődöntőjük utolsó 23 percének botrányos játéka, ugyanis óriási magabiztosságról tettek tanúbizonyságot a bajnoki elődöntő harmadik – győzelmük miatt egyben utolsó – mérkőzésükön. 2008. április 9. 15:18 Nem lesznek világító gumik a Forma-1-ben A Bridgestone sajtószóvivője cáfolta azon híreszteléseket, melyek szerint fluoreszkáló csíkkal látnák el lágyabb keverékű abroncsaikat a Forma-1 történetének első éjszakai versenyén Szingapúrban. Korábban felreppent a hír, miszerint a japán nagyvállalat azt fontolgatja, hogy fluoreszkáló csíkkal látja el lágyabb keverékű abroncsait a szeptemberi szingapúri futamon, hogy a nézők még könnyebben meg tudják különböztetni a két keveréket egymástól. 2008. április 9. 13:27 Kadetten Schaffhausen – MKB Veszprém KC 28:28 (12:18) / Idegenben értékes döntetlent játszott az MKB Veszprém KC a kézilabda KEK-elődöntőben Mérkőzés előtt minden Veszprém szurkoló aláírta volna a döntetlent Svájcban, ám látva a mérkőzés utolsó 23 percét, most nincs egy elégedett szurkolója sem a magyar csapatnak. A 37. percben ugyanis 15:25-öt mutatott az eredményjelző, vagyis tíz gólos hátrányból sikerült hazai pályán döntetlenre hoznia a Kadettennek a mérkőzést. 2008. április 6. 22:44 Színészek – Zenészek 3:3 / A második félidőt meglepően jobban bírta erővel az idősebb átlagéletkorú Színészválogatott Sportszempontból lényeges adat, hogy nagy küzdelemben döntetlen lett a Kamera Hungária Televíziós Műsorfesztivál keretein belül megrendezett labdarúgó mérkőzés, ám a szombat kora délután lejátszott két félidő inkább szólt a szórakoztatásról, mint a sportteljesítményről. 2008. április 5. 23:15 Svájcba készül az MKB Veszprém A KEK bécsi sorsolásnak köszönhetően a veszprémi gárda most vasárnap este 6 órakor lép pályára a Kadetten Schaffhausen otthonában. Mocsai Lajos vezetőedző bízhat a csapat első elődöntős fordulójának győzelmében, hiszen a Valladolid és a Rhein Nectar Löwen csapatok első körben egymás ellen lépnek pályára. 2008. április 2. 15:45 Idegenben is győzni tudott az MKB Veszprém a bajnoki elődöntőben A második mérkőzésen jobban ment a játék a Veszprémnek, így kilenc góllal, magabiztosan győzött a Népfürdő utcában. Ezzel 2-0 az állás, hazai pályán meg lehet a döntőbe jutás április 8.-án. A Pick Szeged egy sima hazai győzelmet szórakozott el könnyelműségek miatt a második félidőben, de a meccs végére érvényesült a papírforma, így vezetnek a másik ágon a Dunaferr ellen. 2008. március 31. 20:46 Kilenc góllal nyert az MKB Veszprém KC a bajnoki elődöntő első mérkőzésén Sokáig szoros mérkőzésen, de a hajrára kifulladt fővárosi csapat ellen magabiztosan nyert a Veszprém. Ezzel 1-0-ra vezet a valamely fél harmadik győzelméig tartó bajnoki elődöntőben. A következő mérkőzés vasárnap 18 órakor lesz Budapesten a Népfürdő utcai csarnokban. 2008. március 30. 15:33 Szegeden lesz a kézilabda Magyar Kupa négyes-döntő / Az MKB Veszprém és a Pick Szeged nem éppen felhőtlen kapcsolatát jelzi, hogy a korábbi megállapodás ellenére mindkét klub városa pályázott a rendezés jogáért. Szeged rendezheti április 19-20-a között a férfi kézilabda Magyar Kupa négyes döntőjét, miután a pénteki licitet a Tisza-partiak nyerték a másik pályázó Veszprémmel szemben. Annak ellenére, hogy korábban a felek megegyeztek - semleges helyen lesz majd a döntő, a Pick Szeged és az MKB Veszprém is versenybe szállt. 2008. március 30. 14:58 Nagyon várja az Aréna átadását az MKB Veszprém Ha semmi sem jön közbe, a beruházó Multicsarnok Kft. vezető szerint július 20-án sor kerülhet a Veszprémi Aréna átadására, amely a helyi büszkeség MKB Veszprém kézilabdázóinak életében is új korszak kezdetét jelentheti. A 4,4 milliárd forintos költségvetéssel épülőlétesítmény kivitelezői már a téli ítéletidőokozta késlekedést is ledolgozták, így az is elképzelhető hogy a KEK-döntőe pályázó csapat júniusban, edzéseken tesztelheti leendőmérkőéseinek helyszínét. 2008. március 28. 22:40 Az MKB Veszprémnek a Dunaferr-rel kell játszania a döntőbe jutásért a Magyar Kupában Biztosan nem ismétlődik meg a tavalyi döntő a Magyar Kupában, ugyanis már a négyes döntő első mérkőzésén össze kell csapnia a két örök rivális csapatnak. 2008. március 27. 21:50 Vérszegény játék: vereség Szlovéniától hazai pályán Barátságos mérkőzésen egy gólos vereséget szenvedett a magyar válogatott Szlovénia ellen Zalaegerszegen. A mérkőzés nagy részében kiábrándító játékot láthatott mindkét nemzeti csapattól a ZTE-arénába kilátogató mintegy 6000 néző. 2008. március 27. 0:34
... 1668 1669 1670 1671 1672
közélet
Az ellenőrzött játszóterek harmadánál tárt fel hiányosságot a fogyasztóvédelmi hatóság Országos ellenőrzést tartott játszótereken a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalokkal együtt, az év első felében végzett vizsgálatok alapján az ellenőrzött játszóterek 37 százalékánál állapítottak meg jogsértést - közölte a hatóság hétfőn az MTI-vel. A lelet önmagában még nem történet – Felber Zsombor régész a föld alatt rejtőző múltról Mitől lesz egy régészeti lelet valódi történeti forrás? Miért lehet fontos egy törött cserépdarab, és miért veszítjük el az információ egy részét, ha egy tárgyat dokumentáció nélkül emelnek ki a földből? Többek között ezekről beszélt Felber Zsombor, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum régésze a We Are Smart! beszélgetéssorozat negyedik alkalmán. Elesni és újra fölállni – hitről és a valódi szabadságról a bakonybéli bencésekkel Mit jelent ma szerzetesnek lenni? Lemondást vagy inkább szabadságot? Van-e valódi üzenete a nagyböjtnek a rohanó hétköznapokban? És hogyan szólhat a kereszténység azokhoz, akik már örökölt szimbólumként látják a kereszteket és templomokat, de kevésbé ismerik a mögöttük álló hagyományt? 'A város nem ház, hanem ember' – Alföldi György Veszprém belvárosáról és a város jövőjéről Veszprém jó helyzetben van, de a város jövőjét nem elsősorban új épületekben és látványberuházásokban kell keresni. Dr. Alföldi György építész, urbanista szerint fontosabb kérdés, hogyan használja a város azt, amije már megvan, hogyan vonja be a veszprémieket a döntésekbe, és képes-e olyan belvárost kialakítani, ahol az emberek nemcsak áthaladnak, hanem szívesen maradnak is. A Magyar Urbanisztikai Társaság elnöke a Pro Bono Veszprémért Egyesület rendezvényén beszélt Veszprém adottságairól, modern építészeti örökségéről, a belvárosi kereskedelemről, a lakhatásról és a városfejlesztés új lehetőségeiről. 'Veszprém az más' – Muraközy Péter arról, hogyan lesz a kultúrából város Muraközy Péter történetében a kultúra nem intézményeknél és stratégiáknál kezdődik, hanem egy zenekarnál, egy klubnál, baráti társaságoknál és annál az igénynél, hogy történjen végre valami a városban. A veszprémi alpolgármester, fesztiválszervező és egykori zenész a Pro Bono Veszprémért Egyesület beszélgetésén több mint három évtized tapasztalatán keresztül beszélt arról, hogyan lett az egykor „halott városként” emlegetett Veszprémből országosan ismert kulturális központ. Számára azonban a következő nagy kérdés már nem az, hogy hány rendezvényt lehet a városba hozni, hanem az, hogy a létrejött infrastruktúra és közösségek valóban jobb várossá teszik-e Veszprémet. Még nincs itt az idő? Gerstmár Ferenc, veszprémi önkormányzati képviselő gondolatébresztő írása a önkormányzati rendszer átalakításáról. Estétől még egy turbina termel Pakson Magyar Péter miniszterelnök bejelentette, hogy a Duna vízállása tovább emelkedett, így a második blokk hármas turbináját hétfő este visszakapcsolják. Megszelídítették a sárkányokat A dobok ritmusára evező csapatok népesítették be szombaton a Tagore sétány előtti partszakaszt. Az Európa Sportrégiója 2026 programsorozat részeként megrendezett Sárkányhajó Kupán civil, céges, sportegyesületi és belügyi egységek csaptak össze a vízen. Baka Andrást jelöli államfőnek a Tisza parlamenti frakciója Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelöli köztársasági elnöknek a Tisza párt parlamenti frakciója. Egy furcsa halkonzerv lett az Év Strandétele - mutatjuk! A Balatoni Kör idén tizenkettedik alkalommal hirdette meg az év strandétele versenyt, amelyre minden eddiginél több, 22 vendéglátóhely 44 étellel indult. Egy fonyódi hely nyert...
kézilabda
Férfi kézilabda ifjúsági Eb: hatodik lett a magyar válogatott A magyar férfi ifjúsági kézilabda-válogatott hatodik lett a belgrádi korosztályos Európa-bajnokságon, mivel 35-31-re kikapott Izlandtól a vasárnapi helyosztón. Női kézilabda ifjúsági vb: nyolcadik lett a magyar válogatott A magyar női ifjúsági kézilabda-válogatott nyolcadik lett a romániai korosztályos világbajnokságon, mivel 30-27-re kikapott Kínától a vasárnapi helyosztón, Pitesti-ben. A gólok mellett a könnyek is potyogtak – Gasper Marguc elköszönt Veszprémtől Érzelmekben és gólokban gazdag gálamérkőzést láthatott a veszprémi közönség péntek este. A One Veszprém idénybeli első hazai mérkőzésén fölényesen nyert a szlovén RK Celje ellen, az est azonban Gasper Marguc búcsúja miatt marad örökre emlékezetes. A szlovén közönségkedvenc utoljára öltötte magára a bakonyiak 24-es mezét, amelyet a klub örökre visszavonultatott. Dr. Bartha Csaba: egyértelmű célkitűzés a Bajnokok Ligája négyes döntője Huszonkét játékossal vág neki a 2026/27-es idénynek a One Veszprém férfi kézilabdacsapata. A klub péntek délutáni szezonnyitó sajtótájékoztatóján dr. Bartha Csaba vezérigazgató kijelentette: a jubileumi idényben a hazai címek begyűjtése mellett a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe jutás is egyértelmű célkitűzés. Veszprém és a kézilabda: hogyan lett egy dunántúli város Európa egyik kézilabdafővárosa Magyarországon a kézilabda nem csupán egy sport a sok közül. Ez az a játék, amely telt arénákat tölt meg, generációkat köt össze, és egész városokat szervez maga köré. Veszprém esetében ez különösen igaz: a dunántúli városban a kézilabda mára a helyi identitás alapköve, ahol a csapat sorsa és a közösség érzése szorosan összefonódott. Hogy ez hogyan történt, ahhoz érdemes egyszerre nézni a sport magyarországi gyökereit és azt az európai kontextust, amelybe Veszprém az évek alatt benőtte magát. Férfi kézilabda ifjúsági Eb: nem jutott elődöntőbe a magyar csapat A magyar férfi ifjúsági kézilabda-válogatott 32-27-re kikapott Szlovéniától a belgrádi korosztályos Európa-bajnokság csütörtöki negyeddöntőjében. Nielsen bravúrokkal, Imre két góllal mutatkozott be Veszprém-mezben A bajnoki és Magyar Kupa-címvédő One Veszprém fölényes, 44–25-ös győzelmet aratott az ETO University HT vendégeként csütörtökön, ezzel sikerrel kezdte a nyári felkészülési mérkőzések sorát. Xavier Pascual együttese nagy tempót diktált, és a találkozó nagy részében kézben tartotta az eseményeket. Női kézilabda ifjúsági vb: a magyar válogatott kikapott Dániától a negyeddöntőben A magyar női ifjúsági kézilabda-válogatott 24-20-ra kikapott Dániától a romániai korosztályos világbajnokság csütörtöki negyeddöntőjében, Pitesti-ben. Férfi kézilabda ifjúsági Eb: a horvátok legyőzésével negyeddöntős a magyar válogatott A magyar férfi ifjúsági kézilabda-válogatott negyeddöntőbe jutott a Belgrádban zajló korosztályos Európa-bajnokságon, mivel 37-32-re legyőzte Horvátországot a középdöntő utolsó fordulójában, kedden. Női kézilabda ifjúsági vb: Kína legyőzésével negyeddöntős a magyar válogatott A magyar női ifjúsági kézilabda-válogatott negyeddöntőbe jutott a romániai korosztályos világbajnokságon, miután 41-36-ra legyőzte Kínát a középdöntő utolsó fordulójában, kedden Pitesti-ben.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.