2021. március 5.
//
Adorján névnap

sport

Rekordszámú részvétel a 40. Kékszalag Bajnokságon / Gyenge szélben futottak ki a hajók Balatonfüredről
578 hajó vágott neki pénteken reggel 9 órakor, hogy megkerülje a Balatont. Kontinensünk legrégebbi és legnagyobb vitorlásversenyén a résztvevőknek a már hagyománnyá vált útvonalon 160 kilométert kell megtenniük. A hajózok szélcsendben futottak ki Balatonfüredről, Balatonkenesén, Siófokon, a tihanyi szoroson, végül Keszthelyen keresztül Balatonfüredre is érkeznek majd. Az időjárási előrejelzések szerint lassú versenyre számíthatunk, így az már biztos, hogy nem dől meg a rekord, amelyet 1955 óta a Nemere II. cirkáló tart 10 óra 40 perccel.
A Rozsnyai Domonkos - Czeizel Jonatán páros nyerte az első Kékpántlikát
2008. július 17.-én a balatonfüredi Szövetségi Kikötőből rajtolt el Kékszalag fesztivál első lépéseként az I. Kékpántlika Ifjúsági verseny. Ezt a viadalt a Magyar Vitorlás Szövetség a jövő kormányosai részére írta ki, ezért ezt a versenyt is nagy figyelem követte. Összesen 75 hajó nevezett a Kékpántlikára 5 hajóosztályban: optimist, 420-as, lézer, lézer radial, cadet.
Eb-elődöntős a magyar válogatott! / U19-es labdarúgó Európa-bajnokság: Spanyolország - Magyarország 0-1 (0-0)
Második mérkőzését is megnyerte a Sisa Tibor vezette magyar korosztályos labdarúgó válogatott a Csehországban zajló tizenkilenc éven aluliak kontinensviadalán. Fiataljaink lemásolták a nyitó fordulóban elért 1-0-s Bulgária elleni eredményt, ám a mai diadal értékét növeli, hogy ezúttal a sorozat címvédőjét győzték le ilyen arányban. A győztes találatot Nagy Olivér szerezte. Örömteli, hogy nemzeti együttesünk hátsó alakzata ezúttal sem kapitulált, köszönhetően többek között a Liverpoolban edződő Gulácsinak, aki ezúttal is bravúrok sorozatát mutatta be a magyar kapuban.
Principessa, a Kékszalag füredi esélyese
Pénteken elrajtol a Kékszalag vitorlásverseny Balatonfüredről. A Principessa csapata célul tűzte ki maga elé, hogy megelőzi a Kékszalag hétszeres védőjét Litkey Farkast és csapatát. A Principessa legénységének jó esélye van minderre, hiszen a csapat az Azardissimoval korábban már negyedik, a Diegóval pedig tavaly már harmadik lett az összesítésben.
Keszei Ferenc lett a Siófok szakmai igazgatója
2009. június végéig Keszei Ferenc lesz a BFC Siófok szakmai igazgatója.Détári Lajos klubmenedzserként tevékenykedik tovább, őt 2010. június végéig köti szerződés a kék-sárgákhoz. A változásról a Balaton-parti klub honlapja számolt be. Keszei Ferenc távolról sem ismeretlen a siófoki szurkolók előtt, hiszen többször is dolgozott már a csapat szakvezetőjeként, legutóbb pedig a Balatonlelle harmadosztályú gárdáját irányította.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kolonics György kétszeres olimpiai bajnok kenus
Az ötödik olimpiájára készülő Kolonics a csepeli vízitelepen edzés közben rosszul lett egy résztáv végén, rádőlt az őt kísérő motorcsónakra, majd elvesztette eszméletét. A parton rögtön megpróbálták újraéleszteni, de nem sikerült, a kiérkező mentők pedig már nem tudtak segíteni rajta, a tragédiát hirtelen szívhalál okozhatta. A hír sokkoló, a magyar sportélet az egyik legnagyobb értékét vesztette el. A világklasszis a múlt hónapban ünnepelte 36. születésnapját.
Világbajnok lett a paralimpikon Pegan Zoltán
Pegan Zoltán a balatonfűzfői Mozgáskorlátozottak Vitorlázó Sportegyesületének versenyzője a paralimpai felkészülési tervének részeként vett részt a Többtestű Világbajnokságon, ahol a 28 induló közül első helyezést ért el és ezzel világbajnoki címet szerzett.
Megyei derbivel indul a férfi kézilabda-bajnokság / Sorsoltak a Nemzeti Bajnokság I. osztályában
A tavalyi esztendőhöz hasonlóan a 2008/2009-es idény is a Balatonfüredi KC veszprémi vendégjátékával kezdődik. Pásztor István számára is bizonyosan pikáns lesz a találkozó, hiszen a királynék városából tizenöt év után távozó klasszis első füredi élvonalbeli meccsén éppen volt együttese ellen szerepelhet a vadonatúj Veszprém Arénában.
... 1638 1639 1640 1641 1642 ...