Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. február 5. Ágota
Veszprém
5°C
2026. február 5. Ágota
Veszprém
5°C

sport

Räikkönené az első rajtkocka / A Ferraris most sem hibázott, a meglepetést a második helyről induló Fernando Alonso szolgáltatta Kevesebb mint egy tizeddel bizonyult gyorsabbnak az eddigi futamok alapján favoritnak nevezhető Kimi Räikkönen a hazai pályán versenyző kétszeres világbajnok Fernando Alonso-nál. Kubica ismét verte a McLareneket, a négy élcsapaton kívűl a két edzésmenő, Trulli és Webber körözhetett még a harmadik etapban. 2008. április 26. 16:58 Bajnoki döntő - ismét Veszprém-Szeged rangadó / Ma 17 órától a Veszprém hazai pályán fogadja a Szegedet a párharc 1. mérkőzésén A múlt heti emlékezetes kupadöntő után ezúttal a bajnokság fináléjában csap össze a kétségkívül két legerősebb honi kézilabdagárda, az MKB Veszprém és a Pick Szeged. Az egyik csapat három győzelméig tartó sorozatban - az eddig elért eredmények alapján - a bakonyi gárdánál van a pályaelőny. Ennek értelmében hazai pályán kezdheti a párharcot, s amennyiben kizárólag „csak” a hazai meccseit hozza, akkor is bajnok lehet. A Tisza-partiaknak a címvédés érdekében pedig a királynék városában is meg kell verni a Veszprémet. 2008. április 26. 11:34 Polgármesteri kérés a veszprémi kézilabda szurkolókhoz "A kézilabda Magyar Kupa legutóbbi döntőjén, Szegeden, a sporthoz és a sportemberekhez méltatlan események történtek. Nem tisztem, hogy elemezzem az idáig vezető utat, de egy dolgot biztosan tudok... 2008. április 25. 12:47 Az MTV bojkottálja a kézilabda döntőt A durvaság, a brutalitás térnyerése miatt a Magyar Televízióban nem lesz látható az idei férfi kézilabda-bajnokság egyik döntője sem - jelentette be Schulek Csaba sportfőszerkesztő. 2008. április 25. 12:31 Baleset a Közép-Európa-ralin Veszprémnél! Két dél-afrikai versenyző autója egy bukkanósorozaton többször megpördült a levegőben és az útszéli árokban kötött ki. 2008. április 25. 12:28 Erwin Koeman a magyar labdarúgó válogatott új szövetségi kapitánya / Az MLSZ elnöksége elfogadta Kisteleki István elnök előterjesztését, így 2008. május 1-jétől a holland szakember irányítja válogatottunkat Az Magyar Labdarúgó Szövetség ma délután a Le Meridien szállóban tartott sajtótájékoztatón bemutatta a magyar labdarúgó válogatott új szövetségi kapitányát, az 1988-ban játékosként Európa-bajnokságot nyerő Erwin Koemant. Várhídi Pétert, a jelenlegi szövetségi kapitányt májustól továbbra is a szövetség fogja alkalmazni egy egyelőre nem tisztázott pozícióban. 2008. április 24. 17:29 Nyílt levél Mocsai Lajostól A Magyar Kupa-döntő után és a bajnoki finálé előtt Mocsai Lajos az MKB Veszprém KC vezetőedzője a Veszprém Kézilabda Fan Club hivatalos oldalán az alábbi nyílt levelet intézte a veszprémi szurkolókhoz, kézilabdabarátokhoz: 2008. április 24. 16:57 A harmadik nap után Peterhansel vezeti a „Magyar Dakart” / Veszprémbe ért a mezőny A Dabas-Veszprém közötti szakasz után továbbra is Stephane Peterhansel vezeti a Közép-Európa-ralit az autósoknál. Szalay Balázsék legjobb magyarként a 14. helyen autóznak. A motorosoknál Casteu megfontoltabb tempóval is bő másfélperces előnnyel vezeti a mezőnyt. A csütörtöki napon 210 km-es megpróbáltatás vár a versenyzőkre. 2008. április 23. 22:43 Fegyelmi határozatok a Magyar Kupa-döntő után / Komoly pénzbüntetések, hárommeccses eltiltás Bajusz Sándornak A múlt vasárnapi MKB Veszprém KC-Pick Szeged férfi kézilabda Magyar Kupa-döntő alkalmával lezajlott eseményeket követően pénzbüntetésekről és eltiltásról határozott mai tárgyalásán a Magyar Kézilabda Szövetség fegyelmi bizottsága, valamint versenybizottsága. 2008. április 23. 19:11 Hatalmas csatában alakult ki a legjobb nyolc mezőnye az amerikai profi hokiligában / Végig kiélezett párharcban keleten a Philadelphia Flyers, nyugaton a San Jose Sharks csatlakozott a főcsoportok elődöntőinek csapatai közé Immáron teljes az NHL rájátszásában a legjobb nyolc csapat kiléte. Meglepetésnek számít, hogy mindkét ágon a hatodik és az ötödik helyen kiemelt csapatok le tudták győzni a jobb alapszakasznak köszönhetően harmadik és negyedik helyen rangsorolt csapatokat. Így a papírformának ellentmondva búcsúzni kényszerült az Anaheim Ducks, a Minnesota Wild, a New Jersey Devils és a Washington Capitals. 2008. április 23. 14:33 Szávay Ági továbbra is a 13. a világranglistán / Arn Gréta, Czink Melinda és Nagy Kira van még az első kétszázban Szávay Ágnes több mint 100 pontot húzott be a charlestoni torna negyeddöntőjével, ezzel együtt maradt a helyén a világranglistán. Most kis pihenő következik számára, visszajön Európába a tengerentúlról, május elején Berlinben, majd közvetlenül utána Rómában ragad ismét ütőt a kezébe. Utána pedig következhet a Roland Garros, amelyen tavaly a második forduló volt a végállomás, de akkor selejtező után érte el ezt az eredményt, most pedig kiemeltként az első fordulóban egy papíron gyengébb ellenfél ellen kell megvédenie pontjait. 2008. április 22. 14:41 Finisbe ért a Veszprém megyei Utánpótlás Darts Bajnokság A szombati VI. fordulóban kialakult a végeredmény mind a négy bajnokságban a dartsosoknál. 2008. április 21. 15:28 Durva játékkal otthon tartotta a Magyar Kupát a Szeged / MKB Veszprém KC – Pick Szeged 22:27 (11:12) Hazai pályán 27:22-re nyert a Pick Szeged a címvédő MKB Veszprém KC ellen, s elhódította a 2008-as Magyar Kupát. A mérkőzés azonban elsősorban nem a nagyszerű csapatmunka, vagy a kiváló egyéni teljesítmények miatt marad emlékezetes, hanem a helyenként alattomos, durva, sportszerűtlen játékról, ütésekről, színészkedésről. S talán elfogultság nélkül állítható, hogy utóbbiakban a Tisza-partiak jártak élen. 2008. április 20. 16:09 Szávay Ági a páros után egyesben is búcsúzni kényszerült / Alize Cornet parancsolt álljt az újra erőre kapó magyarnak, ezzel ő jutott be Charlestonban az elődöntőbe Miután Szafina sérülése miatt visszaléptek a páros verseny harmadik fordulóinak küzdelmeitől, Ági vereséget szenvedett a világranglista 40. helyezettjétől, Alize Cornettől. Ezzel számára befejeződött a charlestoni torna, de elkönyvelhetjük mérlegelésképpen, hogy a magyar lány végre kiegyensúlyozottan tudja hozni újra a tőle elvárható megbízható teniszt. Csak így tovább, Ági! 2008. április 20. 7:35
közélet
A múlt héten több mint 77 ezren fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel A múlt héten 77 700-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a honlapján csütörtökön. Ez a szám az azt megelőző héten 60 500 volt. Hárompontos dobás az egészségért - a kislődi diákokat motiválták a veszprémi kosarasok A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója programsorozat egészségügyi roadshow-ja lassan a félidejéhez érkezett, ám a lendület töretlen. Szerdán Kislőd látta vendégül az eseményt, ahol a szűrővizsgálatok mellett a legnagyobb sikert ezúttal is a motivációs beszélgetés aratta, ahol a veszprémi kosárlabdázás két meghatározó alakja, Naményi Márk és Bonifert Bendegúz mesélt a helyi diákoknak a sportolói lét kihívásairól, a tanulás fontosságáról és a csapat erejéről. Lövöldözés volt egy szlovákiai iskolában Airsoft fegyverrel lövöldözött egy tanuló egy vágújhelyi (Nové Mesto nad Váhom) iskolában szerdán, az incidensben két másik iskolás könnyebb - helyszíni ellátást igénylő - sérülést szenvedett - jelentette hatósági közlésekre hivatkozva a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség. Megkezdte az NVI a választási értesítők postázását a 2026-os országgyűlési választásokra Az értesítőket az NVI nem csupán postán, hanem a választópolgár elektronikus tárhelyére is megküldi, amennyiben rendelkezik ilyennel. Pro Urbe-díjasok leigazolásával és piaci nyitással fordul rá az évre a megújult VKSZ Zrt. Futballhasonlattal azt is mondhatnánk, hogy az átigazolási szezonban a „VKSZ” Veszprémi Közszolgáltató Zrt. kiválóan igazolt, hogy ne csak stabilan védekezzen, de gólokat is lőjön. A veszprémi városüzemeltetés háza táján jelentős változások zajlanak: a cég neve egyszerűsödött, a vezetése átalakult, a stratégiai célok közé pedig bekerült egy merész, de szükségszerű elem, a piaci profittermelés. Erről beszélgettünk egy négyes interjú keretében Salga Balázs vezérigazgatóval, Szilágyi Balázs üzemeltetési igazgatóval, valamint a csapat két új ProUrbe-díjas stratégiai „igazolásával”, Dr. Mohos Gábor ügyvéddel és Lamos Péter építésszel. „Otthon és nyaraló”, avagy stratégiai víziók és rekorddöntő számok a régió turisztikai évadnyitóján Veszprém adott otthont kedden a régió turisztikai évadnyitójának, ahol a szakma krémje az Európa Sportrégiója 2026 címhez kapcsolódva tekintett a jövőbe. Míg Navracsics Tibor a Balaton társadalmi és gazdasági kettősségére, valamint az infrastrukturális kihívásokra helyezte a hangsúlyt, addig az MTÜ vezérigazgatója rekordokat döntő 2025-ös évről és új, célzott támogatásokról számolt be. Ingyenes nyelvtanulás, külföldi utak és egyetemi pluszpontok – elindult a jubileumi szemeszter a veszprémi MCC-ben Fennállásának 30. évfordulóját ünnepli a Mathias Corvinus Collegium (MCC), Veszprémben pedig a tizedik félévét kezdi meg a középiskolásoknak szóló tehetséggondozó program. A jubileum kapcsán Széplaki Lea régiókoordinátor tartott részletes tájékoztatót a diákoknak és szüleiknek arról a „svédasztalról”, amelyről a fiatalok kedvükre válogathatnak a jövőjük építéséhez. Megkezdődhet a kivitelezés a Veszprém-Ajka vasútvonalon Megkezdődhet a kivitelezés a Veszprém-Ajka vasútvonal 150 méteres szakaszán - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója kedden Facebook-oldalán. Spanyolország megtiltaná a 16 éven alattiak hozzáférését a közösségi médiához Spanyolország megtiltaná a 16 év alattiak hozzáférését a közösségi médiához, és további intézkedéseket tervez a biztonságos, demokratikus, alapvető jogokat tiszteletben tartó digitális környezet garantálására - jelentette be a spanyol kormányfő Dubajban, a kormányközi világtalálkozó (WGS) keddi plenáris ülésén. Csaknem háromszoros túljelentkezés az első, diplomához nem kötött állatvédelmi ösztöndíjprogramra Lezárult a jelentkezési időszak Magyarország első, diplomához nem kötött állatvédelmi ösztöndíjprogramjára, amelyet a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány indított el Ovádi Péter, állatvédelemért felelős kormánybiztos szakmai támogatásával. 
kézilabda
Hanusz Egon két góllal tért vissza Rennes-be A válogatott Hanusz Egon két góllal vette ki részét a Cesson-Rennes 34-26-os hazai győzelméből a Toulouse ellen a francia férfi kézilabda-bajnokság szerdai játéknapján. Nagy Benedek visszatér a spanyol élvonalba Nagy Benedek a szezon végén távozik a jelenleg német másodosztályú Balingen-Weilstetten férfi kézilabdacsapatától és újra a spanyol élvonalbeli Recoletas Atlético Valladolid játékosa lesz. Nagy László: továbbra is él a bizalom Chema Rodríguez felé Nagy László, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnökségi tagja kijelentette: továbbra is él a bizalom Chema Rodríguez, a férfiválogatott szövetségi kapitánya felé. Rodríguez: támadásban nem volt meg az állandóság Chema Rodríguez szövetségi kapitány szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott támadójátékában nem volt meg az állandóság és a szilárdság a vasárnap véget ért Európa-bajnokságon. Kézilabda Szuperkupa: augusztus 30-án, Székesfehérváron lesznek a meccsek Augusztus 30-án, a székesfehérvári MET Arénában rendezik a férfi és női kézilabda Szuperkupa-mérkőzéseket. Hosszabbított egyiptomi beállójával a One Veszprém A férfi kézilabda NB I-ben címvédő One Veszprém szerződést hosszabbított egyiptomi beállójával, Ahmed Adellel. Férfi kézilabda Eb: Dánia legyőzte Németországot a döntőben A társházigazda Dánia 34-27-re legyőzte Németországot a férfi kézilabda Európa-bajnokság vasárnapi döntőjében, vasárnap Herningben. Férfi kézilabda NB I/B: az FTC otthonában nyert a Veszprém Az éllovas Veszprém Handball Academy U21 négy góllal nyert a Ferencváros U21-es legénysége ellen a másodosztályú férfi kézilabda-bajnokság vasárnapi találkozóján. A sereghajtó Veszprémi Kézilabda KFT szombaton hazai környezetben maradt alul a Mezőkövesd vendéglátójaként. Férfi kézilabda Eb: a Szeged jobbszélsője bekerült az álomcsapatba A horvát Mario Sostaric, a Szeged jobbszélsője bekerült a férfi kézilabda Európa-bajnokság álomcsapatába. Férfi kézilabda vb-selejtező: Szerbiával vagy Litvániával találkoznak a magyarok Szerbiával vagy Litvániával találkozik a magyar férfi kézilabda-válogatott a jövő évi olimpiai kvalifikációs világbajnokság májusi selejtezőjében.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.