Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

sport

Megyei derbivel indul a férfi kézilabda-bajnokság / Sorsoltak a Nemzeti Bajnokság I. osztályában A tavalyi esztendőhöz hasonlóan a 2008/2009-es idény is a Balatonfüredi KC veszprémi vendégjátékával kezdődik. Pásztor István számára is bizonyosan pikáns lesz a találkozó, hiszen a királynék városából tizenöt év után távozó klasszis első füredi élvonalbeli meccsén éppen volt együttese ellen szerepelhet a vadonatúj Veszprém Arénában. 2008. július 8. 18:27 Wossaláék a Magyar Soling Bajnokok 2008. július 1-6. között rendezték meg a Balatonfüredi Szövetségi Kikötőben a Magyar Soling Bajnokságot. Az áprilisban Magyarországon megrendezett Soling Európa-bajnokság első helyezettje a Wossala György-Vezér Károly-Németh Péter hármas most megnyerte a Magyar Soling Bajnokságot is. A hét folyamán minden futamon az első helyen értek célba, így a vasárnapi futamon már nem is kellett elrajtolniuk. 2008. július 7. 20:20 Mányoki rekordot döntött / A fiatal zalaegerszegi úszó hosszában úszta át a Balatont Több éve kísérletezik Mányoki Attila, hogy hosszában átússza a Balatont. Tavaly például az időjárási viszontagságok miatt merték ki a tóból. Idén sikerült a kísérlet, a fiú rekordot döntött, megállás nélkül 25 óra 32 perc alatt úszta át, a hajóelterelés miatt, több mint 80 kilométeres távot. 2008. július 7. 16:22 Hormay Adrienn Európa bajnoki címet szerzett párbajtőrben / Nem tőle vártuk a kiugró teljesítményt, de mindenképpen bíztató formaidőzítése az Olimpia előtt bő egy hónappal A selejtezőből minden magyar továbbjutott, a legjobb 64 között azonban elvérzett az olimpiai résztvevő Mincza-Nébald Ildikó és Izsó Katalin is. A nyolc közé már nem sikerült a kétszeres olimpiai bajnok és a 2006-os világbajnokság győztesének, Nagy Tímeának sem bejutnia. 2008. július 7. 8:26 Kemény csapat: háromból három / Minőségi ellenfél ellen is működik a már majdnem tökéletes védelem 8:3-as győzelmet aratott, ezzel vezeti csoportját az olimpiai bajnok címvédő magyar válogatott a Malagában zajló Európa Bajnokságon. A második félidőben gólt sem kapva tudták behúzni a mérkőzést, ami jó előjel a Montenegró és Spanyolország elleni mérkőzések előtt. A másik csoportban az olaszok szintén nyerték mindhárom meccsüket, a szerbek meglepetésre csak 6:6-os döntetlenre voltak képesek Románia ellen. 2008. július 7. 8:09 Megkezdődött Mányoki rekordkísérlete Mányoki Attila megkezdte a Balaton-átúszási rekordkísérletét. 2008. július 6. 0:10 Elkezdődött a Vízilabda Európa Bajnokság / A férfiak megverték a világbajnokot, a nők döntetlent játszottak az olimpia bajnokkal Szombaton a férfiak megmutatták, hogy bő egy hónappal az Olimpia kezdete előtt megfelelő formában vannak, ugyanis egy 10:9-es győzelemmel kezdték Malagában az EB-t az éppen regnáló világbajnok, Horvátország ellen. Ezzel némiképp visszavágtak a Melbourne-i vereségért, a VB-döntőben ugyanis 9:8-cal dél-nyugati szomszédaink kerültek a világ tetejére. 2008. július 5. 22:24 Nagyszerű verseny a jubileumi Veszprém BFGoodrich Rallye / – a szabály az szabály – Óriási érdeklődés kíséri a 15., jubileumi Veszprém BFGoodrich Rallye eseményeit. A ralihoz a szerencse is odaszegődött az időjárás képében: a szél, illetve a kissé hűvös idő a strandolók egy részét is a kitűnően megközelíthető pályák mellé vonzza. 2008. július 5. 13:50 Ismét német sztárcsapattal találkozik a Veszprém / Sorsoltak a kézilabda Bajnokok Ligájában Ma este a göteborgi Scandinavium Arénában megtartották a kézilabda Bajnokok Ligája csoportbeosztását. A Veszprém a német Flensburggal, a Szeged pedig a horvát Zagreb mellett a KEK-döntős Rhein-Neckar Löwennel is megmérkőzhet a 2008/2009-es kiírásban. 2008. július 4. 21:15 25 000 lóerő az Óváros téren / Hamarosan rajtol a 15. Veszprém Rally Ma délután rajtol a 15. Veszprém Rally mezőnye az Óváros térről. A sok versenyző kedvenceként számon tartott murvás pálya a remények szerint idén is látványos versenyhez biztosít terepet. Az összesen 12 gyorsasági szakaszból álló, embert és gépet próbáló megmérettetés előkészítése során a szervezők nagy figyelmet fordítottak arra, hogy az autók a közönség számára minél hosszabb ideig láthatóak legyenek. A start előtt Takács Andrást, a Eurosol Racing Team veszprémi navigátorát kérdeztük a versenyről. 2008. július 4. 12:18 Japán sportolók a Veszprém megyében / füredi az edzőjük! A velencei főiskolai kézilabda világbajnokságra készülő japán diákok „táboroznak” Balatonfüreden. A sportolókat a Veszprém megyei közgyűlés elnöke és Balatonfüred alpolgármestere is meglátogatta egyik edzőmérkőzésén. 2008. július 4. 8:28 Balaton-átúszási rekordkísérlet / jöhet a rossz idő? Mányoki Attila tavaly tett kísérletet arra, hogy megállás nélkül elsőként ússza át a Balatont hosszában, ráadásul 24 órán belül. A kedvezőtlen időjárás miatt többször elhalasztott rajt után végre augusztus 10-én elindulhatott, azonban a nyár egyik legnagyobb balatoni vihara (és a vízirendészet) partra kényszerítette. 2008. július 1. 17:35 Szávay búcsúzott egyesben és párosban is / Nem jól alakult a hétfői nap számunkra; ki fogja megállítani Csenget? A világranglista 133. helyén lévő Cseng Csie szabadkártyával indult az idei wimbledoni tornán, ennek oka a korábbi sérülése volt, vagyis jobb játékos ő, mint azt a helyezése mutatja. Eddig inkább párosban remekelt, 2006 nyarán harmadik helyen állt a hagyományos ranglistán, egyéniben pedig az Estorilban és Stockhomban szerzett WTA győzelmének köszönhetően a 27 pozícióban. 2007-ben a Roland Garroson azonban csúnyán megsérült a bal bokája, ennek köszönhető mostani helyezése. A wimledoni szervezők azonban tudták, hogy milyen potenciál rejlik a 25 éves kínai játékosban, így engedélyezték indulását szabadkártyával. 2008. július 1. 9:56 EB 2008: Spanyolország Európa trónján / 44 év után sikerült újra világversenyt nyernie a spanyol válogatottnak A vasárnapi döntőben Fernando Torres 33. percben szerzett góljával fektette két vállra Németország csapatát a spanyol nemzeti tizenegy. A mérkőzés nagy részében hatalmas fölényben futballoztak Aragones fiai, akik 1964 után immáron másodszor ültek fel Európa futballjának a trónjára. 2008. június 30. 10:34
... 1413 1414 1415 1416 1417 ...
közélet
Állandó takarító személyzet lesz a vonatokon Minden vasúti IC-kocsin folyamatos lesz a takarítás, különösen a mosdókban, jelentette be Lázár János a Facebookon. Az építési és beruházási miniszter a vasúti szolgáltatások fejlesztése mellett a buszos közlekedés innovációjáról is beszélt, eszerint hamarosan ezer új, javában magyar gyártmányú buszt állítanak szolgálatba. Amikor állatok végzik el a hivatalok munkáját Cukiság-cunamiként tarolta le a hír a nemzetközi sajtót a napokban: hódok néhány nap alatt megépítették azt a gátat, amit a cseh hivatalok hét év alatt sem voltak képesek a kivitelezési fázisig eljuttatni. Parkolókat és lakásokat építtetne, a belváros rehabilitációját sürgeti a Híd a Városért A belvárosi rehabilitáció következő ütemének előmozdítására, az önkormányzati bérlakások számának bővítésére és további parkolóhelyek létesítésére tett javaslatot a Híd a Városért frakciója.  Több mint 82 ezren fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel a múlt héten Február 3. és 9. között 82 100-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) heti jelentésében csütörtökön a honlapján. Hozzátették: akut légúti fertőzés miatt 307 500-an keresték fel orvosukat. Navracsics Tibor: olyan államot építünk, amely mindig ott van és segíti a polgárokat Olyan államot építünk, amely mindig ott van és segíti a polgárokat a hétköznapi életben, vagy amikor bajba jutnak - mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter az önkormányzatok vis maior támogatásáról szóló oklevelek átadó ünnepségén, csütörtökön Budapesten. Földrengés volt Pannonhalma térségében Csütörtökre virradó éjjel 2,4 magnitúdójú földrengés volt Pannonhalma térségében - közölte HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma. Születésnapost köszöntöttek és a tavaszt várták az idősek otthonában Farsangi ünnepséget rendeztek a Török Ignác utcai idősek otthonában szerdán.  KISJÁTÉKFILM KÉSZÜL SZERELEMRŐL ÉS FELELŐS ÁLLATTARTÁSRÓL Magyarország egyetlen törvény által létrehozott állatvédelmi alapítványa, a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány, a Romis Mozi 2018 Kft. és A Fogadó koprodukciójában egy különleges kisjátékfilm készül 2025 tavaszán Zorka címmel. Az alkotás nemcsak a szerelem és csalódás érzelmi hullámvasútjára ülteti a nézőket, hanem észrevétlenül, finom utalásokkal a felelős állattartás fontosságára is ráirányítja a figyelmet, így egyszerre szórakoztat és gondolkodtat el. Az állatok nem csupán társaink, hanem a legnagyobb tanítómestereink is lehetnek hűség és felelősségvállalás kérdésében, amely tudás az emberi kapcsolatokban, párválasztásnál, családalapításnál is kamatoztatható. A készülő film kapcsán 2025. február 11-én sajtótájékoztatót tartottak Bicskén.  Eltéríthetetlen a stabil fejlődés útjáról a Pannon Egyetem Az elért eredményeknél csak a megvalósításra váró tervekből van több a Pannon Egyetemen, ahol annak ellenére, hogy országos szinten csökken az egyetemisták száma, az elmúlt három évben húsz százalékkal nőtt az aktív hallgatók aránya. A tavaly fennállásának hetvenötödik évfordulóját ünneplő felsőoktatási intézményben idén is lesz kerek születésnap, miközben folytatódnak az energetikai felújítások, amivel százmilliós nagyságrendben spórolnak a rezsiszámlán. Mindezek mellett pedig még nagyobb figyelmet szentelnek a tehetséggondozásnak, vagy ahogy az egyetem falain belül nevezik, tehetségmenedzsmentnek. Február 15-ig lehet jelentkezni a felsőoktatásba Február 15-én éjfélig lehet jelentkezni az ősszel induló alap-, osztatlan és mesterképzésekre, illetve felsőoktatási szakképzésekre a felvi.hu oldalon elérhető E-felvételiben - közölte az Oktatási Hivatal (OH) kedden az MTI-vel.
kézilabda
Európai kézilabdaligák: Pergel nyolc, Tóth Rajmond hat gólja Pergel Andrej nyolc találattal járult hozzá a CB Ciudad de Logrono 33-28-as hazai győzelméhez a hat góllal záró Tóth Rajmondot foglalkoztató Frigoríficos del Morrazo ellen a spanyol férfi kézilabda-bajnokság pénteki játéknapján. Pásztor Noémi távozik a CSM Bucuresti-től Az Európa-bajnoki bronzérmes Pásztor Noémi az idény végén távozik a román bajnoki címvédő és listavezető CSM Bucuresti női kézilabdacsapatától. Nyártól Hlavaty Tamás lesz Faluvégi Dorottyáék edzője Nyártól Hlavaty Tamás veszi át a Faluvégi Dorottyát foglalkoztató HB Ludwigsburg női kézilabdacsapatának irányítását. Bukaresti győzelmével újabb lépést tett a csoportgyőzelem felé a Veszprém Tizedik győzelmét aratta a férfi kézilabda Bajnokok Ligája A-jelű csoportjában a One Veszprém HC, amely a naptári év első fordulójának csütörtök esti meccsén magabiztos teljesítménnyel fektette két vállra a vendéglátó Dinamo Bucuresti együttesét. Dán válogatott jobbátlövőt igazol a Ferencváros női kézilabdacsapata Mette Tranborg személyében olimpiai bronzérmes jobbátlövőt igazol nyáron a bajnoki címvédő és listavezető Ferencváros női kézilabdacsapata - számolt be róla szerdán a dán TV2 Sport. Európai kézilabdaligák: Vámos csapata nyerte a francia női bajnokság rangadóját Az Európa-bajnoki bronzérmes Vámos Petra két góllal vette ki részét a címvédő és listavezető Metz HB 23-22-es hazai győzelméből a Brest Bretagne ellen a francia női kézilabda-bajnokság szerdai rangadóján. A Szeged otthon kikapott a PPD Zagrebtől a BL-ben A Szeged meglepetésre házigazdaként 27-26-ra kikapott a horvát PPD Zagrebtől a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének 11. fordulójában, szerdán. A Veszprém hazai pályán juthat négyes döntőbe az új ifjúsági kézilabdaligában Az új európai férfi ifjúsági kézilabdaliga négy selejtezőtornájának egyikét április 15-16-án a Veszprém Arénában rendezik. Ludovic Fabregas: Komoly kihívás vár ránk Bukarestben! Csütörtökön Bukarestben lép pályára a One Veszprém HC a Bajnokok Ligája csoportkörében. A csapat francia válogatott beállósa, Ludovic Fabregas a klub hivatalos honlapjának nyilatkozott a mérkőzéssel kapcsolatban: elmondta, nehéz feladat vár a csapatra a román fővárosban. Férfi kézilabda Európa-liga: vereséggel kezdte a második csoportkört a Tatabánya A Tatabánya 35-28-ra kikapott kedden a francia Fenix Toulouse otthonában a férfi kézilabda Európa-liga második csoportkörének első fordulójában.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.