2023. június 7.
//
Róbert névnap

PR cikk

Ismét brikettel segített az Erzsébet-program
A tavalyi nagy sikert követően az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt. idén ismét meghirdette fűtéstámogatási pályázatát, amelyre az ország 47 leghátrányosabb kistérségének alap- és középfokú oktatási intézményei jelentkezhettek. A jelentkezés feltétele egyebek között az volt, hogy az iskolák megfelelő kazánnal és fedett tárolóhellyel rendelkezzenek.
Az Erzsébet-program idén 145 ezer emberen segített
A Kormány által támogatott Erzsébet-program több mint negyedmillió ember nyaralását, pihenését segítette. Ezzel nemcsak Magyarországon számít az elmúlt 20 év legkiemelkedőbb szociális programjának, de egész Európában egyedülálló.
Nyerjen jegyet az 5 éves Arénába!
Nyerjen jegyet az 5 éves Arénába!
Egészen konkrétan Magna Cum Laude páros koncertbelépőt sorsolunk ki a helyesen válaszolók között. Játszani szerda délig ér.
Csak idén nyárra búcsúzott az Erzsébet-tábor
Rengeteg kalanddal és új élményekkel telve kezdhették meg az iskolát az Erzsébet-táborokban szünidejük egy részét töltő gyerekek. A nyár folyamán nyolc helyszínen, tíz héten keresztül több mint 40 ezer diák nyaralt. A táborok bár véget értek, ősszel folytatás következik, amikor kiránduló iskolások érkeznek az Erzsébet Táborokba.
Természettudományos labor az Ipariban
Óvodafejlesztés Veszprémben
Megkezdődtek a gyulafirátóti csapadékvíz-elvezetés munkálatai
Humánerőforrás fejlesztés a Steven-System Kft-nél.
... 145 146 147 148 149 ...