Menesztette a Magyar Posta elnökét Kapitány István
Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter péntek délelőtt bejelentette, hogy visszahívta Dr. Láng Gézát a Magyar Posta Zrt. igazgatóságának elnöki tisztségéből. A társaság igazgatósága ezzel egy időben megszüntette Láng vezérigazgatói munkaviszonyát is.
Medúzarajok miatt állt le újra Franciaország egyik óriás-atomerőműve
Különös okból kellett ismét leállítani Franciaország egyik legnagyobb atomerőművét, ugyanis hatalmas medúzaraj árasztotta el a hűtőrendszer vízbevezető szűrőit. A történetben az a legmeglepőbb, hogy a Gravelines atomerőművel pontosan ugyanazon a napon történt meg a probléma, mint egy évvel korábban.
Hová tűnt az Ülő lány?
Több veszprémi is észrevette az elmúlt időszakban, hogy eltűnt a Laczkó Dezső Múzeum előtti parkból Csikász Imre egyik legismertebb alkotása, az Ülő lány. A szobor azonban nem tűnt el.
A lánglovagok és civilek harca a Veszprém melletti tűzzel
Képriportunk az Öskü és Sóly között tomboló tűz oltásáról.
Így ünnepel Veszprém augusztus 20-án: Szent István-napi programokkal készül a város
Hamarosan ismét nemzeti ünnepünk kerül a középpontba, augusztus 20-án Veszprémben is ünnepi programokkal várják a város lakóit. A Szent István-napi rendezvényekre minden veszprémit szeretettel vár az önkormányzat.
Napfogyatkozás a Balaton felett, még egy repülő is beleszállt a tökéletes pillanatba
Különleges látvány fogadta szerda este a Balatonakarattyai magaspartra érkezőket: a lenyugvó Napot fokozatosan takarta el a Hold, miközben a Balaton túloldala rajzolódott ki a háttérben. Fotósunknak, Szalai Csabának ráadásul sikerült elkapnia azt a pillanatot is, amikor egy repülőgép húzott el közvetlenül a fogyatkozó napkorong előtt.
'Sok szerencsét!' – üzente a Külügyminisztérium a Szicíliában rekedt magyaroknak
Több száz magyar turista rekedhetett Szicíliában az Etna fokozott vulkáni aktivitása miatt, miközben a hazajutás egyre nehezebbé vált. A cataniai repülőtér forgalmát átmenetileg teljesen felfüggesztették, a vonatok megteltek, autót bérelni pedig szintén alig lehetett. A bajba jutott magyarok közül többen a magyar külképviselettől is segítséget kértek, érdemi segítség nélkül.
Tényleg kiürül a Balaton? Megnéztük, mit mondanak a számok
Drága a lángos, üresek a strandok, eltűntek a turisták, szinte nincs olyan balatoni nyár, amikor ne jelennének meg hasonló állítások. A Központi Statisztikai Hivatal számai alapján azonban egészen más kép rajzolódik ki. Turistából nem lett kevesebb, sőt. Valami azonban tényleg változik a Balatonnál.
Élőlánccal kerestek egy vízben eltűnt 5 éves kisfiút a siófoki strandon
A keresésbe a mentők és a fürdőzők is bekapcsolódtak, egy óra múlva egy igencsak váratlan helyen, épségben találták meg a gyereket.
Már járható a 8-as főút és közlekednek a vonatok is az ösküi tűznél
Még dolgoznak a tűzoltók, de már járható a 8-as főút és közlekednek a vonatok is Veszprém vármegyében, az ösküi tűznél - közölte a Mávinform és a rendőrség csütörtök reggel.