Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. szeptember 25. Eufrozina
Veszprém
9°C
2026. szeptember 25. Eufrozina
Veszprém
9°C

ország-világ

Cseh a MÚSZ vizsgálóbizottságában, Czene is állást foglalt Cseh a MÚSZ vizsgálóbizottságában, Czene is állást foglalt Az olimpiai ezüstérmes, világbajnok Cseh László is tagja annak a bizottságnak, amely a versenyzők gondjait igyekszik feltárni az elmúlt napok történései nyomán, s amelynek összetételét pénteken hozta nyilvánosságra a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöksége. Közben Czene Attila is Gyárfás Tamás szövetségi elnökkel szemben foglalt állást. 2016. november 18. 12:10 Úszószövetség vita: Összefoglaló Úszószövetség vita: Összefoglaló A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) vezetése konkrétumokat vár azzal kapcsolatban, hogy a versenyzőknek milyen gondjaik vannak. 2016. november 18. 11:04 Világnézeti és látásmódbeli különbség Világnézeti és látásmódbeli különbség A több sportolót, köztük a rövidpályás világ- és Európa-bajnok Bernek Pétert is képviselő Strongaa Management vezetői szerint elsősorban világnézeti és látásmódbeli különbség van a versenyzők és a Magyar Úszó Szövetség között. 2016. november 18. 10:54 A PSG-t fogadja a Veszprém A PSG-t fogadja a Veszprém A hétvégi és a következő fordulóban a francia PSG elleni két csatában eldől, hogy az előző idényben döntős Veszprémnek marad-e esélye a csoportelsőségre, vagy pedig a kieséses szakaszban extrakört kell mennie, hogy bejusson a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe. 2016. november 18. 10:20 Osztrák elnök vezeti az EHF-et Osztrák elnök vezeti az EHF-et Csütörtöktől új elnök, az osztrák Michael Wiederer vezeti az Európai Kézilabda Szövetséget (EHF), amelynek végrehajtó bizottságába egy magyar tag, Horváth Gabriella is bekerült. 2016. november 17. 20:18 A Lánchíd látható a budapesti logóban A Lánchíd látható a budapesti logóban Ünnepélyes keretek között bemutatták szerdán a 2020-es labdarúgó Európa-bajnokság budapesti logóját, amelyben a Lánchíd látható. 2016. november 17. 18:39 Biros Péter az Eger kézilabdacsapatában Biros Péter az Eger kézilabdacsapatában Az Eger kézilabdacsapatában lép pályára Biros Péter háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó. 2016. november 17. 15:54 A MÚSZ vezetősége konkrétumokat vár A MÚSZ vezetősége konkrétumokat vár A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) vezetése konkrétan szeretné tudni, hogy az úszással kapcsolatosan milyen gondjaik vannak a versenyzőknek. "A sportolók névvel, de akár anonim módon is elmondhatják: kit mi segítene abban, hogy még az eddigieknél is jobb eredményt érhessenek el. A felmérés eredménye nyilvánosságra kerül" - írta a testület az MTI-hez eljuttatott csütörtöki közleményében. 2016. november 17. 15:41 A két Verrasztó is csatlakozott Hosszúékhoz A két Verrasztó is csatlakozott Hosszúékhoz Verrasztó Evelyn és Dávid is csatlakozott a Magyar Úszó Szövetséget (MÚSZ) bíráló Hosszú Katinkához és Gyurta Dánielhez. 2016. november 17. 15:38 Gyurta: nem szorulok közvetítőre Gyurta: nem szorulok közvetítőre Gyurta Dániel fenntartja az úszószövetséget is bíráló szerda délutáni nyilatkozatát, egyúttal leszögezi, nincs rászorulva arra, hogy harmadik fél adja a szájába a szavakat. 2016. november 16. 21:32 Gyárfás Tamás: nem mondok le Gyárfás Tamás: nem mondok le Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke nem mond le, még ha ezt keddi nyílt levelében - melyben több pontban bírálta magát a szövetséget is - szorgalmazta is a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka. 2016. november 16. 14:36 Király: az első mérkőzéstől az utolsóig emlékezetes volt Király: az első mérkőzéstől az utolsóig emlékezetes volt Az elsőtől az utolsó mérkőzésig emlékezetes volt a magyar labdarúgó-válogatottban eltöltött időszak Király Gábor számára, aki kedden este a svédek ellen 2-0-ra elvesztett budapesti felkészülési mérkőzésen búcsúzott a nemzeti csapattól. 2016. november 16. 12:22 Hargitay András: a párbeszéd hiányzik Hosszúékkal Hargitay András: a párbeszéd hiányzik Hosszúékkal Hargitay András szövetségi kapitány szerint Hosszú Katinkával és edző-férjével, Shane Tusuppal a Magyar Úszó Szövetség minden erőfeszítése ellenére sincs igazi kapcsolat, márpedig a problémák megoldásához párbeszédre volna szükség. 2016. november 16. 11:55 Hazai vereség Királyék évzáró búcsúmérkőzésén Hazai vereség Királyék évzáró búcsúmérkőzésén A magyar labdarúgó-válogatott kedden este 2-0-ra kikapott a svéd csapattól barátságos mérkőzésen, idei utolsó fellépésén. 2016. november 15. 21:57
... 535 536 537 538 539 ...
közélet
Aranyosvölgy védelme és a felelős gazdálkodás állt a szeptemberi közgyűlés középpontjában Nem született meglepetés a csütörtöki közgyűlésen, a testület megszavazta, amit a polgármester is támogatott: Aranyosvölgy kapcsán elrendelték a változtatási tilalmat. A testület ezen felül határozott a költségvetés korrekciójáról a vártnál jóval kevesebb adóbevételek miatt, továbbá jóváhagyták a V-Busz új, az üzemeltetési költségekhez igazodó, de országos viszonylatban továbbra is kiemelten kedvezményes díjszabását is. Újraindul a Népszabadság 2026. október 8-án, tíz évvel a megszűnése után újra megjelenik a Népszabadság. A lap online közéleti hírlapként indul újra, emellett hetente nyomtatott kiadvánnyal is jelentkezik. A megújuló újság a magyar és a nemzetközi közélet eseményei mellett társadalmi és gazdasági kérdésekkel, elemzésekkel, riportokkal és interjúkkal foglalkozik. Veszprém image filmje a legjobbjak között, sorsáról mi szavazhatunk A 27. Internet Hungary Konferencia pályázatának legjobbjai közé bekerült a Veszprém Tourinform image filmje, az „Ezer év, új ritmus” című alkotás is, aminek sorsa közönségszavazáson dől el.  STEM Akadémia a Pannon Egyetem Mérnöki Karán: élményből inspiráció, kíváncsiságból tudás A tehetséggondozás mindig is kiemelt szerepet töltött be a Pannon Egyetem életében. A Pannon Egyetem Mérnöki Karának célja, hogy a fiatalokban már meglévő természettudományos és műszaki érdeklődést tovább erősítse, és élményeken keresztül mutassa meg számukra a STEM-pályák, a természettudományok, a technológia, a mérnöki tudományok és a matematika izgalmas világát. A Pannon Egyetem Mérnöki Karának Polinszky Tehetséggondozó Programja: út az egyetemi tehetséggondozástól a kutatásig A Pannon Egyetem Mérnöki Kara kiemelt figyelmet fordít a tehetséggondozásra és a jövő mérnökgenerációjának szakmai, tudományos és személyes fejlődésére. Ennek jegyében működik a Polinszky Tehetséggondozó Program, amely a középiskolás diákoktól a doktorandusz hallgatókig kínál fejlődési, kutatási és szakmai lehetőségeket. A program célja, hogy a tehetséges fiatalok számára olyan szakmai és tudományos környezetet biztosítson, amelyben érdeklődésüknek megfelelően elmélyíthetik tudásukat, kipróbálhatják magukat a kutatásban, és fokozatosan felkészülhetnek a mérnöki, kutatói és szakmai életpályára. Magyarország leghamarabb 2033-ban vezetheti be az eurót Magyarország leghamarabb 2033-ban vezetheti be az eurót, az euróövezeti csatlakozás legnagyobb akadálya az államháztartási kritériumok teljesítése az Equilor Befektetési Zrt. elemzőinek értékelése szerint. Amikor a fejlesztés a baj: tiltakozás volt a veszprémi beruházások ellen Szerdán megtartották Veszprém történetének egyik legfurcsább demonstrációját, ahol nem valamelyik fejlesztés elmaradása miatt, hanem éppen a tervezett, vagy már elindult beruházások ellen tiltakozott helyiek egy csoportja. Az eseményen nem várt résztevevőként maga a polgármester is megjelent. Kibertámadás érte az FBI-t: ügynökök ezreinek személyes adatai kerülhettek ki Bosszúhadjáratot indított egy hírhedt zsarolócsoport az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda ellen. A támadók állítólag sikeresen behatoltak a hatóság toborzási rendszerébe, és munkatársak ezreinek – köztük a családtagjaiknak – az érzékeny információit szerezték meg. Az Európai Bizottság 4,2 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadítását javasolja Magyarország számára Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szemben 2022-ben, a jogállamisági feltételességi eljárás keretében elrendelt intézkedéseket, ezzel 4,2 milliárd eurónyi kohéziós forrás válhat ismét elérhetővé Magyarország számára, valamint helyreállhat az érintett magyar egyetemek hozzáférése az Erasmus+ és a Horizont Európa programokhoz - közölte a brüsszeli testület szerdán. Kitűzték az időközi önkormányzati választás időpontját Zircen A voksolást december 6-án tartják meg, a helyiek polgármestert és önkormányzati képviselőket is választhatnak,  miután a képviselő-testület szeptember 16-án kimondta a feloszlását.
sport
Rossi: a hiányzók lehetőséget is jelentenek mások számára Marco Rossi szövetségi kapitány szerint az egyaránt combsérüléssel bajlódó Sallai Roland és Varga Barnabás hiánya egyben lehetőséget is jelent mások számára a magyar labdarúgó-válogatottban, amely pénteken hazai pályán Ukrajna ellen kezdi meg szereplését a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban. Szoboszlai: vannak olyan játékosok, akiknek elő kell lépniük A csapatkapitány Szoboszlai Dominik szerint a hiányzó kulcsjátékosok távollétében másoknak kell előlépniük annak érdekében, hogy a magyar labdarúgó-válogatott jól szerepeljen a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban soron következő négy mérkőzésen, így a pénteki, Ukrajna elleni hazai találkozón is. Huszonhat góllal nyert a klub-vb selejtezőjében a Veszprém A One Veszprém csoportkörbe jutott az Egyiptomban zajló férfi klub-világbajnokságon, miután a szerdai selejtezőben 45–19-re legyőzte az ausztrál Sydney Uni Handball együttesét. A nagy hiányzók nélkül is fontos lenne a jó rajt a Nemzetek Ligájában A magyar labdarúgó-válogatott számára rendkívül fontos lenne a jó rajt a Nemzetek Ligája másodosztályát jelentő B divízióban, de nagy hiányzói miatt ez nehezebbnek ígérkezik pénteken Ukrajna ellen a Puskás Arénában. Futsal vb-selejtező: Nyíregyházán kezdi a sorozatot a magyar válogatott A magyar férfi futsalválogatott Nyíregyházán fogadja Svédországot a világbajnoki selejtezősorozat első fordulójában, október 15-én. Elhunyt Konkoly Tamás Hosszan tartó, súlyos betegség után elhunyt Konkoly Tamás, a Győri ETO és a Balatonfüredi KSE korábbi játékosa, a Győri Audi ETO utánpótlásedzője, sportmunkatársa. MotoGP: a Balaton Park változatlanul készen áll, a Hungaroring érdemben nem tud nyilatkozni A gyorsaságimotoros-világbajnokság és a Superbike-vb magyarországi futamainak tavaly és az idén otthont adó Balaton Park Circuit sajnálatát fejezte ki, hogy 2027-ben nem lesz MotoGP-verseny az országban, ugyanakkor jelezte, változatlanul készen áll a sorozat és a mezőny vendégül látására. A promóteri feladatokat idén ellátó Hungaroring Sport Zrt. a további tervekről érdemben nem tudott nyilatkozni. A diákok nem viselhetnek sportmezeket egy francia iskolában Az egyre gyakoribbá váló konfliktusok miatt a diákok nem viselhetnek sportmezeket a francia Nemours kisváros Honoré-de-Balzac állami középiskolájában. Nyolc nap alatt öt mérkőzés várhat a Veszprémre a klub-vb-n Csütörtöktől jövő csütörtökig öt mérkőzés várhat a Veszprémre az Egyiptomban sorra kerülő férfi kézilabda klubvilágbajnokságon. Nemzetek Ligája: közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik A Nemezetek Ligája 2026/27-es idényének csütörtöktől szombatig tartó első fordulójával közvetetten megkezdődik a 2028-as labdarúgó Európa-bajnokság selejtezősorozata is.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.