Ha fontos játékosok kiesnek, mindig nagyon nehéz gondoskodni a pótlásukról, mert a minőség az minőség. Persze ha minden posztra két minőségi futballistával rendelkeznénk, akkor egyszerű dolgunk lenne. De ha kiesik néhány kulcsjátékosunk, akkor ez lehetőséget is jelent. Az, hogy a pohár félig tele, vagy félig üres lesz, a srácok reakcióján múlik
- mondta a sérültek kapcsán az olasz szakvezető, akinek a reményei szerint a két klasszis pótlása plusz motivációt jelent majd a tanítványainak.
Most megmutathatják, mit tudnak és hova árazzák be magukat nemzetközi szinten, főleg a csoportban a legelőkelőbb helyen rangsorolt Ukrajna ellen. Éppen ezért soha nem siratom a hiányzókat, úgyhogy most sem fogom, mert pozitív módon kell rá reagálni.
Rossi azt elismerte, hogy a kiesők miatt taktikailag is változtatni kell, mert nekik olyan képességeik vannak, amiket szinte lehetetlen pótolni, példaként említette Varga fejjátékát, melyet egész Európa egyik legjobbjaként jellemzett.
Rossi megjegyezte, emiatt például a hosszú felívelt labdák kevésbé lesznek működőképesek, így más stratégiát kell majd követni. Sallai esetében úgy vélte, több lehetősége van a pótlására, de az nem elvárható, hogy ugyanazokat a készségeket kapja majd a helyettesétől.
Az ukrán csapat egyedi sajátosságait már bemutattuk a játékosoknak. Ez a válogatott már sokszor bebizonyította, hogy soha nem a csapat értéke dönti el a mérkőzést. Azt nem tudom megígérni, hogy megszerezzük a három pontot, de azt igen, hogy mindent megteszünk érte
- tért át a pénteki találkozóra Rossi.
Ez hiába egy négymeccses sorozat, mindig az a mérkőzés a legfontosabb, amelyik előtted van. Kiváltképpen az edzőknek, hiszen nekünk bármelyik akár az utolsó lehet, ezért minden alkalommal a falig el kell menni.
Rossi elárulta, az újoncok koncentráltak, jól összpontosítanak, a hozzáállásuk kifogástalan, senkire nem panaszkodhat. Megjegyezte, mivel négy találkozó előtt állnak, így a keretből majdnem mindenki lehetőséget kaphat.
A Puskás Arénában várhatóan telt ház előtt pénteken 20.45-kor az angol Jarred Gillett sípjelére kezdődik a magyar-ukrán találkozó, amelyet az M4 Sport és a Nemzeti Sportrádió élőben közvetít.
A magyar válogatott várható kezdőcsapata az MTI szerint:
Tóth B. - Bolla, Orbán, Csinger, Kerkez - Schäfer, Vitális - Tóth A., Szoboszlai, Redzic - Lukács

