Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

labdarúgás

Pető Tamás a VFC USE új szakmai vezetője Pető Tamás a VFC USE új szakmai vezetője A VLS Veszprém vezetőedzőjét, Pető Tamást nevezték ki a Veszprémi Foci Centrum Utánpótlás SE szakmai igazgatójának. A korábbi válogatott labdarúgó Lantai Balázs feladatkörét veszi át a közép-dunántúli bázis élén. 2020. július 7. 19:55 Nyolc műfüves focipályával gazdagodik Veszprém megye Nyolc műfüves focipályával gazdagodik Veszprém megye A Magyar Labdarúgó-szövetség infrastrukturális fejlesztésének köszönhetően közel 200 milliós pályaberuházás valósulhat meg a megyében őszig. A tervezett pályákból négy Veszprémben, szintén négy a környező településeken lelhet otthonra. A szövetség városunk élvonalbeli futsalcsapatával, illetve a szakképzési centrummal is együttműködik majd szakmai partnerként. 2020. július 7. 13:06 Felber Patrik és Kiliti Róbert felhagyott a labdarúgással Felber Patrik és Kiliti Róbert felhagyott a labdarúgással Két helyi nevelésű labdarúgó, Felber Patrik és Kiliti Róbert is jelezte a VLS Veszprém vezetősége felé, hogy nem kívánja folytatni aktív pályafutását. Így a megyeszékhely NB III-as együttese elvesztette védősorának két alapemberét a soron következő idényre. 2020. július 1. 13:15 Gyermekkorunkat őrzik a veszprémi grundfocipályák Gyermekkorunkat őrzik a veszprémi grundfocipályák Nincs még programotok a vasárnapi ebéd után? Akkor hadd adjunk nektek egy tanácsot: baseball sapkát a kobakra, vizet, labdát a tatyóba és fogjátok meg gyermekeitek kezét. Látogassatok el velük olyan veszprémi helyszínekre, ahonnan anno lehorzsolt térddel tértetek haza, másnap mégis alig vártátok az újabb kalandokat. 2020. július 2. 12:00 Rossi örül, hogy az újrakezdés nem Bulgária ellen lesz Rossi örül, hogy az újrakezdés nem Bulgária ellen lesz Marco Rossi szövetségi kapitány örül annak, hogy tíz hónap után nem a bulgáriai Európa-bajnoki pótselejtező lesz a magyar labdarúgó-válogatott első mérkőzése. 2020. június 18. 17:37 Mind a 12 Eb-rendező maradt, ősszel lesz a pótselejtező Mind a 12 Eb-rendező maradt, ősszel lesz a pótselejtező A jövő évre halasztott labdarúgó Európa-bajnokság mind a 12 helyszíne, köztük Budapest vállalta a 2021-es rendezést is, így a magyar fővárosban az eredeti terveknek megfelelően három csoportmérkőzésre és egy nyolcaddöntőre kerül sor. 2020. június 17. 16:50 Budapesten lesz az Európai Szuperkupa Budapesten lesz az Európai Szuperkupa Szeptember 24-én Budapesten, a Puskás Arénában rendezik a Bajnokok Ligája és az Európa-liga győztesének összecsapását, azaz a labdarúgó Európai Szuperkupáért kiírt mérkőzést. 2020. június 17. 16:47 Kötődnek hozzá, akár az édesanyjukhoz Kötődnek hozzá, akár az édesanyjukhoz Az óvodások nemcsak a labdarúgást választják, hanem a személyt is, aki mellett biztonságban érezhetik magukat. Fontos számukra, hogy ki az, aki szeretettel bánik velük, aki mellett a pályán is otthonra lelnek – vélekedett a Szilágyi Erzsébet Általános Iskola testnevelője, Varga Tünde, akit kiemelkedő egyesületi és intézményi tevékenységéért a Magyar Labdarúgó Szövetéség is díjazott. 2020. június 17. 17:14 Kispályás nyári tornasorozatot szervez a VKL – vasárnapig lehet jelentkezni Kispályás nyári tornasorozatot szervez a VKL – vasárnapig lehet jelentkezni Júniusi és júliusi versenynapokkal, junior és szenior kategóriákban szervez négyállomásos tornasorozatot a Veszprémi Kispályás Liga nemcsak igazolt csapatoknak, hanem baráti társaságoknak is. Az Erdész utcai sportkomplexumban rendezendő versenynapokra vasárnapig lehet jelentkezni. 2020. június 11. 12:43 Bepillantást nyertünk a VLS Veszprém edzésébe Bepillantást nyertünk a VLS Veszprém edzésébe A VLS vezetőedzője, Pető Tamás és segítői a kijárási korlátozás feloldását követően rögvest munkába is álltak. Azóta minden héten négy alkalommal tartanak közel háromórás foglalkozásokat azoknak a veszprémi felnőtt labdarúgóknak, akik ezt igénylik. Mindeközben pedig a VFC USE fiataljairól sem feledkeztek meg: az alázatos, tehetséges gyermekeknek lehetőséget biztosítanak arra, hogy rutinos közegben is bizonyítsanak. 2020. május 28. 16:43 További Európa-bajnoki mérkőzésekre pályázna az MLSZ További Európa-bajnoki mérkőzésekre pályázna az MLSZ A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) további Európa-bajnoki mérkőzésekre pályázna, amennyiben néhány házigazda visszamondaná a rendezést a jövő évi torna előtt. 2020. május 23. 9:53 Tóth Bence sosem felejti, honnan indult Tóth Bence sosem felejti, honnan indult Alapembernek számított a korosztályos-válogatottakban; mindössze tizenkilenc éves volt, amikor tehetségével már arra is rászolgált, hogy a felnőtt nemzeti tizenegyben is bemutatkozhasson. Bajnok lett a Puskással a másodosztályban, majd a Videotonnal az élvonalban is. Elmondása szerint mégis a kezdetekre, a Veszprémben töltött közel tíz évre a legbüszkébb. 2020. május 20. 15:47 Az előző évszázad klubmeccse, Puskás négy gólja az M4 Sporton Az előző évszázad klubmeccse, Puskás négy gólja az M4 Sporton Az élő közvetítések visszatértével sem marad abba a múltidézés az M4 Sporton: hétfőn 19.15-től ismét egy legendás mérkőzést, azt a napra pontosan 60 évvel korábban megrendezett Real Madrid-Eintracht Frankfurt BEK-döntőt tűzte műsorára a közszolgálati sportcsatorna, amelyen Puskás Ferenc négy gólt szerzett. 2020. május 17. 21:45 Az élvonalban bizonyítana a veszprémi labdarúgó Az élvonalban bizonyítana a veszprémi labdarúgó Közel tíz évet futballozott Hollandiában, közben végigjárta a magyar korosztályos-válogatottakat. A PSV Eindhoven U23-as csapatának a felnőtt másodosztályban elért harmadik helyéhez góllal járult hozzá a tavalyi évadban. Anyanyelvi szinten beszél hollandul is, ő mégis saját hazáját választotta. A VFC USE nagy ígéretével, Kun Bertalannal beszélgettünk. 2020. május 14. 14:00
... 172 173 174 175 176 ...
közélet
Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e Már idén munkaszüneti nap lesz december 24-e, az Országgyűlés 193 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta a javaslatot. Ki, mikor, miért, mennyiért - a polgármester a Veszprém TV-ben élőben állt a kérdések elé Aranyosvölgy múltja, jelene, jövője; ingatlaneladások Veszprémben - ki, mikor, miért, mennyiért - a városi közéletet foglalkoztató legfontosabb témák közül több is előkerült a Veszprém televízió hétfő esti rendhagyó magazinműsorában, ahol Porga Gyula polgármestert ezúttal Herendi Gábor, a televízió főszerkesztője mellett két másik helyi újságíró, Szalóki Viktor, a 82nullanulla társalapítója, valamint a Vehír főszerkesztője, Hajas Bálint kérdezte. Cikkünkben vágatlanul megmutatjuk a beszélgetést. A Deák Iskolából érkezik az új tankerületi vezető A veszprémi Deák Ferenc Általános Iskola jelenlegi igazgatója, Horváth Szilárd kapta meg a Veszprémi Tankerületi Központ vezetését. November 5-én kezdi meg munkáját az új tisztségben. A kinevezés egy országos vezetőváltási folyamat része, amelyet az oktatási tárca a tankerületek működésének szemléletváltásával köt össze. Sonnevend Pál az Alkotmánybíróság új elnöke Sonnevend Pált választotta az Alkotmánybíróság (Ab) elnökévé a testület hétfői teljes ülése titkos szavazással - közölte honlapján az Ab. Többletből hiányba fordult a Balaton vízgyűjtő területének éves vízegyenlege A Balaton vízgyűjtő területének éves vízegyenlege a hosszú távú trendek alapján többletből hiányba fordult, a felborult évszakos egyensúly miatt pedig egy átlagos csapadékú tél már nem képes pótolni a nyári vízhiányt – derül ki Szabó Péter meteorológus legfrissebb elemzéséből, amely a Másfélfok - Éghajlatváltozás közérthetően című szakportálon jelent meg kedden. Kirúgták Ókovács Szilvesztert az Operaházból Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter november 2-i hatállyal megszüntette Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatójának munkaviszonyát. A döntésre az intézményben lefolytatott átvilágítás megállapításai alapján került sor - közölte a minisztérium hétfőn az MTI-vel. Bombafenyegetés miatt magyar Gripen biztosította egy repülőgép leszállását Budapesten Bombafenyegetés miatt a Magyar Honvédség egyik Gripen vadászgépe biztosította hétfőn egy utasszállító repülőgép leszállását Budapesten. A Wizz Air azt közölte, hogy a London-Luton-Szófia járatát a repülés közben érkezett bombafenyegetés miatt Budapestre irányították át, ám az utasok és a repülőgép átvizsgálása során fenyegetést jelentő kockázatot nem találtak. Akár 90 százalékos kedvezménnyel is megtéveszthetik a vásárlókat, figyelmeztet a GVH Még hetek vannak hátra a Black Fridayig, de az üzletek és a webáruházak már javában hirdetik az akcióikat. A Gazdasági Versenyhivatal szerint azonban nem árt óvatosnak lenni, a hatalmas kedvezmények mögött ugyanis könnyen megtévesztő ajánlatok rejtőzhetnek. A tavalyi ellenőrzéseken több tucat szabálytalanságot találtak, a hatóságok pedig idén is kiemelten figyelik a kereskedőket. Megnéztük, milyen trükkökkel találkozhatunk, és hogyan ellenőrizhetjük, hogy valóban jól járunk-e egy vásárlással. XIV. Leó pápa fogadja Udvardy György érseket és a magyar katolikus püspöki kar tagjait XIV. Leó pápa külön audiencián fogadja a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjait a november 3. és 7. közötti "ad limina" látogatás alkalmával, amely napokban magyar nyelvű misét mutatnak be az összes római pápai bazilikában - osztotta meg a látogatás programját Törő András, a Pápai Magyar intézet rektora az MTI-vel hétfőn. Benyújtotta lemondását a belga miniszterelnök Benyújtotta lemondását Bart De Wever belga kormányfő Fülöp királynak hétfőn, miután a kormánykabinetnek nem sikerült megállapodnia a 2027-es belga szövetségi költségvetésről - tájékoztatott a Le Soir című, francia nyelvű belga napilap.
sport
Magyar labdarúgó-válogatott: három újonc, köztük Urblík József is a keretben Marco Rossi szövetségi kapitány három újoncot, köztük Urblík Józsefet is meghívta a magyar labdarúgó-válogatott következő két Nemzetek Ligája-mérkőzésre készülő keretébe. Emil Nielsen cáfolta, hogy elhagyná a Veszprémet A klubvilágbajnok One Veszprém kézilabdacsapatának dán válogatott kapusa, Emil Nielsen cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, amelyek szerint a német Flensburg-Handewitt együtteséhez igazolhat. Férfi kézilabda Eb-selejtező: Tóth Edmond szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálni Tóth Edmond másodedző szerint az alapvető dolgokat kell stabilizálnia az átalakult magyar férfi kézilabda-válogatottnak, amely hétfőn edzett először együtt, csütörtökön pedig már Montenegrót fogadja Európa-bajnoki selejtezőn. Ilyés: ott van a helyünk az Európa-bajnokságon Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöke szerint a férfiválogatottnak ott van a helye az Európa-bajnokságon, és bízik benne, hogy a játékosok ezt meg is akarják mutatni a csütörtökön rajtoló selejtezősorozat mérkőzésein. Kétgólos hátrányból fordítottak a VESC női futsalosai Kétgólos hátrányból felállva aratott értékes, 4–3-as győzelmet a VESC női futsalcsapata a Kelen SC otthonában, az NB II Nyugati csoportjának második fordulójában. Mexikói Nagydíj: Antonellié a világbajnoki cím, Verstappen nyert Mexikóvárosban Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 20 éves versenyzője minden idők legfiatalabb Forma-1-es világbajnoka lett azzal, hogy a vasárnapi Mexikói Nagydíjon harmadikként ért célba, ezzel behozhatatlan előnyre tett szert az összetett élén négy fordulóval az idény vége előtt. Megszerezte első bajnoki pontját a VESC az Extraligában Ötszettes mérkőzésen szenvedett vereséget a VESC női röplabdacsapata a Fatum Nyíregyháza ellen a női röplabda extraliga vasárnapi fordulójában. Mészáros Péter együttese ugyan 2:3-ra alulmaradt, de megszerezte első bajnoki pontját az élvonalban. Kiütéssel nyert Budapesten a VSC Veszprém Fölényes, 6–0-s győzelmet aratott a VSC Veszprém az 1908 SZAC Budapest vendégeként a férfi labdarúgó NB III Északnyugati csoportjában. Gunther Zsolt együttese már az első félidőben háromgólos előnybe került, a második játékrészben pedig tovább növelte a különbséget. Molnár Balázs mesterhármast szerzett. Jelmezes futásra várják a veszprémieket szerdán November 4-én ismét jelmezes futásra várják az érdeklődőket a Pannon Egyetemen. A résztvevőkre egy könnyen teljesíthető, 1,5 kilométeres táv, valamint számos kísérőprogram is vár. Ötpontos vereséget szenvedett Salgótarjánban a Veszprém KK A múlt heti idegenbeli győzelem után ezúttal nem tudott pontot szerezni az Insedo Veszprém KK a férfi kosárlabda NB I/B Piros csoportjában. A bakonyiak hiába kezdtek tizennégy pontos előnnyel, a Salgótarján fokozatosan ledolgozta hátrányát, és végül 79–74-re nyert.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.