Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2023. december 3. Ferenc
Veszprém
-2°C
2023. december 3. Ferenc
Veszprém
-2°C

kultúra

Felgyúlt az első adventi gyertya Felgyúlt az első adventi gyertya Szombat este a szentmise után meggyújtották az adventi koszorú első gyertyáját a Szent Mihály Főszékesegyházban. A gyertyagyújtás után egy rendkívül hangulatos komolyzenei koncert következett, melyre igencsak komoly volt az érdeklődés. tegnap 22:48 Jubileumot ünnepelt a Bárczi Jubileumot ünnepelt a Bárczi Gálával ünnepelte fennállásának 75. évfordulóját a Bárczi Gusztáv iskola pénteken az Agórában.  tegnap 10:22 Festőnők a szabadban címmel nyílt kiállítás kultúra Festőnők a szabadban címmel nyílt kiállítás Péntek délután a Veszprémi Petőfi Színház előcsarnokában nyílt kiállítás, Festőnők a szabadban címmel, Bottyán Marianna festőművész és az Art Natura Csoport veszprémi tagjainak közreműködésével. A közös bemutatkozó tárlat december nyolcig látogatható. 2023. december 1. 23:28 Hallgatható kiállítás nyílt Veszprémben a Kossuth utcán Hybridart Hallgatható kiállítás nyílt Veszprémben a Kossuth utcán A Balaton-felvidékről szóló, több mint 6 méter hosszú kültéri kiállítás eddig sosem látott szemszögből vizsgálja régiónk domborzatát a Három grácia csobogó szomszédságában, a Kossuth utcán. 2023. december 1. 10:35 Törékeny víziók Törékeny víziók Ha San José a Szilícium-völgyben fekszik, akkor Veszprém pedig a Szilikát-völgyben. Nem nagyképűség ezt kijelenteni a térség évtizedes üvegipari hagyományait tekintve, amely a remények szerint akár új lendületet kaphat a jövőben. Erről szól a Városházán megnyílt Víziók című kiállítás is. 2023. november 30. 23:35 Igazi karácsonyi hangolódást ígér a Kabóca Bábszínház Igazi karácsonyi hangolódást ígér a Kabóca Bábszínház Csütörtök reggel a Kabóca Bábszínház már az új épületében tartott sajtótájékoztatót, vagyis a vár alatt található Deák Ferenc utcai rendezvényközpontban. A társulat bejelentette az előttük álló időszak legfontosabb programjait, előadásait, tudnivalóit. 2023. november 30. 14:51 Vár állott, most kőhalom Vár állott, most kőhalom A várfalak feltárását mutatta be Szoboszlay Gergely, a Magyar Nemzeti Múzeum régésze szerdán a VEAB előadótermében. 2023. november 30. 11:38 Művészet a szabadban kultúra Művészet a szabadban Nagy Sándor Munkácsy-díjas szobrászművész „20. századi portrék” című szabadtéri kiállításának, melyet negyven darab különleges portrészobor alkot, immár a színházkert ad otthont. Szerda délután nyitották meg a kőből faragott műalkotásokból álló kiállítást, amit a város egy magángyűjteményből, a Körmendi Galériától vásárolta meg.   2023. november 29. 16:28 Bejelentették a 2024-es Paloznaki Jazzpiknik első fellépőit Bejelentették a 2024-es Paloznaki Jazzpiknik első fellépőit Az ünnepi készülődés jegyében a szervezők bejelentették a 2024. augusztus 1-3. között meghirdetett 12. Paloznaki Jazzpiknik első nagyszínpados fellépőit. 2023. november 29. 11:57 Több mint százéves hagyományt gondoltak újra a Jeruzsálemhegyen advent Több mint százéves hagyományt gondoltak újra a Jeruzsálemhegyen Pénteken kinyílik az adventi naptár első ablaka. Ma már szinte nincs olyan ember, aki gyermekként ne élte volna át a sorra nyíló ablakok izgalmát, de azt kevesen tudják, hogy az első ilyen naptár még a XIX. század közepén készült. Azóta számos formája lett, ezek közül pedig az a verzió, amit a Jeruzsálemhegyen kitaláltak valóban formabontó. 2023. november 29. 10:01 Programajánló: a japán kultúra veszprémi szemmel Művészetek Háza Programajánló: a japán kultúra veszprémi szemmel Izgalmasnak ígérkező programmal várja szerda este az érdeklődőket a Művészetek Háza és a FOTON, ahol egészen a „felkelő Nap országáig” utazhat el a közönség, legalábbis két veszprémi fotós objektívén keresztül ismerhetik meg a távol-keleti ország kultúráját. 2023. november 28. 12:01 Herenden egymást érik a tehetségek Herenden egymást érik a tehetségek Sportegyesületeinek és művészeti csoportjainak szervezett gálát Herend városa szombat este, hivatalosan is elismerve sikeres szerepléseiket. 2023. november 26. 17:27 Evidencia, amiért mégis minden nap tenni kell Evidencia, amiért mégis minden nap tenni kell Magától értetődő, hogy megünnepeljük a születésnapokat, az évfordulókat, a nagy életeseményeket – ünnepelni azonban mást is lehet. Például a barátságot. Így tett az Országos Lengyel Önkormányzat is szombaton, amikor a magyar–lengyel barátság és a lengyel függetlenség napja alkalmából szerveztek koncertet a Hangvillában. 2023. november 26. 9:58 Hipp-hopp, színházba megy Vuk Hipp-hopp, színházba megy Vuk Fürge róka lábak, surranó kis árnyak tűnnek fel november 26-tól a Veszprémi Petőfi Színházban: Fekete István közkedvelt meséjét viszik színpadra a teátrumban, ami nemcsak a gyerekeknek lehet izgalmas, de a felnőtteknek is tanulságos mondanivalóval bír a felelősségről és a (pót)szülői létről. 2023. november 24. 22:57
1 2 3 4 5 ...
közélet
Átadták a Litéri Református Általános Iskola új épületét Aki iskolát alapít és újít fel, az bízik a jövőben - mondta a Litéri Református Általános Iskola új épületének átadóünnepségén a Miniszterelnökséget vezető miniszter. A menhelyi állatok is örülnek a karácsonyi ajándéknak A Miniszterelnökség Civil Kapcsolatok és Társadalmi Konzultáció Főosztálya a Civil Közösségi Szolgáltató Központokkal együttműködve idén is megszervezi az Adventi Civil Börzét, idén ráadásul nemcsak a rászorulók karácsonyát tehetjük szebbé, de a gazdátlan állatokét is. Pedagógusnak lenni egy életen át Csütörtökön tartotta az önkormányzat az éves emlékdiploma ünnepséget, melyet azoknak a tiszteletreméltó pedagógusoknak rendeztek, akik oklevelüket ötven, hatvan, sőt hetven éve szerezték meg és harminc éven át pedagógusként dolgoztak.   Gulyás Gergely: a kormány meghosszabbítja a kamatstopokat A kormány meghosszabbítja a kamatstopot mind a kis- és középvállalkozások, mind a családok számára és a diákhitel esetében - jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón csütörtökön Budapesten. Gondoskodik a képviselő a Módszertani bölcsődéről Miután a korábbi években a veszprémi önkormányzat felújította a Módszertani bölcsőde épületét és teljes energetikáját, valamint rendbe rakta az udvart is, az utolsó néhány hasznos eszköz beszerzésében már a belvárosi körzet önkormányzati képviselője, Bázsa Botond segített az intézménynek. A lakosság háromnegyede minden betétdíjas palackot visszavált majd egy kutatás szerint A magyarok összességében kedvezően fogadják az új palackvisszaváltási rendszer bevezetését, a lakosság háromnegyede igyekezni fog, hogy minden betétdíjas palackot visszaváltson - derül ki a Reacty Digital kutatásából.  Egy közösség, amely tényleg érti, mit jelent jóban-rosszban együtt lenni Alakulásuk után rögvest egy mindenkit bezáró világjárvánnyal kellett szembenézniük, ez mégsem rengette meg az elképzeléseiket: a Cholnoky Kerekasztal várt, kitartott, újra aktivizálódott és ma már negyedik születésnapját ünnepelhette. Veszprémi védőháló Böjte Csaba gyermekotthona felett Amikor a világjárvány nem gátolta a szabad mozgást, Veszprémből minden év decemberében elindult egy furgon egyenesen az erdélyi Kovásznába, Böjte Csaba ferences rendi szerzetes által alapított Boldog Apor Vilmos Ház gyermekotthonba megrakodva adományokkal. Romániában jelenleg viharos időszakukat élik Csaba testvér karitatív szervezetei, a veszprémi segítség viszont idén sem marad el. Sőt, a helyi vállalkozók és magánemberek adományait idén már ismét személyesen viszik ki Erdélybe. Párszázas ajánlat a V-Busztól: jönnek a 350 forintos diákbérletek 2024. február 1-től egy vonaljegy áráért utazhatnak a veszprémi helyi járatokon a diákok, jelentette be Porga Gyula polgármester. A V-Busz életében azonban nem ez lesz az egyetlen újítás a jövő évben, hamarosan új elektromos járművekkel is bővülhet a buszflotta. Karikó Katalin diákévei a Lovassyban A Nobel-díjas magyar biokémikus diákéveinek dokumentumai mellett a legérdekesebb, tudományhoz kötődő kitüntetéseit, elismeréseit is megmutatja a Szegedi Tudományegyetem által gondozott kiállítás a Lovassy László Gimnáziumban.
sport
Golovin: az volt a cél, hogy ott folytassuk, ahol abbahagytuk Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány szerint Kamerun 39-20-as szombati legyőzésekor az volt a magyar női kézilabda-válogatott célja, hogy ott folytassa, ahol a Paraguay elleni nyitókörös találkozón abbahagyta a dán-norvég-svéd közös rendezésű olimpiai kvalifikációs világbajnokság helsingborgi csoportjában. Fazekas Gergő öt gólt lőtt a lengyel élvonalban A válogatott irányító Fazekas Gergő nyolc lövésből öt gólt szerzett az Orlen Wisla Plock csapatában, amely otthon 32-23-ra nyert a Piotrkowianin Piotrków ellen a lengyel férfi kézilabda-bajnokság szombati játéknapján. Kamerun legyőzésével középdöntős a magyar válogatott A magyar női kézilabda-válogatott biztosította helyét a középdöntőben az olimpiai kvalifikációs világbajnokságon azzal, hogy 39-20-ra legyőzte Kamerunt szombaton a csoportkör második fordulójában, Helsingborgban. Szenzációs teljesítmény: Barna János egy híján húsz gólt dobott a Szegednek! A Balaton-felvidéki Kézilabda Akadémia Veszprém U21-es csapata hatalmas csatában 32-31-re legyőzte az OTP Bank-Pick Szeged U21-es alakulatát a másodosztályú kézilabda-bajnokság szombati esti mérkőzésén. A Fejér-B.Á.L. Veszprém U21 simán kikapott pénteken Ajkán. Rossi szerint a németek a favoritok, de nyitott a csoport Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint a jövő évi Európa-bajnokság A csoportjának favoritja a házigazda német együttes, ugyanakkor úgy vélte, a továbbjutást jelentő második helyért nyílt lesz a küzdelem a skótok, a svájciak és a magyarok között. Csányi: minimális célnak a továbbjutást kell kitűzni Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke minimális célnak a csoportból való továbbjutást nevezte meg a jövő nyári, németországi Európa-bajnokságon, miután a válogatott a házigazda németeket, illetve a skótokat és a svájciakat kapta ellenfélül a szombati sorsoláson. Rasovszky Kristóf sorozatban negyedszer is világkupagyőztes! A Balaton Úszó Klub Veszprém klasszisa, Rasovszky Kristóf szenzációs versenyzéssel bronzérmes lett 10 kilométeren az úszók nyíltvízi világkupa-sorozatának utolsó állomásán, Funchalban, ezzel bebiztosította összetett elsőségét. Klubtársa, Betlehem Dávid ötödik, összetettben harmadik lett. Kikapott a fővárosban a VEHIR-VESC Háromszettes vereséget szenvedett a VEHIR-VESC együttese a BVSC otthonában a női röplabda NB I szombati mérkőzésén. A Telekom Veszprém nyerte a városi derbit A listavezető Telekom Veszprém 54-27-re nyert a városi rivális, sereghajtó Fejér-B.Á.L. Veszprém ellen a férfi kézilabda NB I szombat esti mérkőzésén. A házigazda németekkel, a skótokkal és a svájciakkal egy csoportban a magyarok A magyar labdarúgó-válogatott a házigazda németekkel, valamint a skótokkal és a svájciakkal került azonos csoportba a jövő évi, németországi Európa-bajnokság Hamburgban rendezett szombati sorsolásán.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.