Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 16. Henrietta
Veszprém
10°C
2026. március 16. Henrietta
Veszprém
10°C

kultúra

Borús válogatás Borús válogatás Hazai és külföldi előadók őszi hangulatú dalaiból szemezgettünk. 2014. október 26. 16:52 Apró tapsok okoznak nagy örömöt Apró tapsok okoznak nagy örömöt Lelkes, ám annál kritikusabb közönség előtt játszik manapság Kovácsovics Fruzsina. Így volt ez Veszprémben is a közelmúltban. A koncert után beszélgettünk vele Csillag születikről, gyerekekről, jövőképről. 2014. október 26. 14:51 A döntőig menetelt Vastag Tamás A döntőig menetelt Vastag Tamás Utolsó adásához érkezett a Sztárban sztár című szórakoztató műsor az egyik kereskedelmi csatornán. Az ismert énekeseket versenyeztető produkció döntőjébe a veszprémi Vastag Tamás is bejutott. 2014. október 25. 18:53 Kis kockákból nagy világ Kis kockákból nagy világ Törzsök Gábor gyerek kora óta gyűjti a “kockákat”, amiből most már meg tud tölteni élettel egy hét méter hosszú és 2,5 méter széles terepasztalt is. 2014. október 24. 18:38 Határtalan zene Határtalan zene Búzás Csabával, a Gyöngyhalász latin zenekar alapítójával beszélgettünk a zenekar sikereiről és a tizenöt éves jubileumi koncertjük újdonságairól. 2014. október 20. 9:55 Szépséges kirándulás Szépséges kirándulás A Déli-Kárpátok újabb területeit, a festőien szép Kárpátok koronája természeti és történelmi hagyományait mutatja be legújabb köteteiben Váradi Péter Pál és Lőwey Lilla, amit szombaton délután mutattak be a Városi Művelődési Központban. 2014. október 19. 11:09 Ihlető táj Ihlető táj Válogatás a megye képeiből címmel nyílt meg Sápi Margit festőművész kiállítása szerdán délután az Eötvös Károly Megyei Könyvtár kisgalériájában. 2014. október 15. 18:23 Rendszerváltás-kori emlékeket vár a múzeum A Laczkó Dezső Múzeum a november végén nyíló „Rendszerváltás Veszprémben” című tárlatához kéri a helyi polgárság segítségét. 2014. október 14. 16:05 Reményik Sándor könyvbemutató VMK, OKtóber 18. 2014. október 14. 11:10 Filmklub októberben a VMK-ban 2014. október 14. 11:06 Rövidfilmes jubileum Rövidfilmes jubileum Tizedik alkalommal rendezték meg a Pannonfíling Mozgóképes Találkozót szombaton az Expresszóban. 2014. október 13. 12:07 Kapcsolatban az emberekkel Oláh-Horváth Sára rendező. Dolgozott már a Petőfiben, szeptember végén pedig a Kabócában mutatták be az idősebb korosztálynak szóló rendezését, az Opheust. Jelenleg Erdélyben tanul, viszont Budapesten és Balatonfűzfőn is él egyszerre. Az idáig vezető útról, és példaképeiről mesélt nekünk. 2014. október 12. 17:04 Vidáman telt a szezonzáró Vidáman telt a szezonzáró Gazdag programokkal várta az érdeklődőket a negyedik alkalommal megrendezett Lombhullás elnevezésű szezonzáró családi nap szombaton a Kolostorok és kertek rendezvényterületén. 2014. október 11. 21:24 Múzeumok Őszi Fesztiválja a Laczkó Dezső Múzeumban Múzeumok Őszi Fesztiválja a Laczkó Dezső Múzeumban Szeptember 29-től november 9-ig zajlik a Múzeumok Őszi Fesztiválja az ország múzeumaiban, amelyhez érdekes programokkal csatlakozott a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum. 2014. október 10. 10:37
... 260 261 262 263 264 ...
közélet
A vizek tisztaságáért működött együtt partnereivel a Pannon Egyetem Sikeresen befejeződött a „Költséghatékony adszorbensek és vízszűrő töltetek kifejlesztése kockázatos gyógyszermaradványokra” című, 2020-1.1.2-PIACI-KFI-2021-00309 azonosítószámú projekt. Pataky Attila, Nemcsák Károly és Rúzsa Magdi is Kossuth-díjas lett Magyarország köztársasági elnöke nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából kitüntetéseket adományozott. 1848. március 15-én vált felnőtté a szabad magyarság Az elmúlt napokban megtartották a városrészi megemlékezéseket a közelgő nemzeti ünnephez kapcsolódva: csütörtökön Gyulafirátóton, pénteken Kádártán hajtottak fejet az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseinek emléke előtt. Áttörés a cukorbetegség és az elhízás kezelésében 2026 márciusában immár huszonkilencedik alkalommal találkoznak a diabetológia és a kapcsolódó szakterületek szakemberei a Dunántúli Diabetes Hétvégén és Nővér Akadémián, amely az elmúlt közel három évtizedben a hazai diabetológiai szakmai élet egyik meghatározó fórumává vált. A rendezvénynek idén Balatonalmádi ad otthont. Fesztiválenergia pedálozással: így tarthat még tovább a jövő szombati NECC PARTY Izgalmas kezdeményezést indított a Veszprém-Balaton 2026 Európa Sportrégiója programsorozat. A Kihívások Napja kísérőprogramjában a résztvevők egy spinning kerékpáron tekerhetnek, hogy áramot termeljenek a március 21-i ingyenes NECC PARTY számára, miközben Gyárkert bérletetért és belépőkért is versenybe szállnak. Lelkész, porcelántervező és civil vezető érdemelte ki idén a Pro Urbe-díjat Pénteken délután a veszprémi Városházán ünnepélyes keretek között adták át a város egyik legrangosabb elismerését, a Pro Urbe érdemérmeket. A nemzeti ünnephez kapcsolódó eseményen idén a hitélet, az iparművészet, valamint a civil közösségépítés területén kimagasló teljesítményt nyújtó kiválóságok vehették át a kitüntetést.  A hazaszeretet nem életkor kérdése Méltóságteljes ünnepség keretében emlékeztek meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseiről pénteken Hajmáskéren. A Művelődési Házban tartott eseményen Ovádi Péter országgyűlési képviselő a fiatalokhoz szólva hangsúlyozta, hogy a hazaszeretet és a bátorság kortalan, napjaink hősiessége pedig a közösség építésében mutatkozik meg. Forradalom a Pilvaxon túl Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy 1848. március 15-e történetét tökéletesen ismerjük. Landerer nyomdája, a Nemzeti dal, a zuhogó eső, a lelkes egyetemisták és a Tizenkét pont. Dr. Nánay Mihály, a Közszolgálati Egyetem docense, a Rubicon történész-főmunkatársa az MCC veszprémi képzési központjában tartott előadásán egészen más vizekre evezett. A megszokott pesti helyszínek mellőzésével a nagypolitika igazi színtereire, Pozsonyba és Bécsbe kalauzolta a hallgatóságot, bemutatva azokat a személyeket, akik a háttérben mozgatták a történelem szálait. Csatlakozik a Sportrégióhoz a Valeo eAutomotive Hungary Kft. Az Európa Sportrégiója program és a veszprémi vállalat csütörtökön kötött megállapodást, amiben a cég a munkavállalói mozgáspercek növelését vállalta. Már huszonötezer diákot értek el az állatasszisztált foglalkozások A veszprémi Dózsa iskolában csütörtökön megrendezett állatasszisztált foglalkozással a Közös ügyünk az állatvédelem programja elérte a huszonötezredik résztvevőjét is.
sport
Két változás a férfi kézilabda-válogatott keretében Bánhidi Bence szem-, míg Szita Zoltán térdsérülés miatt kikerült a férfi kézilabda-válogatottnak az olaszok elleni felkészülési mérkőzésre kihirdetett keretéből. Közel 400 résztvevővel zajlott le az első Ötpróba Veszprém Úszónap Veszprémben az elmúlt hétvégén első alkalommal rendezték meg az Ötpróba Úszónapot, amely a Veszprém–Balaton Európa Sportrégiója programsorozat egyik kiemelt eseménye volt. A rendezvény minden várakozást felülmúlt: csaknem négyszázan álltak rajthoz, döntően amatőr sportolók, akik nem a versengésért, hanem a mozgás öröméért és a közösségi élményért érkeztek. Premier League - Szoboszlai: fel kell ébrednünk Csalódottan nyilatkozott Szoboszlai Dominik azután, hogy a Liverpool hazai pályán csak döntetlent játszott a Tottenham Hotspurrel az angol labdarúgó Premier League 30. fordulójában, ugyanakkor hangsúlyozta, bár nehéz helyzetben vannak, össze kell tartaniuk, mert Bajnokok Ligája-indulást érő helyen szeretnének végezni. Európai kézilabdaligák: kilenc magyar gól egy spanyol bajnokin A válogatott Pergel Andrej négy góllal járult hozzá a CB Ciudad de Logrono 35-26-os győzelméhez a Tubos Aranda Villa de Aranda otthonában a spanyol férfi kézilabda-bajnokság vasárnapi játéknapján. Szoboszlai újabb szabadrúgásgólt lőtt, de pontokat vesztett a Liverpool – VIDEÓ Szoboszlai Dominik nagyszerű szabadrúgásgólt szerzett, a címvédő Liverpool viszont hazai pályán csak 1-1-es döntetlent játszott a Tottenham Hotspur együttesével az angol labdarúgó-bajnokság 30. fordulójának vasárnapi játéknapján. Dobó EK: második a kalapácsvető Halász Bence A kalapácsvető Halász Bence ezüstérmet nyert a dobó Európa Kupa vasárnapi versenynapján, Cipruson. Női kosárlabda vb-selejtező: magyar győzelem Argentína ellen, karnyújtásnyira a vb-részvétel A magyar női kosárlabda-válogatott hosszabbítás után 92-81-re legyőzte Argentínát vasárnap az Isztambulban zajló világbajnoki selejtezőtorna negyedik fordulójában, ezzel nagy lépést tett a vb-részvétel felé. Kínai Nagydíj: újabb kettős Mercedes-siker, Antonelli nyert Sanghajban Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Kínai Nagydíjat, amely az ausztráliai idénynyitóhoz hasonlóan kettős Mercedes-sikerrel zárult. Európai kézilabdaligák: kilenc magyar gól a Rennes-ben Hanusz Egon hat és Szeitl Erik három gólja ellenére a Cesson-Rennes 30-28-ra kikapott a Saint-Raphaël Var HB otthonában a francia férfi kézilabda-bajnokság szombati játéknapján. Utolsó másodperces triplával nyertek a veszprémi kosarasok A vendéglátó Insedo Veszprém férfi kosárlabdacsapata izgalmas, szoros végjátékot követően 78-75-re legyőzte a Szigetszentmiklósi BKG PRIMA Akadémiát az NB I/B piros csoportban. A szombat esti találkozót Vionte Daniels utolsó pillanatban szerzett triplája döntötte el.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.