Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

kultúra

A balatoni művészekkel ismerkedik Marie-Pierre Duquoc / „Nálam, Nálad, Nálatok” Három hónapot tölt a Balatonnál Marie-Pierre Duquoc, a francia posztmodern művészet kiemelkedő alakja. A művésznő először Zala megyébe látogatott, ahol neves magyar szobrászokkal, Fischer Györggyel és Németh Jánossal, majd fiatal helyi alkotókkal találkozott. A látogatás célja, hogy egy ösztöndíj keretében megismerkedjen a magyar posztmodern művészettel és azok képviselőivel. 2008. május 30. 11:21 Musical készül Zorán dalaiból Zorán 28 dalát fűzi össze, és az énekes életét mutatja be a Boldog idők című musical, melynek ősbemutatóját Balatonfüreden, a FüredFesten láthatja majd a közönség. Presser, Dusán és hat külföldi szerző adják a dalokat, melyeket képileg Vándorfi László álmodott színpadra. Az előadás hatalmas klasszis lehet, hiszen ily módon életre kelnek a 60-as évek slágerei, s megismerhetővé válnak a szerzők, és maga a legenda, Zorán örömei, szerelmei és gyötrelmei. 2008. május 28. 22:33 Monodráma Piaf életéből A világhírű francia sanzonénekesnő életét sokáig homály fedte. A tavalyi évben bemutatott La Mome című mozifilm viszont újra Edith Piafra irányította a figyelmet. A film kasszasiker lett, Piaf pedig újra témát adott. Vári Éva művésznő,aki hosszú időn át játszotta Pam Gems Piaf c. darabjának főszerepét, 2003 óta önálló esten jeleníti meg a kisverebet. A monodráma oly annyira megható és érzéki, hogy a hibák felett szemet hunyunk. Vári Éva Piaf című estjét kedden mutatták be a veszprémi Petőfi Színházban. 2008. május 28. 12:30 Jótékonysági est a röplapda utánpótlásáért 2008. május 28. 12:20 2008: A biblia éve / A brutális Isten? Bármilyen sok ember is tartja a Bibliát szent könyvnek, számos olyan epizóddal találkozhatunk benne, amelyet „jóérzésű” ember nem szívesen olvas, sem nem ír le. Ilyen epizód a választott nép Egyiptomból való kivonulása az ezzel együtt járó tíz csapás, amellyel Isten az ellenséget sújtja. Vajon Isten valóban istentelenül pusztító vagy brutális tulajdonságokkal rendelkezik? 2008. május 27. 22:39 Schoffhauser Róbert 2008. május 25. 21:12 Hol vagytok, örömlányok? / – álszemérmesek is olvashatják – Hiánypótló könyv jelent meg a közelmúltban egy veszprémi szerző, Hogya György tollából. A sokkötetes helytörténész-író olyan témát választott, aminőhöz nem könnyű hozzányúlni. A téma nem más, mint az örömlányok és a bordélyok világa. 2008. május 25. 12:50 Véget ért a Tánc fesztiválja / Bozsik Yvette és Szabó Réka társulata nyerték a zsűri fődíját Ladányi Andrea döbbenetes koreográfiájával véget ért az idei Tánc fesztiválja Veszprémben. A rendezők, Krámer György és Vándorfi László átadták a díjakat. Köszöntőjükben mindketten hangsúlyozták, nem a nehézségeken kell szomorkodni, hanem örülni az eredménynek. Fantasztikus öt nap áll mögöttünk, melyben a szakma krémje mutatkozott be legújabb produkcióival. 2008. május 25. 1:49 Szenvedély és fülsiketítő döbbenet / L.A. Dance Company – Aino és a szívek Ladányi Andrea nem hétköznapi alakja a kortárs táncművészetnek. Koreográfiái bármerre jár, nagy port kavarnak. De talán nem is a szórakoztatás a célja, megdöbbenteni akar, felrázni, és ehhez nem válogat az eszközökben. Addig feszíti a húrt, míg a leg szélsőségesebb érzéseket váltja ki közönségéből. Az Aino és a szívek velőt rázó. Egy hamar nem lehet elfelejteni. 2008. május 25. 1:39 Élő múlt, hagyományok, tradíciók a tánc nyelvén / Duna Táncműhely – Fosszíliák A Fosszíliák a múlt értékeit kelti életre. Olyan időket idéz a performance, mikor a nő még valóban Nő volt, s nőiességét sugározta minden mozdulatában. De a múltra és a hagyományokra utal a népies zene, a néptánc elemeit alkalmazó koreográfia. Mindez egy vibráló színpadon, tükrök között egy háromszög alapú térben. Az előadás már látványában is lenyűgöző. 2008. május 25. 0:34 A tánc fesztiválja 2008: Andalító bárzene a Tánc fesztiválján A Tánc fesztiválja, nem csak tánc- hanem összművészeti fesztivál. A kísérő programok között számos koncertet is hallhatott a közönség. A budapesti Beat Caffe andalító bárzenéje nagy sikert aratott. A fiatal csapat még alig egy éves, bossa-nova elemekkel tarkított jazz zenét játszanak. Már a pikáns dalszövegekre is felkapja az ember a fejét. Szókimondó csapat, egy nagyszerű hangú énekesnővel. Vándorfi László a Vehírnek elmondta, hogy Fekete Boglárka a jövő évadban két előadásban is szerepel majd a Pannon Várszínházban. 2008. május 25. 0:00 A tánc fesztiválja 2008: Véget ért a Tánc fesztiválja / Bozsik Yvette és Szabó Réka társulata nyerték a zsűri fődíját Ladányi Andrea döbbenetes koreográfiájával véget ért az idei Tánc fesztiválja Veszprémben. A rendezők, Krámer György és Vándorfi László átadták a díjakat. Köszöntőjükben mindketten hangsúlyozták, nem a nehézségeken kell szomorkodni, hanem örülni az eredménynek. Fantasztikus öt nap áll mögöttünk, melyben a szakma krémje mutatkozott be legújabb produkcióival. 2008. május 24. 22:46 A tánc fesztiválja 2008: A zsűri táncos lelke / A klasszikus balettől a modern táncokig – interjú Pongor Ildikóval Pongor Ildikó a kezdetektől fogva zsűritag a veszprémi Tánc fesztiválján. Azt mondja idén is nagyon szép a felhozatal, bár van, aki ez alkalommal csalódást okozott. A zsűri minden előadás után megvitatja, hogy mit látott, így próbálják közös nevezőre hozni a véleményüket. Pongor Ildikó a klasszikus balett egyik hazai legnagyobb alakja. Művészi munkáját Liszt, Érdemes Művész, Kiváló Művész és Kossuth-díjjal is kitüntették. A művésznő szinte az egész világot végigtáncolta. Ideje nagy részét a Magyar Állami Operaházban tölti, ahol magántáncos és örökös tag. 2008. május 24. 16:49 A tánc fesztiválja 2008: Tünet Együttes – Buddha szomorú (Avagy ne mássz fel, mert leesel) Szabó Réka Társulatának előadása a próza és a tánc mesteri elegye. Lázár Ervin novellája alapján elgondolkoztató, műfajában és látványában is egyedi új mű született. A Buddha szomorú egy nagy utazás önmagunkba, kérdések, amiket olyan félszegen teszünk fel magunknak, szembesülés a magunkról alkotott saját és mások véleményével. 2008. május 24. 13:08
... 462 463 464 465 466 ...
közélet
V-Busz: a környezeti terhelés csökkent, a szolgáltatás színvonala nőtt 2025-ben A veszprémi közösségi közlekedés tavalyi éve az optimalizációról és a digitalizációról szólt: miközben a járatkimaradások száma továbbra is minimális maradt, a jelképes összegű diákbérlet eladásai átlépték a százezres álomhatárt. Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata mindannyiunk közös célja - mondta a terültfejlesztési és közigazgatási miniszter hétfőn Budapesten, a megyei jogú városokkal kötött megállapodások aláírásán. SZJA-bevallás 2026: 15 buktató, ami pénzbe kerülhet (kriptóügyletek, ETF-ek, részvények) A 2025-ös jövedelmeidről 2026. május 20-ig kell beadnod az SZJA-bevallást. A NAV 2026. március 15-től elkészíti és megmutatja az adóbevallási tervezetet az eSZJA felületen. A tervezet sok adatot tartalmaz, DE NEM LÁT MINDENT. Ha volt lakáskiadásod, ingatlaneladásod, befektetésed, kriptód, vagy utólag érvényesítenél kedvezményt, akkor ezeket neked kell beírni a bevállásba! Február 1-től 300 ezer forintot lehet ingyenesen felvenni A kormány a családok érdekeit szem előtt tartva február 1-től duplájára, azaz 150 ezer forintról 300 ezer forintra emelte az ingyenes készpénzfelvétel értékhatárát - tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közleményben. Ha képessé válsz arra, hogy másokat felemelj, gazdagabb leszel általa, és a te életed is kiteljesedik! Sebestyén Józseffel, a Veszprémi Érseki Főiskola rektorával, a főiskola új képzési, társadalmi irányvonaláról és a február 15-i jelentkezési határidőről beszélgetettünk. Az intézmény 2025-től a szociális és egészségügyi területeken indított képzéseket, kiszélesítve ezzel a hallgatók számára elérhető lehetőségeket. A futball szeretete nem kor kérdése Veszprémben Egész napos futballprogrammal telt meg a veszprémi Március 15. úti Sportcsarnok, ahol a 40+ korosztály számára rendeztek öregfiúk teremfoci tornát. A kilenccsapatos viadal nemcsak a gólokról és az eredményekről szólt, hanem arról a játékörömről és közösségi élményről is, amely évtizedek óta összeköti a labdarúgás szerelmeseit. Mintegy 170 párt indulhat a 2026-os országgyűlési választáson Körülbelül 170 párt indulhat a 2026. április 12-ére kitűzött országgyűlési képviselő-választáson – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH) az MTI megkeresésére. Négy évvel ezelőtt még 267 jogerősen bejegyzett párt szerepelt a nyilvántartásban. A magyar társadalom határozott többsége elutasítja a sorkatonaság visszaállítását A magyarok több mint kétharmada ellenzi a kötelező sorkatonai szolgálat újbóli bevezetését – derül ki a Nézőpont Intézetlegfrissebb, reprezentatív közvélemény-kutatásából. A felmérés szerint a választókorú lakosság 71 százaléka nem támogatná a sorkatonaság visszaállítását, miközben mindössze a megkérdezettek egynegyede értene egyet az intézkedéssel. A veszprémi futsalosok motiválták a hajmáskéri fiatalokat A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat keretében zajló tizenkét állomásos egészségügyi roadshow a héten Hajmáskérre is megérkezett. A szűrővizsgálatok mellett a lelki egészség és a motiváció is főszerepet kapott azzal, hogy a Vehir.hu Futsal Veszprém két kiválósága, Spandler Mátyás és a rutinos válogatott klasszis, Dróth Zoltán beszélgetett a helyi diákokkal sikerről, kitartásról és a mozgás öröméről. Újraindult a kompforgalom a Balatonon Pénteken újra járnak a balatoni kompok – tájékoztatott a Bahart.
sport
Két magyar az első ötvenben a férfi teniszezők világranglistáján Marozsán Fábián és Fucsovics Márton is a legjobb ötven között található a teniszezők férfi világranglistáján, közülük az előkelőbb helyen álló Marozsán a 46. Hosszabbított egyiptomi beállójával a One Veszprém A férfi kézilabda NB I-ben címvédő One Veszprém szerződést hosszabbított egyiptomi beállójával, Ahmed Adellel. Schmidt Ádám: a sportnak mint kiemelt stratégiai ágazatnak meg kell maradnia A sport 2010 óta kiemelt stratégiai ágazat Magyarországon, és fontos, hogy ez a jövőben is így maradjon - hangsúlyozta Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár hétfőn a Nemzeti Sportrádióban. Milánó 2026: két hermelin, Tina és Milo a kabalafigura Két hermelin, Tina és Milo lesz a milánói-cortinai téli olimpia és paralimpia kabalafigurája. Nyolcat lőttek a veszprémi női futsalosok Könnyed győzelmet aratott a VESC női futsalcsapata a sereghajtó Csepel otthonában az NB II nyugati csoportjának 10. fordulójában. Varga Barnabás első görögországi gólja döntetlent ért az AEK Athénnak Varga Barnabás vasárnap, az Olimpiakosz elleni rangadón megszerezte első gólját az AEK Athén színeiben, mely végül 1-1-es döntetlennel zárta a görög labdarúgó-bajnokság 19. fordulójának rangadóját. Férfi kézilabda Eb: Dánia legyőzte Németországot a döntőben A társházigazda Dánia 34-27-re legyőzte Németországot a férfi kézilabda Európa-bajnokság vasárnapi döntőjében, vasárnap Herningben. Férfi kézilabda NB I/B: az FTC otthonában nyert a Veszprém Az éllovas Veszprém Handball Academy U21 négy góllal nyert a Ferencváros U21-es legénysége ellen a másodosztályú férfi kézilabda-bajnokság vasárnapi találkozóján. A sereghajtó Veszprémi Kézilabda KFT szombaton hazai környezetben maradt alul a Mezőkövesd vendéglátójaként. Egypontos vereséget szenvedett a Veszprém KK Nagy csatában, egyetlen ponttal alulmaradt a DEAC U23-as csapatának otthonában az Insedo Veszprém KK a férfi kosárlabda NB I/B piros csoportjában, vasárnap. Női vízilabda Eb: az izraeliek elleni győzelemmel elődöntős a magyar válogatott A magyar női vízilabda-válogatott a várakozásnak megfelelően fölényesen, 22-6-ra nyert vasárnap az izraeli csapat ellen, ezzel elődöntőbe jutott a funchali Európa-bajnokságon.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.