Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 21. Benedek
Veszprém
9°C
2026. március 21. Benedek
Veszprém
9°C

kultúra

Balcsi másképpen Környei Ágota képzőművész beszélt két művéről, a Vár Ucca Műhely irodalmi folyóirat teadélutánján, a Dubniczay- palota kávézójában. 2010. május 21. 1:41 ÉLETMŰ-kiállítás A nagy ho-ho-ho horgász és a Pom-Pom kalandjai című rajzfilmek alkotójának nyílt ÉLETMŰ-kiállítása, a Városi Művelődési Központban. 2010. május 20. 1:28 Zeneiskolában kell zenét tanulni Idén Józsa Bálint kapta a Csermák díjat. Nem mindig gondolta úgy, hogy a zene lesz az élete, de ma már tudja, hogy így van. 2010. május 17. 5:00 Beköltözött a vidék a város szívébe A Gizella Napok utolsó napján a veszprémi kistérségek csoportjai mutatkoztak be, ezzel vidéki hangulatot varázsolva az Óváros térre. 2010. május 9. 15:27 Század eleji felvonulás Színes zászlók forgatagában sétáltak fel a múlt századi ruhákban pompázó hölgyek és urak a Gizella napok ünnepi műsorára. 2010. május 9. 11:47 Harci viadalok a Színházkertben A Gizella Napok keretében már hagyományosnak tekinthető a honfoglalás- és lovagkori tornabemutató. 2010. május 9. 3:38 Sokoldalúság és sokféleség Tavaszi Tárlat idén is - a szakmai zsűri által kiválasztott, változatos technikákkal készült félszáz alkotás több helyszínen látható. 2010. május 8. 15:11 VEN képekben A Pannon Egyetem Fotóköre az egyetemi napokon készített fotókból rendezett kiállítást, a PEHÖK anyagi hozzájárulásból. 2010. május 7. 5:00 Kakaókoncert kicsiknek Sok kis szem nézte csodálattal, hogy mire képesek az érdekesebbnél érdekesebb hangszerek, és volt, aki táncra is perdült. 2010. május 6. 14:53 Amióta létezik a város, azóta létezik a vidéke is Festmények, különleges terítők, textilből készült tárgyak, és sok egyedi alkotás látható a kistérségi tárlaton a VMK-ban. 2010. május 6. 5:00 Festészet és fotózás Két látványos kiállítást is megnyílt a minap, a XVI. Csermák Napok Zenei Fesztivál műsorsorozat keretében. 2010. május 6. 5:00 Bujtor István emlékére A szerepeiből készült fotókiállítással és a Kakukkfészek felújításával emlékeztek a színész-rendező-igazgatóról. 2010. május 6. 5:00 Csermák Napok Zenei Fesztivál Megkezdődött Csermák Napok Zenei Fesztivál, amelyet a Gizella Napok keretein belül a Csermák Antal Zeneiskola szervez. 2010. május 5. 16:00 Debreczenyi János nagykövet lett A Balatonfüred-Csopak borvidék tiszteletbeli városa címet adományozták Veszprémnek, ma délután a Városháza Kossuth termében. 2010. május 5. 5:00
... 437 438 439 440 441 ...
közélet
Boldogság sugárzik a gyermekrajzokból A boldogság témakörében készült rajzokból nyílt kiállítás a Veszprémi Petőfi Színházban pénteken. Szintet lép a Controlsoft 2,5 milliárd forintos beruházással, 940 millió forint kormányzati támogatással valósítja meg új regionális automatikai szolgáltató központját a Controlsoft Automatika Szolgáltató Kft. Az új központot bejelentő sajtótájékoztatón Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is részt vett. Történelmet írhat Veszprém szombaton – ez vár ránk a Kihívások Napján Szombaton Veszprém és a régió történetének egyik legaktívabb napja következik. Az Európa Sportrégiója programsorozat kiemelt eseményeként érkező Kihívások Napján a szervezők nem kevesebb, mint négy hivatalos Guinness-világrekord megdöntését tűzték ki célul egyetlen nap alatt, közösségi összefogással. Az esemény szakít a hagyományos sportprogramok kereteivel, és a passzív nézők helyett az aktív résztvevőkre épít. Megmutatjuk, mi vár azokra, akik kilátogatnak a programra. Együttműködésről állapodott meg a Pannon Egyetem és az Aumovio Az AUMOVIO Hungary Kft. veszprémi gyára és a Pannon Egyetem 2026. március 19-én újabb szintre emelte szakmai együttműködését. A felek megállapodást kötöttek az oktatás, kutatás és innováció területén megvalósuló közös programok bővítéséről. Valóban meglepetést fog okozni a Demokratikus Koalíció? Egy gazdátlan DK-s alapszervezetet kellett ujjáépíteni 2022 után Veszprémben, miközben országos szinten a Tisza Párt gyakorlatilag majdnem az összes ellenzéki erőt maga alá gyűrte. A DK mégis azt mondja, nélkülük nem lehet megdönteni Orbán Viktor kormányát. Hogy ezt mire alapozzák, arról is beszélgettünk podcastünkben Hrabovszki Lászlóval, a párt veszprémi képviselőjelöltjével. De szóba kerültek a baloldali értékek, a „kék fideszes” bírálat, a visszalépés lehetősége és a DK-s meglepetés is. Orbán Viktor: jogunk van blokkolni a 90 milliárdos ukrán hitelt Jogunk van blokkolni a 90 milliárdos ukrán hitelt - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök péntekre virradóra Brüsszelben, az EU-csúcsról távozva újságíróknak nyilatkozva. Energetikai fejlesztésekkel készült fel az energiaválságra a Herendi 742 millió forint értékben hajtott végre beruházásokat a Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt., a fejlesztést részben állami támogatásból finanszírozták. A beruházás révén a cég jelentős megtakarításra tehet szert, és nagyobb biztonsággal nézhet szembe egy esetleges energetikai válsággal. Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben A Pannon Triathlon Club Veszprém–Balaton 2026 Európa Sportrégiója program részeként március 28-án rendezi meg a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaratont. A Megyeház tér ezen a napon a mozgás és a közösség találkozópontjává válik, ahonnan a résztvevők biztonságos, forgalomtól elzárt útvonalakon indulhatnak neki a különböző távoknak. A tartós gyógykezelés alatt álló gyermekek iskolai visszatérését segíti a Veszprémi Tankerületi Központ szakmai napja A Veszprémi Tankerületi Központ „Beteg gyermek az osztályban” címmel szervezett szakmai napot pedagógusok számára. A program az „Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projekt keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg. Száz LEGO minifigura árasztja el Veszprém utcáit április 4-én Mindenki életében van egy korszak, amikor a legfontosabb kincsek a tenyerünkben is elférnek. Ezt az élményt hozza el most nagyban Prevics Attila, a Haszkovó utcai Játék bizományi üzlet vezetője, aki április 4-én nem kevesebb, mint száz LEGO-figurát rejt el Veszprém utcáin, hogy aztán a kalandvágyók egy izgalmas játék keretében megtalálhassák őket. Az egyedülálló, tíz városrészt érintő figuravadászat zseniálisan ötvözi a nosztalgiát az aktív kikapcsolódással, miközben a résztvevők újra felfedezhetik a város ikonikus helyszíneit és helyi vállalkozásait.
sport
Távozik a Szeged szerb jobbátlövője és orosz beállója A szerb Jovica Nikolic és az orosz Gleb Kalaras is távozik az idény végén a Szeged férfi kézilabdacsapatától, és mindketten a horvát PPD Zagrebhez igazolnak. Erőt demonstrált Újpesten a címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém A címvédő VEHIR.HU Futsal Veszprém tükörsima, 4-1-es diadalt aratott az Újpest FC vendégeként a felsőházi rájátszás péntek esti rangadóján. Fiatal tehetséggel erősített a VEHIR.HU Futsal Veszprém Hivatalossá vált, hogy Knizs Olivér a VEHIR.HU Futsal Veszprémben folytatja pályafutását. A 22 éves játékos a lengyel Wiara Lecha együttesétől érkezik, ahol 28 mérkőzésen 15 gólt szerzett, emellett 17 gólpasszt is jegyzett. MLSZ-közgyűlés: Szalai Ádámot utánpótlásért felelős alelnöknek választották A válogatott korábbi csapatkapitányát, Szalai Ádámot választották meg a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) harmadik, utánpótlásért felelős alelnökének a szervezet Telkiben tartott pénteki közgyűlésén. Visszavonul Németh Krisztián 37-szeres válogatott labdarúgó Az idény végén visszavonul Németh Krisztián 37-szeres válogatott, U20-as világbajnoki bronzérmes labdarúgó. Az Egyesült Államok helyett Európában rendezik a tornát, amelyen a Szeged férfi- és a Győr női csapata is részt vesz Az Egyesült Államok helyett Európában rendezik idén nyáron a Pro Handball USA elnevezésű kézilabdatornát, amelyen a Szeged férfi- és a Győr női csapata is részt vesz. Történelmet írhat Veszprém szombaton – ez vár ránk a Kihívások Napján Szombaton Veszprém és a régió történetének egyik legaktívabb napja következik. Az Európa Sportrégiója programsorozat kiemelt eseményeként érkező Kihívások Napján a szervezők nem kevesebb, mint négy hivatalos Guinness-világrekord megdöntését tűzték ki célul egyetlen nap alatt, közösségi összefogással. Az esemény szakít a hagyományos sportprogramok kereteivel, és a passzív nézők helyett az aktív résztvevőkre épít. Megmutatjuk, mi vár azokra, akik kilátogatnak a programra. Palasics és Sipos marad Melsungenben, Bartucz távozik Sipos Adrián és Palasics Kristóf a következő szezonban is a német élvonalbeli MT Melsungen csapatát erősíti, Bartucz László viszont távozik. Március végén rajtol a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaraton Veszprémben A Pannon Triathlon Club Veszprém–Balaton 2026 Európa Sportrégiója program részeként március 28-án rendezi meg a III. Ada–Alu Sportrégió Félmaratont. A Megyeház tér ezen a napon a mozgás és a közösség találkozópontjává válik, ahonnan a résztvevők biztonságos, forgalomtól elzárt útvonalakon indulhatnak neki a különböző távoknak. Vármegyei foci: hétvégén több kiélezett csata várható A VEHIR.HU Veszprém vármegyei első osztályú labdarúgó-bajnokságban hétvégén rendezik a 17. fordulót, amely több izgalmas mérkőzést is ígér a futball szerelmeseinek.

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.